Lengyelországból érkezett a lóhús

agrarszektor.hu
A brit élelmiszer-szabványügyi hivatal (FSA) vezetőjének nyilatkozata szerint Lengyelországból származhat az a húsalapanyag, amelyből lóhús került a brit és ír hamburgerkészítményekbe.

Meghosszabbítottuk: szeptember 22-ig jelentkezhet rangos agrárdíjainkra!

A Portfolio Csoport idén 14. alkalommal rendezi meg az Agrárszektor Konferenciát, amelynek keretében immár 12. alkalommal adjuk át rangos agrárdíjainkat. 

Tizenegy kategóriában várjuk a pályázatokat és jelöléseket, köztük az idén először meghirdetett Portfolio agrároktatásért díjra is. A díjakkal a hazai agrárium kiemelkedő szakmai teljesítményeit, innovációit és életműveit ismerjük el, a nyertesekről rangos szakmai zsűri dönt. Jelentkezési határidő: 2026. szeptember 22.

Catherine Brown a londoni parlament alsóházának kötnkörnyezetvédelmi bizottsága által tartott szerdai meghallgatáson kijelentette, hogy a Lengyelországból importált fagyasztott hústöltelék tartalmazta azt a "marha- és lóhúskeveréket", amely belekerült a brit és ír szupermarketekben árult hamburgertermékekbe. Az ügy előzményeként az ír élelmiszerbiztonsági hatóság (FSAI) január közepén bejelentette, hogy rutinellenőrzések során lóhússal kevert marhahúshamburgereket talált a Tesco, a Lidl, az Aldi és a fagyasztott élelmiszerek forgalmazására szakosodott Iceland szupermarket-hálózatok nagy-britanniai és írországi üzleteiben.

A vizsgálatba bevont Tesco-termékek között találtak olyan marhahúsosként árult hamburgerfélét, amely 29,1 százalékban lóhúst tartalmazott. Az ügy az utóbbi évtized legnagyobb élelmiszerbotrányává fajult Nagy-Britanniában. A Tesco - a legnagyobb brit áruházlánc - azonnali hatállyal bevonta üzleteiből az összes olyan terméket, amelyek az érintett beszállítótól származtak, és - példátlan módon - fizetett újsághirdetésekben kért elnézést nagy-britanniai vásárlóitól a lóhússal kevert marhahústermékek árusításáért.

Az FSA vezetője a szerdai londoni parlamenti meghallgatáson közölte: valószínűleg legfeljebb egy évig lehettek forgalomban Nagy-Britanniában lóhússal kevert hamburgerkészítmények, mert az érintett nagybani beszállító egy évvel ezelőtt kezdte importálni a kérdéses alapanyagot a lengyel termelőtől. A szakértő hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a lóhúst tartalmazó termékek nem jelentettek semmiféle egészségügyi kockázatot a fogyasztóknak.

Tim Smith, a Tesco-csoport műszaki igazgatója a parlamenti bizottság előtt kijelentette, hogy az áruházlánc érintett beszállítója, az írországi székhelyű Silvercrest a Tesco által korábban nem engedélyezett forrásokból szerezte be a hamburgerkészítményekhez használt alapanyagot. Hozzátette: a Tesco a Silvercrest lengyelországi szállítójának létezéséről sem tudott eddig, így nem is ellenőrizhette a lengyel termelőt. Smith közölte, hogy a Tesco azonnali érvénnyel felmondta szerződését a Silvercresttel.

A Tesco-Global Áruházak Zrt. a nagy-britanniai és írországi botrány kirobbanása után az MTI-vel közölte: a cég Magyarországon nem forgalmazza azt a hamburgerhúsfélét, amelyben lóhúsnyomokat találtak a brit és az ír hatóságok.

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM