Rangos Agrárdíjak az Agrárszektor 2025 konferencián!
Jelentkezzen vagy jelölje kollégáját, barátját, ismerősét a Portfolio Agrárdíjaira!
A decemberi Agrárszektor konferencián immár 11. alkalommal adjuk át 10 kategóriában rangos agrárdíjainkat, amelyekre az ágazat bármely kiemelkedő szakmai munkát végző szereplője pályázhat, illetve nevezhető.
Nevezzen Ön is szeptember 15-ig!
Mintegy 100 milliméter csapadék hiányzik a földeknek, ezért most leginkább esőre volna szükség az őszi kalászosok fejlődéséhez, illetve a további tavaszi munkák, mint például a vetés elvégzéséhez - közölte Vancsura József, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének (GOSZ) elnöke.
Az őszi kalászosok állapota jó, illetve közepes - mondta az MTI-nek GOSZ elnöke. A rovarkártevők és a gombabetegségek is megjelentek már az enyhe tél miatt az őszi vetésű táblákon. Erre a gazdálkodók felkészültek, és főként permetezéssel védekeznek. Példaként említette a repcét, amely már virágzik, és ígéretes képet mutat, de a rovarkártevők ellen 4-5 naponta szükséges a permetezés.
A vetési munkák lényegében az országban mindenütt folynak, eltérő intenzitással vetik a kukoricát és a napraforgót. A legintenzívebb munka ezen a területen az ország déli megyéiben zajlik. A vetőmag-ellátással nincs gond, de a tavaszi esőre nagy szükség lenne, "most ezért fohászkodik a legtöbb gazda" - mondta Vancsura József.