Kistermelők, ökotermelők és fiatal gazdák, FIGYELEM!
Ön is kistermelő? Vagy csak nem rég kezdett el gazdálkodni? Vagy Ön az ökológiai termelés* nyilvántartott szereplője? Most 69.900 Ft + áfa összegért vehet részt az év egyik legnagyobb és legrangosabb agráreseményén, a Portfolio Agrárszektor 2026 konferencián Siófokon, december 2-3 között.
Kérjük, töltse ki az alábbi űrlapot, a Portfolio szakmai csapata pedig elbírálja igényét a kedvezményes jegy beváltása érdekében.Ha kitöltötte az adatlapot, mentse le és emailben küldje el a gazdalkodoikedvezmeny@portfolio.hu címre.
A 2014-es bejelentések szerint egyes minisztériumok vidékre, például a Földművelésügyi Minisztérium Debrecenbe költözhetett volna, azonban a kormány elállhatott az átalakítástól - írja a Bors. A kabinet még 2014-ben indított vizsgálatot annak kiderítésére, mely minisztériumoknál lehet indokolt, illetve megvalósítható vidékre költöztetésük.
A kormány tervei szerint a honvédelmi tárca Székesfehérvárra kerülhetett volna, a Földművelésügyi Minisztérium pedig Debrecenbe költözhetett volna. A lapnak azonban a Kormányzati Tájékoztatási Központ most úgy reagált, hogy a vizsgálatot követően nem született kormánydöntés.
Debrecen esetében Kósa Lajos egykori polgármester, jelenleg a Fidesz frakcióvezetője egyértelműen kiállt a kampány idején a fölművelési tárca költöztetése mellett, azonban ezúttal nem reagált a portál megkeresésére. Eddig egyedül a Lázár János vezette Miniszterelnökséghez tartozó agrár-vidékfejlesztési államtitkárság költözött Kecskemétre, de egyelőre úgy tűnik, hogy továbbiak nem követik a példát - írja a Bors.






