2020. október 21. szerda Orsolya

Hírek - Agrárpénzek

Generációváltás - Négy 64 éven felüli gazdálkodóra jut egy 35 éven aluli

Az agrárgazdaság hosszú távú érdekeit szolgálná, ha megfelelő jogi környezettel értékesítésre ösztönöznénk azokat a földet öröklőket, akik nem maguk akarják megművelni a tulajdonukba került termőföldet – hangsúlyozta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke szerdán egy szakmai konferencián Gödöllőn.
 
 

Győrffy Balázs szerint ugyanis a földbérleti rendszeren keresztül az ott megtermelt tőke jelentős része távozik az ágazatból. Hozzátette: elsősorban persze azoknak a fiataloknak kell majd lényeges intézkedésekkel vonzóvá tenni a gazdálkodást, akiknek a szüleik megteremtették a lehetőséget arra, de valamilyen oknál fogva hezitálnak, hogy folytassák-e szüleik mezőgazdasági tevékenységét. A generációváltás problémájáról szóló konferencián az Agrárgazdasági Kamara elnöke elmondta azt is, hogy a gazdaságfejlesztési alternatívák kidolgozásához nyújthat majd megoldást a szövetkezések formájának a bővítése, azok hatékonyságának a növelése. Fontos, hogy ebben a kiemelt programban egy jól működő köztestületként a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara is részt vegyen. Tanácsadással, gazdaságszervezéssel segítsük a generációváltást, mert a jelenlegi negatív tendenciát megfordítani közös felelősségünk - tette hozzá Győrffy Balázs.

Jelenleg négy 64 éven felüli gazdálkodó jut egy 35 éven alulira. Tíz évvel ezelőtt még három idősebb mellett állt egy fiatal a statisztikában. A generációváltás a legigazságosabb dolog, ha akarjuk, ha nem, bekövetkezik – hangsúlyozta az Agrárgazdasági Kamara mezőgazdaságért felelős alelnöke. Zászlós Tibor a kérdéskör fontosságát kiemelve felhívta a figyelmet, hogy a generációváltásról szóló döntések az agráriumban olyan hosszú távú feladatokat indukálnak, amelynek hasznát vagy kárát évek vagy akár egy évtized múltán élvezi vagy szenvedi el az ágazat. Éppen ezért fontos, hogy a kamara hangoztassa egy szakmailag átgondolt generációváltás szükségességet, hiszen 300 ezer ember szavát nem lehet figyelmen kívül hagyni – fűzte hozzá az alelnök.


 
X

A címlapról ajánljuk

DEVIZA
MATIF
CBOT
NYERSANYAG

    Agrometeorológia

    IDŐJÁRÁSA
    Agrárszektor hírlevél
    Ne maradjon le a friss hírekről!
    Iratkozzon fel hírlevelünkre
    és járjon mindenki előtt.

    Agrárszektor Konferencia 2020

    Most még a legkedvezményesebb áron

    Öngondoskodás 2020

    Befektetés, vagyon, megtakarítás

    Portfolio Private Health Forum 2020

    Koronavírus és a magánegészségügy

    Budapest Economic Forum 2020

    A magyar gazdasági csúcstalálkozó

    Itt keressen minket
    © 2017. Agrárszektor.hu