Tovább drágultak itthon az agrártermékek

agrarszektor.hu
Az agrártermékek termelőiár-szintje 2010 decemberében 29,0%-kal volt magasabb, mint egy évvel korábban. Ezen belül a növényi termékek árszínvonala 41,7, az élő állatok és állati termékeké 9,9%-kal emelkedett. 2010. január-decemberben az agrártermékek termelőiár-szintje 16,8%-kal haladta meg az előző év azonos időszakit; közülük a növényi termékek ára 27,6, az élő állatok és állati termékeké 1,8%-kal nőtt. 2010-ben a mezőgazdasági termelés ráfordítási árszintje 4,4%-kal volt magasabb az egy évvel ezelőttinél - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

Idén először 3 napos az Agrárszektor 2024 konferencia!

A Portfolio Csoport év végi Agrárszektor Konferenciája ma már az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény a hazai agrárgazdaságban. A rendezvény exkluzivitását és különlegességét az adja, hogy egyedülállóan átfogó és részletes módon jeleníti meg a mező- és élelmiszergazdaságot érintő legaktuálisabb témákat. A rendezvényre idén először konferencia előesttel is készülünk!

Ne maradjon le az év egyik legjelentősebb agrárszakmai eseményéről!

2010 decemberében a gabonafélék termelői ára 57,2%-kal magasabb volt, mint 2009 azonos időszakában. A búza felvásárlási ára április óta folyamatosan növekszik, decemberben 54 600 forint/tonna volt.

Az ipari növények termelői ára 11,2, ezen belül az olajnövényeké 41,5%-kal nőtt a 2009. decemberihez képest. A burgonya és a zöldségfélék termelői ára 51,6, illetve 23,6%-kal emelkedett. A gyümölcsök termelői ára decemberben 56,5%-kal haladta meg az egy évvel korábbit, elsősorban az alma magasabb ára miatt.

A vágóállatok termelői ára 2010 tizenkettedik hónapjában 9,1%-kal volt magasabb a 2009. azonos időszakinál. A vágómarha ára 26,5%-kal nőtt, ennél jóval kisebb mértékben a vágósertésé (7,5%) és a vágóbaromfié (8,0%). A vágómarha ára január óta folyamatosan emelkedik, elsősorban a külföldi kereslet hatására.

2010 decemberében az állati termékek árai 11,9%-kal magasabbak voltak az előző év azonos időszakinál, ezen belül a tyúktojás ára 15,9%-kal csökkent, a tejé 19,7%-kal nőtt. 2010. január-decemberben minden megfigyelt növényitermék-csoportban növekedtek az árak.

A gabonafélék ára 32,5%-kal haladta meg a 2009. azonos időszakit.

A gyümölcsöknél 51,3, a friss zöldségeknél 21,9%-os áremelkedés figyelhető meg.
A vágóállatok termelői ára 1,4%-kal csökkent, ezen belül a vágósertésé 6,0%-kal esett vissza, a vágómarháé és a vágóbaromfié 8,8, illetve 1,0%-kal növekedett. Az állati termékek ára 10,1%-kal emelkedett az előző év azonos időszakihoz képest.

2010. január-decemberében a mezőgazdasági termelés ráfordításiár-szintje 4,4%-kal nőtt 2009-hez mérten, ez a folyó termelőfelhasználás árszínvonalának 4,6, valamint a mezőgazdasági beruházások árszínvonalának 3,2%-os emelkedéséből adódott.

A folyó termelőfelhasználás emelkedésére döntő hatást gyakorolt az energiaárak 15,0%-os növekedése, amit főként a felhasználásban jelentős arányt képviselő üzemanyagok árának 19,6%-os emelkedése befolyásolt.

A műtrágyaárak 10,9%-kal estek vissza, ezen belül az egyszerű műtrágyák ára 9,0, az összetett műtrágyáké 14,2%-kal csökkent. Az elmúlt két évben a műtrágya árának változása ellentétes tendenciát mutatott: a 2009 I. félévében tapasztalt áremelkedést követően a műtrágyaárak az év végére jelentősen lecsökkentek; 2010-ben negyedévről negyedévre érzékelhető volt az emelkedés a számításban nagy súlyt képviselő műtrágyák (ammónium-nitrát, karbamid, mészammón-salétrom) árában, ami ennek ellenére az utolsó negyedévben a 2008. I. negyedévi árszinten stagnált.

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
Budapest Economic Forum 2024
Egész napos makrogazdasági konferencia
Fókuszban a KKV versenyképesség - Pécs
Ingyenes gazdasági fórum
EZT OLVASTAD MÁR?