Idén először 3 napos az Agrárszektor 2024 konferencia!
A Portfolio Csoport év végi Agrárszektor Konferenciája ma már az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény a hazai agrárgazdaságban. A rendezvény exkluzivitását és különlegességét az adja, hogy egyedülállóan átfogó és részletes módon jeleníti meg a mező- és élelmiszergazdaságot érintő legaktuálisabb témákat. A konferenciára idén először 0. nappal is készülünk!
Regisztráljon most még EARLY BIRD áron!
A magyar fél a cég vezérigazgatója, Kim Dzsong-kjum (Kim Joong-kyum) által vezetett küldöttségnek megerősítette: a paksi atomerőmű bővítésével kapcsolatos tenderen bármely, nyomott vizes reaktort gyártó vállalat részt vehet majd. A leendő beruházó a nemzetközi pályázat során a technológiai szempontok és a gazdaságossági megfontolások mellett a hazai és európai nukleáris biztonsági követelmények teljesülésére is figyelemmel választ majd a lehetséges beszállítók közül - mutat rá az NFM.
A közlemény szerint a KEPCO képviselői jelezték: a megújuló energiaforrások hasznosításában is nyitottak a magyarországi fejlesztési, beruházási lehetőségek közös áttekintésére. Az NFM közleménye emlékeztet arra, hogy a dél-koreai nukleáris iparban hatalmas szaktudás, termelői kapacitás és tőke halmozódott fel az elmúlt évtizedekben. A távol-keleti állam önállóan is képes megépíteni egy atomerőművet, és beszállítóként is jelen van a világpiacon.
A minisztérium közölte azt is, hogy a két ország képviselői már az ősszel aláírhatják a magyar-dél-koreai kormányközi keretegyezményt a nukleáris energia békés célú alkalmazásában való együttműködésről. Az egyezmény alapján a kutatás-fejlesztésben, a nukleáris politikában és a humánerőforrás-fejlesztésben, képzések, tréningek szervezésében vagy a nukleáris energia elfogadottságának erősítésében indulhatnak közös projektek - teszik hozzá.
Az NFM ugyanakkor kiemeli: a tervezett megállapodás nem biztosít semmilyen előnyt egy esetleges koreai pályázó számára a paksi atomerőmű bővítésére kiírandó nemzetközi tender elbírálása során.
forrás: MTI/Hvg