Rangos Agrárdíjak az Agrárszektor 2025 konferencián!
Jelentkezzen vagy jelölje kollégáját, barátját, ismerősét a Portfolio Agrárdíjaira!
A decemberi Agrárszektor konferencián immár 11. alkalommal adjuk át 10 kategóriában rangos agrárdíjainkat, amelyekre az ágazat bármely kiemelkedő szakmai munkát végző szereplője pályázhat, illetve nevezhető.
Nevezzen Ön is szeptember 15-ig!
A tárcavezető ismertette, hogy a Belügyminisztérium elvi támogatásával, valamint az Országos Rendőr-főkapitányság szakmai felügyeletével induló programban az Országos Polgárőr Szövetség 2000 egyesülete és mintegy 63 ezer polgárőre vesz részt, beleértve a Lovas Tagozatot is - írja közleményében az Agrárminisztérium. Hozzátette: az Agrárminisztérium által elkülönített keret - összesen mintegy 40 millió forint - fedezi a mezőőri szolgálat ellátásával járó költségeket, továbbá lefedi a külterületek biztonságát, és a termésbiztonságot szolgáló program forrás- és eszközigényét is.
A miniszter tájékoztatott, hogy a polgárőr program célja, a jogsértések - a zártkerti, szántóföldi, mezei, erdei lopások - megelőzése, a tanyákon és külterületeken élők biztonságának garantálása, a gazdaságok, nagy értékű eszközök, üdülők védelme, valamint a mezőőri teendők ellátása azokon a településeken, ahol még nem működik szervezett mezőőri szolgálat, illetve tevékeny szerepvállalás a környezet- és természetvédelemben. Nagy István szerint a jövőbeni együttműködés keretében érdemes nagyobb hangsúlyt fektetni a polgárőrök természetvédelmi irányú képzésére is, a táj, az ökológiai rendszerek iránti érzékenység további finomítására. Hozzátette: a program sikerétől, a polgárőrök és mezőőrök között létrejött együttműködéstől, illetve a közösen felmutatott eredményektől azt várjuk, hogy még tovább növeljék az őrszolgálat és a polgárőrség társadalmi megbecsültségét, valamint ösztönözzék további tagok jelentkezését és újabb őrszolgálatok, polgárőr egyesületek alapítását.
Címlapkép forrása: MTI Fotó: Komka Péter