Rengetegen akarnak fejleszteni az idén

MTI
Az agráriumban tevékenykedő kis- és középvállalkozások több mint 60 százaléka valósított meg tavaly beruházást a Budapest Bank (BB) megbízásából végzett kutatás szerint. Az idén a kapacitásbővítéssel szemben a technológiai fejlesztések kerülnek előtérbe, és minden második vállalkozás tervez valamilyen korszerűsítést. A BB szerint a Vidékfejlesztési Program elindulása jelentős lökést adhat az ágazat beruházásainak.

Májusban két új agráreseménnyel várjuk az agrárszakma képviselőit: jön az AgroFood és AgroFuture 2024!

Kistermelőknek, őstermekőknek és fiatal gazdáknak 50% kedvezményt biztosítunk!

NAK szaktanácsadók és kamarai tagok pedig 35% kedvezményben részesülhetnek!

A Budapest Bank országosan reprezentatív felmérés keretében vizsgálta az agráriumban tevékenykedő kis- és középvállalkozások (kkv) helyzetét, a felmérést a GfK Hungária Piackutató Intézet végezte a bank megbízásából, 2015 végén. A felmérés szerint 2015-ben az agrárvállalkozások 63 százaléka hajtott végre beruházást, és minden ötödik vállalkozás növelte is beruházásainak mértékét az egy évvel korábbihoz képest. A beruházások jellemzően 50 millió forintnál kisebb összegben valósultak meg.

Az előző évben a vállalkozások 61 százaléka fejlesztett. Az üzemméret emelkedésével nőtt a beruházások szintje is, a legalább 500 hektáron gazdálkodók és a legalább 500 állatot tartók ötöde, és a legalább 500 millió forint árbevételű gazdálkodók harmada 100 millió forint feletti összeget fektetett be 2014-ben.

Az idén a kapacitásbővítéssel szemben a technológiai fejlesztések kerülnek előtérbe. Minden második vállalkozás tervez korszerűsítést, azaz növelné technológiai színvonalát vagy további gépesítésbe ruházna be, a kapacitást pedig a gazdák 17 százaléka kívánja bővíteni. Főleg a növénytermesztéssel (is) foglalkozók (54 százalék), valamint a nagyobb földterületen gazdálkodók (56 százalék) kívánják növelni technológiai színvonalukat 2016-ban.

Az agrárvállalkozások 12 százaléka állította, hogy az előző évhez képest nőtt az árbevétele, ők átlagosan 16 százalékkal magasabb árbevétellel zárták 2015-öt. Majdnem minden második vállalkozásnak (42 százalék) ugyanakkor stagnált az árbevétele, 46 százalékuk pedig a korábbinál alacsonyabbal zárta az évet. A mikrovállalkozások közül minden hetedik növelte árbevételét 2014-hez képest.

Az értékesítési árak a megkérdezettek 43 százaléka szerint nem változtak 2015-ben, a megkérdezettek negyede növekedésről, míg harmaduk csökkenésről számolt be. A legkisebb vállalkozások közül minden második cég azt tapasztalta, hogy az árak nem változtak, 25 százalékuk pedig növekedésről adott számot, ami összecseng a KSH adataival, miszerint 2015 első felében 5 százalékkal nőtt az élelmiszer kiskereskedelmi forgalom.

A felmérés szerint az agrárvállalkozások körében a saját forrás a legnépszerűbb finanszírozási forma 59 százalékos aránnyal. A bankhitel is népszerű (13 százalék), és minden ötödik gazda tervezi, hogy az idén nagyobb mértékben alkalmazza ezt a finanszírozási formát. Az uniós támogatásokat közel háromszor annyian vették igénybe, mint az állami támogatásokat, és ez az olló valószínűleg tovább nyílik az idén.

Tóth Viktor, a Budapest Bank vállalati üzletágvezetője a közleményben kifejti: az agrárszektor tapasztalataik szerint rendkívül tőkeerős ágazat, a vállalkozások jelentős önerővel rendelkeznek, de beruházásaik megvalósításához erősen támaszkodnak az uniós forrásokra és banki hitelekre is, ami az agráriumot finanszírozói szempontból az egyik legvonzóbb szektorrá teszi. A Vidékfejlesztési Program elindulása az üzletágvezető szerint az idén jelentős lökést adhat az ágazat beruházásainak, amelynek finanszírozásában a Budapest Bank is komoly szerepet kíván vállalni.

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Még a legjobb áron!
AgroFood 2024
Még a legjobb áron!
Agrárium 2024
50% kedvezmény kistermelőknek, őstermelőknek és fiatal gazdáknak!
EZT OLVASTAD MÁR?