Hatalmas bankbetéteken ülnek a gazdák

MTI
A magyar mezőgazdaság "jó erőben van", amit az is mutat, hogy az ágazat szereplőinek mintegy 500 milliárd forintot kitevő bankbetét-állománya van, az ágazat állapota összességében pozitívan értékelhető - mondta kedden az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI) főigazgatója az MTI-nek.

Idén először 3 napos az Agrárszektor 2024 konferencia!

A Portfolio Csoport év végi Agrárszektor Konferenciája ma már az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény a hazai agrárgazdaságban. A rendezvény exkluzivitását és különlegességét az adja, hogy egyedülállóan átfogó és részletes módon jeleníti meg a mező- és élelmiszergazdaságot érintő legaktuálisabb témákat. A rendezvényre idén először konferencia előesttel is készülünk!

Ne maradjon le az év egyik legjelentősebb agrárszakmai eseményéről!

Kapronczai István az AKI fennállásának 60 évfordulója alkalmából rendezett tanácskozás előtt beszélt arról, hogy - részben az árhatások, részben az uniós támogatások miatt - az elmúlt három évben a magyar agrárgazdaság támogatottsági szintje utolérte a korábbi EU-tagokét, és így olyan mértékű forrás halmozódott fel a magyar mezőgazdaságban, ami megalapozhatja az ágazat későbbi fejlődését. Olyan támogatás- és gazdaságpolitikai környezetet kell teremteni, hogy az ágazatban meglévő pénzek megmozduljanak a fejlesztés érdekében - mondta. Hozzátette, hogy egyes ágazatok versenyképessége még elmarad a legfejlettebbektől, ezek teljesítményét a már nagyon jól teljesítő felső 10 százalékhoz kellene folyamatosan közelíteni.

Czerván György, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárgazdaságért felelős államtitkára a hatvan éves Agrárgazdasági Kutató Intézet tiszteletére rendezett tanácskozás részvevőit köszöntő beszédében azt emelte ki, hogy az intézet szakmai támogatása nélkül a szaktárca nem tudta volna meghozni az elmúlt évek fontos döntéseit, például az unió közös agrárpolitikájának (KAP) reformjával kapcsolatban sem. A kutatók segítsége nélkül nehéz lett volna meghatározni például a termeléshez kapcsolt támogatások szintjét, de az egyes ágazatok abszorpciós képességének felmérése is fontos volt az átmeneti nemzeti támogatások kialakításához - mondta. Hozzáfűzte: az AKI nemcsak az agrárgazdaságért felelős államtitkárság munkáját segíti, de szakmai információkkal kiszolgálja a minisztérium valamennyi államtitkárságát. Ez a tevékenység az AKI-t az agrártárca legfontosabb ökonómiai kutató bázisává, funkcióját tekintve pedig a minisztérium kiemelt háttérintézményévé tette.

Az államtitkár hangsúlyozta azt is, hogy az intézet minisztériumi megrendelésre készített minden tanulmánya a szakmához lojálisan, egyértelműen gazdasági oldalról közelítette meg a vizsgált területet. Az államtitkár reményét fejezte ki, hogy a minisztérium és az Agrárgazdasági Kutató Intézet közötti szinergia és jó együttműködés a jövőben is fennmarad, az egymás iránt tanúsított kölcsönös tisztelet és elismerés tovább erősíti a szakmai munka minőségét, a magyar mezőgazdaság szolgálatában. Kapronczai István, az AKI főigazgatója - Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter szavait idézve - beszédében emlékeztetett , hogy az Agrárgazdasági Kutató Intézet képes volt alkalmazkodni a jelentős politikai, társadalmi és gazdasági változásokhoz. Hangsúlyozta az intézetben dolgozók felelősek azért, hogy az AKI kutatási eredményei az adófizetők hasznára "pénzre válthatók legyenek".

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
Budapest Economic Forum 2024
Egész napos makrogazdasági konferencia
Fókuszban a KKV versenyképesség - Pécs
Ingyenes gazdasági fórum
EZT OLVASTAD MÁR?