Szorul a hurok Bige László nyaka körül? Váratlan bejelentést tett az agrárminiszter

Szorul a hurok Bige László nyaka körül? Váratlan bejelentést tett az agrárminiszter

MTI
Az Agrárminisztérium (AM) most azon dolgozik, hogy számszerűsítse, mennyi pénzzel károsította meg Bige László, a Nitrogénművek Zrt. tulajdonosa a magyar gazdákat - közölte Nagy István tárcavezető a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (MAGOSZ) elnökével tartott közös hétfői sajtótájékoztatóján Budapesten.

Rangos agrárdíjak az Agrárszektor Konferencián!

A Portfolio Csoport az idén 12. alkalommal rendezi meg siófoki Agrárszektor Konferenciáját, amely az ágazat egyik legnagyobb és legjelentősebb szakmai eseményének számít. A december 4-5-i kétnapos rendezvényen immár 10. alkalommal adjuk át 9 kategóriában rangos agrárdíjainkat, amelyekre az ágazat bármely kiemelkedő szakmai munkát végző szereplője pályázhat, illetve nevezhető.

Nevezzen szeptember 15-ig!

Az agrárminiszter hangsúlyozta, hogy megvédik a magyar gazdákat és fogyasztókat a tisztességtelen vállalkozóktól. Mint elmondta, Bige László komoly csapást mért a magyar mezőgazdaságra, cége - piaci helyzetét kihasználva - mesterségesen emelte a műtrágya árát, a mostani egyébként is magas világpiaci árak mellett, így annak költsége az előző évekhez képest a négyszeresére nőtt. Nagy István szerint Bige László ezzel nemcsak piaci szabálytalanságot, hanem "megbocsáthatatlan etikai vétséget" is elkövetett, amellyel minden magyar vásárlót megkárosított, hogy extraprofithoz jusson.

Az Agrárminisztérium határozottan kiáll azért, hogy a gazdálkodókat és a magyar családokat senki se károsítsa meg saját profitnövekedése érdekében

- mondta Nagy István.

"A tárcavezető közölte, amíg egy intenzíven termelő, szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó gazdálkodó korábban hektáronként 50-85 ezer, jelenleg már 205-255 ezer forint értékben juttat ki a földjére műtrágyát. A tisztességtelen és etikátlan kartellezés miatt, hét éven át nemcsak a magyar gazdák fizettek többet a műtrágyáért, hanem minden magyar ember a kenyérért, gyümölcsért és zöldségért; tehát az alapvető élelmiszereinkért - fogalmazott Nagy István. Az agrárminiszter elmondta, hogy a kartell a teljes hazai műtrágyapiacot érintette, amelynek működését feltárta a Gazdasági Versenyhivatal (GHV), amely 14,1 milliárd forintos bírságot szabott ki a kartellezőkre."

A tárcavezető kijelentette, hogy Bige László még egy fenyegetésnek beillő nyilatkozatot is tett a gazdák irányába, miszerint idén a magyar gazdák már csak egyetlen napon vehetnek műtrágyát, ami megmarad, azt mind külföldi vevőnek adják el. Ezzel Nagy István szerint Bige László felmondta a magyar gazdaság szereplői közti szolidaritást, és nyíltan megfenyegette a magyar gazdákat, amit határozottan vissza kell utasítani. A szaktárca most azon dolgozik, hogy számszerűsítsék, mennyivel károsította meg a magyar gazdákat a vállalkozó - mondta a miniszter.

Győrffy Balázs, a NAK elnöke a többi között arról beszélt, hogy a földgáz árának tízszeresére emelkedése mellett kartellezés is rombolta a műtrágyapiacot Magyarországon. Szavai szerint nem véletlenül szabott ki a GVH rekordmagas büntetést a Nitrogénművek Zrt.-re és vállalatcsoportjára. A NAK elnöke megjegyezte, hogy a műtrágya a mezőgazdaságban nem megkerülhető inputanyag, a nitrogénműtrágya a növények üzemanyaga. A magasabb input-költség előbb-utóbb a fogyasztók pénztárcáját is károsítja, és bizony ez is történt - hívta fel a figyelmet Győrffy Balázs.

Nagy István újságírói kérdésekre válaszolva közölte: a múlt héten minden hazai műtrágya-előállítóval tárgyalt és a magyarországi szükséglet fedezésének mikéntjéről e hét végén várható bejelentés. Az agrárminiszter leszögezte, hogy ha kell, akkor importból is, de lesz elég műtrágya. Nagy István szintén újságírói felvetésre reagálva úgy vélte, asztalra kell tenni annak a lehetőségét, hogy állami vagy magánvállalkozásként olyan műtrágya-előállítót hozzanak létre, amely az ország stratégiai ellátását biztosítani tudja.

(A cikkben található képek az MTI/Koszticsák Szilárd tulajdonát képzik.)

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
Támogatott tartalom

Kramer szerviz KITE alapokkal (x)

A gépek megítélését a műszaki tartalmon túl nagyban meghatározza, hogy karbantartás és meghibásodás esetén a javításuk milyen hatékonysággal történik.

Támogatott tartalom

Új termék a Hungrana portfolióban (x)

Hazánk egyik legnagyobb kukoricafeldolgozó vállalata az elmúlt időszakban is előre tekintett, a fejlesztések eredményeképpen új termékkel bővíti portfolióját.

FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
Sustainable World 2024
Egy konferencia a jövő vállalatainak
Fókuszban a KKV versenyképesség - Herceghalom
Ingyenes KKV rendezvény Herceghalmon
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. június 20. 13:28