
Ezen múlhat a repce sikere idén: sok gazda még mindig rosszul csinálja
Az időjárási szélsőségekhez való alkalmazkodás a fejtrágyázás során egyre fontosabbá válik.
Éves szinten mintegy 14 millió liter tejet értékesítünk. Az egy nap alatt előállított zsír és fehérje szárazanyag előállításunk pedig tehenenként 3 kilogramm, amit csak az USA telepeinek legfelső 5 százaléka tud produkálni - mondta el Sukola András, a beledi Extra Tej Kft. cégvezetője. A szakember beszélt arról is, hogy bár az elmúlt év második felében már veszteséges volt a tejértékesítés, az első félév eredményeinek köszönhetően pozitív évet zárhattak 2023-ban. A jövőbeli terveiket illetően a cégvezető elmondta, hogy szeretnék folytatni a technológiai fejlesztéseket, valamint új borjúnevelőt és növendékistállókat létesíteni. A Portfolio Csoport 2023-ban is díjazta a legsikeresebb és legkiemelkedőbb agrárgazdasági szereplőket, 2023-ban a Portfolio az Év állattenyésztője díjat Sukola András kapta.
Több videó








Az időjárási szélsőségekhez való alkalmazkodás a fejtrágyázás során egyre fontosabbá válik.
Ahogy a hőmérséklet emelkedik és a rügyek kipattannak, a kórokozók és kártevők hadserege is megkezdi a támadást.
A technológiai fejlődés ugyan gyorsul, a digitalizáció és az automatizáció egyre nagyobb teret nyer, ám ezek bevezetése nem problémamentes.
Az ország búzalisztexportja kissé visszaesett a 2025/26-os gazdasági év első kilenc hónapjában.
Keller Károlyt, a Strautmann Gépgyártó Hungária Kft. értékesítési igazgatóját kérdeztük a Primus önjáró takarmánykeverő-kocsiról.
A CLAAS XERION 4200 és 5000 TRAC VC modellek univerzális, nagy teljesítményű erőgépek, amelyek kialakításuknak köszönhetően széles körű felhasználásra alkalmasak.