Sok pénzt bukhatnak azok a gazdák, akik erre a határidőre nem figyelnek oda

agrarszektor.hu
Idén várhatóan több mint 10 milliárd forintért kötnek támogatott mezőgazdasági biztosítást az érintett gazdálkodók, amely után ebben az évben is 5 milliárd forintnyi díjtámogatást vehetnek igénybe - írja közleményében a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ). A gazdálkodók a biztosítási módozattól függően 40 illetve 65 százaléknyi visszatérítéssel számolhatnak. A kérelmet célszerű május 15-ig benyújtani, ezt követően ugyanis késedelmi szankcióval kell számolni.

Májusban két új agráreseménnyel várjuk az agrárszakma képviselőit: jön az AgroFood és AgroFuture 2024!

Kistermelőknek, őstermekőknek és fiatal gazdáknak 50% kedvezményt biztosítunk!

NAK szaktanácsadók és kamarai tagok pedig 35% kedvezményben részesülhetnek!

A visszatérítés feltétele, hogy a gazdálkodók legkésőbb június 11-ig külön feltüntessék az egységes díjtámogatási kérelemben, hogy a támogatást igénybe kívánják venni. A kérelmet azonban célszerű május 15-ig benyújtani, ezt követően ugyanis késedelmi szankcióval kell számolni, melynek mértéke munkanaponként a támogatási összeg 1 százaléka. A díjvisszatérítés mértéke várhatóan a tavalyihoz hasonló módon alakul majd: Az "A" típusba tartozó, szántóföldi növényekre, borszőlőre és almára, illetve idéntől csonthéjas és héjas növényi kultúrákra is kötött csomagbiztosítások esetében a díj 65 százalékát fizethetik majd vissza. A "B" típusba tartozó ültetvény és zöldségkultúrák, valamint a többi ("C" típusú) támogatott biztosítások esetében 40-40 százalék körüli mértékű lehet a visszatérítés, erre nyújthat fedezetet a rendelkezésre álló 5 milliárd forintos keretösszeg.

Kedvező változás, hogy 2019-től - a "B" típus lehetőségeinek idei bővítésével - immár mindhárom biztosítási módozat tartalmazza mind a kilenc kockázati fedezet lehetőségét, ezek: őszi fagy, téli fagy, tavaszi fagy, tűz, jég, vihar, aszály, árvíz, illetve felhőszakadás okozta károk. A gyakorlatban azonban a támogatott biztosítások többsége két (tűz és jég), illetve három (tűz, jég és vihar) kockázatra terjed ki, így a különösen az alföldi megyékben pusztító tavaszi aszály okozta károk részleges megtérítésében a biztosítók viszonylag csekély mértékben lesznek érintettek, és főként az "A" típusú biztosítást kötők felé lesz kárrendezési feladatuk.

Az úgynevezett kétpilléres mezőgazdasági kockázatkezelési rendszert 2012 januárjában vezették be. Az egyik pillér a már korábban is létező kárenyhítési rendszer, míg a másik a biztosítási díjtámogatás, melynek során a gazdálkodók a támogatott körbe tartozó biztosítások díjának egy részét támogatásként visszakapják. A rendszerhez 2018 óta egy harmadik elemet is hozzá szokás sorolni: ekkor kezdte meg működését a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) által kifejlesztett talajgenerátoros Jégkármérséklő Rendszer (JÉGER).

Fontos ösztönző elem a rendszerben, hogy csak a második pillérben részt vevők válnak jogosulttá a megítélt kárenyhítő juttatás teljes összegére, a többiek csupán annak 50 százalékából részesülnek. A teljes körű folyósítás további feltétele, hogy az üzleti biztosítás terjedjen ki a megművelt terület referencia-hozamértékének több mint felére.

Az előző évekhez hasonlóan a gazdálkodók továbbra is négy biztosító: az Allianz, a Generali, a Groupama, illetve az osztrák Hagelversicherung fióktelepeként működő Agrár Biztosító mezőgazdasági biztosítási termékei közül választhatnak. Az egyes biztosítót termékei azok eltérő fedezetei, kárrendezési sajátosságai, illetve speciális kockázatai miatt gyakran nehezen hasonlíthatók össze közvetlenül egymással, ezért az eligazodásban jelentős szerepet játszanak az optimális ár-érték arányú döntést segítő, a biztosítóktól független alkuszok.

A támogatott agrárbiztosítások területén két olyan terület is van, ahol a jelenlegi biztosítási kínálat alapvető bővítésére volna szükség:

  • Erdőbiztosítás: A kétmillió hektáros hazai erdőállománynak alig 3-4 százaléka biztosított. Ennek az is az oka, hogy a messze legnagyobb károkat okozó illegális fakivágásokra az erdők tulajdonosai nem tudnak megfelelő biztosítási fedezetet vásárolni.
  • Állatbiztosítás: a támogatott növénybiztosítások évről évre tökéletesedő rendszere mellett az állatbiztosítások támogatása továbbra sincsen napirenden. Támogatás híján azonban nem várható, hogy jelentősen növekedjék ennek az ágazatnak a biztosítottsága. Első körben olyan kockázatok támogatotti körbe történő bevonásáról volna célszerű gondoskodni, mint a jelentős nemzetgazdasági károkat is előidéző kiemelt kockázatú betegségek: sartéspestis, veszettség, BSE, stb.
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Még a legjobb áron!
AgroFood 2024
Még a legjobb áron!
Agrárium 2024
50% kedvezmény kistermelőknek, őstermelőknek és fiatal gazdáknak!
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. március 29. 06:03