Nehéz helyzetben a magyar cégek: nincs mit tenni, ez vár most rájuk

Nehéz helyzetben a magyar cégek: nincs mit tenni, ez vár most rájuk

agrarszektor.hu
Az uniós pályázatok körüli bizonytalanság csak kismértékben vetette vissza a cégek bizakodását, közel felük továbbra is reálisnak tartja, hogy ilyen forráshoz juthat. Az ágazatok közül az iparban emelkedett egyedül ez az arány, itt 10-ből 6 vállalkozás vélekedik így - derült ki a K&H kkv bizalmi index legutóbbi, 2023. első negyedévi eredményéből. A cégük számára kedvező kiírást viszont kevesen találnak, ezzel párhuzamosan a benyújtott pályázatok száma is lecsökkent. Az év második felében ezt a képet javíthatják a várhatóan nyáron megjelenő foglalkoztatási célú, valamint az év végi technológiafejlesztési pályázatok.

Rangos agrárdíjak az Agrárszektor Konferencián!

A Portfolio Csoport az idén 12. alkalommal rendezi meg siófoki Agrárszektor Konferenciáját, amely az ágazat egyik legnagyobb és legjelentősebb szakmai eseményének számít. A december 4-5-i kétnapos rendezvényen immár 10. alkalommal adjuk át 9 kategóriában rangos agrárdíjainkat, amelyekre az ágazat bármely kiemelkedő szakmai munkát végző szereplője pályázhat, illetve nevezhető.

Nevezzen szeptember 15-ig!

A magyarországi mikro-, kis- és középvállalkozások következő egy évre vonatkozó várakozásait jelző K&H kkv bizalmi index legutóbbi eredménye szerint továbbra is látnak esélyt a cégek uniós forrás elnyerésére. Rammacher Zoltán, a K&H kkv marketing és értékesítés támogatás vezetője elmondta, hogy a bizonytalanság ugyan csökkenő pályára állította az uniós pályázatok elérthetőségének megítélését, de nem okozott jelentős visszaesést. A szakember beszélt arról is, hogy jelenleg a cégek 45%-a tartja reálisnak, hogy támogatáshoz juthat, ami alig marad el az elmúlt két évre jellemző 50% körüli értéktől.

Ez az arány a következő negyedévekben akár újra emelkedő pályára kerülhet, ugyanis az igazságügyi reform elfogadásával 13 milliárd eurónyi forráshoz nyílhat meg az út. A Területfejlesztési Miniszteri Kabinet szerint a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Program Plusz (GINOP Plusz) keretein belül a vállalkozások számára foglalkoztatási célú felhívások már a nyár elején, míg technológiafejlesztési pályázatok várhatóan az év végén megjelenhetnek

- hívta fel a figyelmet Rammacher Zoltán.

Forrás: K&H
Forrás: K&H

A különböző ágazatokat nézve eltérő kép rajzolódik ki az uniós pályázati esélyek megítélését illetően: jelenleg a mezőgazdasági és az ipari cégek tartják a legvalószínűbbnek, hogy uniós támogatáshoz jussanak (egyaránt 59%). Előbbieknél ez jelentős, 12 százalékpontos visszaesés, az utóbbiaknál pedig 13 százalékpontos emelkedés az előző negyedévhez képest. A kereskedelemben ez az arány nem változott az előző negyedévhez képest (43%), legkevésbé pedig a szolgáltató szektor tartja reálisnak uniós forrás elnyerését (38%).

Kevesebb a vonzó pályázat

A források befagyasztásával párhuzamosan csökkent az érdeklődés a vállalkozások részéről a pályázatok iránt. A szakértő elmondta, hogy a kevesebb kiírás azt eredményezte, hogy jelenleg mindössze a kkv-k 15%-a találkozott olyan kiírással, amely érdekelheti a céget. Ennél alacsonyabb arány, 12%, mindössze egyszer, 2016-ban fordult elő az index történetében.

Ennek következtében csökkent az egy vállalkozásra eső benyújtott pályázatok aránya is. A kkv-k átlagosan 1,3 pályázatot adtak be cégenként az elmúlt egy évben, szemben a korábban jellemző 1,5-1,7 értékkel

- részletezte az eredményeket Rammacher Zoltán.

Címlapkép forrása: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
Támogatott tartalom

Kramer szerviz KITE alapokkal (x)

A gépek megítélését a műszaki tartalmon túl nagyban meghatározza, hogy karbantartás és meghibásodás esetén a javításuk milyen hatékonysággal történik.

Támogatott tartalom

Új termék a Hungrana portfolióban (x)

Hazánk egyik legnagyobb kukoricafeldolgozó vállalata az elmúlt időszakban is előre tekintett, a fejlesztések eredményeképpen új termékkel bővíti portfolióját.

FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
Sustainable World 2024
Egy konferencia a jövő vállalatainak
Fókuszban a KKV versenyképesség - Herceghalom
Ingyenes KKV rendezvény Herceghalmon
EZT OLVASTAD MÁR?