CBAM rendelet: Miért nem karbonvám?

CBAM rendelet: Miért nem karbonvám?

agrarszektor.hu
2024-től az Agrarszektor.hu oldalon meghatározott időközönként jelentkezünk – vámszakmai aspektusú – agrártárgyú cikkekkel. Bár klasszikusan nem az agrártárgykörhöz kötődik – noha a műtrágyafelhasználókat közvetlenül is érintheti –, jóllehet, a környezetvédelemhez is csak tágabb értelemben tartozik; a szabályozási kör újkeletűségére, így aktualitására tekintettel elsőként a klímapolitika terén mérföldkőnek számító, az importáruk karbonintenzitását ellensúlyozó mechanizmus létrehozásáról szóló (EU) 2023/956 európai parlementi és tanácsi rendelet (CBAM rendelet) és végrehajtási rendeleteinek vámhatósági vetületét mutatjuk be.

Rangos agrárdíjak az Agrárszektor Konferencián!

A Portfolio Csoport az idén 12. alkalommal rendezi meg siófoki Agrárszektor Konferenciáját, amely az ágazat egyik legnagyobb és legjelentősebb szakmai eseményének számít. A december 4-5-i kétnapos rendezvényen immár 10. alkalommal adjuk át 9 kategóriában rangos agrárdíjainkat, amelyekre az ágazat bármely kiemelkedő szakmai munkát végző szereplője pályázhat, illetve nevezhető.

Nevezzen szeptember 15-ig!

Figyelemmel arra, hogy jelen írás az első vámszakmai megközelítésű cikk oldalunkon, feltétlenül szükséges az uniós jog jellegének, az uniós vámjog egyes alapfogalmainak egyszeri áttekintése.

Az Európai Unióról szóló szerződés (EUSZ) legutóbbi fajsúlyos módosítását a Lisszaboni Szerződés hajtotta végre 2009. december 1-jei hatállyal, melynek nyomán „Az Unió az Európai Közösség helyébe lép és annak jogutódja.” Fenti módosítását követően az EUSZ – hetedik részében található – általános és záró rendelkezései tartalmazzák a Lisszaboni Szerződést elfogadó kormányközi konferencia zárónyilatkozatához csatolt nyilatkozatokat. Az – EUSZ rendelkezéseire vonatkozó – 17. pont szerinti nyilatkozat az uniós jog elsőbbségét deklarálja:

az Unió által elfogadott jogi aktusok az említett ítélkezési gyakorlat által megállapított feltételek szerint a tagállamok jogával szemben elsőbbséget élveznek.

Fenti 17. pont szerinti nyilatkozat tartalmazza továbbá a Tanács Jogi Szolgálatának 2007. évi június 22-i véleményét is:

„a közösségi jog elsőbbsége a közösségi jog egyik alapelve. A Bíróság szerint ez az elv az Európai Közösség sajátos természetéből fakad.”

A hivatkozott rendelkezéseket az uniós jog fenti elsődleges forrásain túl az Európai Unióról szóló szerződés és az Európai Közösséget létrehozó szerződés módosításáról szóló lisszaboni szerződés kihirdetéséről szóló 2007. évi CLXVIII. törvény (LSztv.) 1. számú melléklete is megfelelően tartalmazza. Az uniós jog primátusa bármely tagállam belső jogával szemben tehát axióma.

Az uniós jog egyes forrásai

Anélkül, hogy jelen cikk írása során részleteibe menően is ismertetnénk az uniós jogforrások felépítését és egymásközti viszonyrendszerét, csak a – mindennapi vámhatósági jogalkalmazói gyakorlat során – legyakrabban használt jogforrásokat tekintjük át.

Többek között az Európai Unió (és jogelődje) alapító és módosító szerződései, az egyes csatlakozási szerződések és a Alapjogi Charta képezik az uniós jog elsődleges forrásait. A fenti jogforrási körbe tartozó Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) 288. cikke sorolja fel taxatíve az uniós jog ún. másodlagos forrásait, melyek közül a következők bírnak normatív erővel: rendelet, irányelv, határozat. Ezen jogi aktusok közül is kiemelkedik a rendelet:

A rendelet általános hatállyal bír. Teljes egészében kötelező és közvetlenül alkalmazandó valamennyi tagállamban.

Az irányelvek különböző jogpolitikai célokat fogalmaznak meg, melyek belső (nemzeti) jogba való implementálására jellemzően két év áll a tagállamok rendelkezésére; azonban önálló normatív erővel is bírhatnak. A határozatok sajátossága, miszerint konkrét címzetti kör megjelölése esetén csak rájuk nézve bírnak kötelező jelleggel. Jóllehet, az „ajánlások és a vélemények nem kötelezőek”, az uniós jog értelmezésével összefüggésben mindenképp figyelembeveendő iránymutatással szolgálnak.

A C-26-62. számú van Gend & Loos-ügyben 1963. február 5. napján hozott ítéletében az EUB megállapította az (akkori elnevezés mentén) közösségi jog sui generis jellegét, amelynek nem csak a részes tagállamok, hanem azok állampolgárai is alanyai. Ebből következendően a közösségi jogra mint önálló jogrendre – meghatározott feltételek fennállása esetén (például tagállami fenntartás hiánya) – magánszemély is hivatkozhat tagállami bíróság előtt is.

A C-6-64. számú Costa kontra E.N.E.L.-ügyben 1964. július 15. napján hozott ítéletében az EUB – ekkor még csak az elsődleges jogforrások kontextusában – egyfelől megismételte a korábban deklarált közvetlen hatály elvét az állampolgárok jogát közvetlenül érintően; egyúttal – a közösségi jog sui generis jellegét cizellálva – kimondta, miszerint az automatikusan, „hatálybalépésétől a tagállamok jogrendszerébe illeszkedik”. Ebből fakadóan éppen a közösségi jog tartalma válna kiüresedetté, amennyiben azzal szemben eltérő tartalmú normák születhetnének nemzeti szinten a tagállamok részéről. Ahogy az EUB megállapította, „semmilyen későbbi, egyoldalúan hozott jogi aktus nem érvényesíthető a közösségi szabályozással szemben.” A másodlagos jogforrások tekintetében a C-9/70. számú Grad-ügyben hozott ítéletében mondta ki a közvetlen hatály elvének érvényesülését az EUB.

Az uniós jog helye a nemzeti jogrendszerekben

Amint láthattuk, az EUB – élve történelmi szerepével – markánsan kijelölte napjaink uniós jogának helyét a tagállami jogrendszerekben, mintegy – a nemzetközi közjogból ismert monista felfogással – a belső jog részeként (is) értékelve magát. Miután a belső jogforrási hierarchia csúcsát valamennyi esetben a nemzeti alkotmány, illetve alaptörvény foglalja el, adja magát a kérdés, milyen szinten is helyezkedik el abban az uniós jog pontosan. E kérdésben való állásfoglalást – 2004. május 1. napját követően – az Alkotmánybíróság (AB) sem kerülhette meg Magyarországon. Összefoglalóan az a megállapítás tehető, miszerint a honi alkotmánybírósági gyakorlat követte az uniós jog – EUB által kimunkált – fenti dogmatikai rendszerét; azonban annak kereteit két alkotmánybírósági döntés jelölte ki.

Az 143/2010. (VII. 14.) AB határozat rámutatott arra, miszerint – Trócsányi László párhuzamos indokolását idézve – a 2011. december 31. napjáig hatályos, Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény, azaz „Az Alkotmány szintjén tehát a 2/A. §-ban foglalt felhatalmazással tulajdonképpen megtörtént a közösségi jog elsőbbségének elfogadása. Lényeges azonban, hogy az Alkotmány 2/A. § (1) bekezdése szerinti hatáskörtranszfer nem korlátlan, s ennek következtében a közösségi jog elsőbbsége sem érvényesül korlátlanul.”

Ez köszön vissza a 22/2016 (III. 22.) AB határozatban is, tekintve, hogy a – 2012. január 1. napjától hatályos – Alaptörvény E) cikk (2) bekezdése lényegében változatlan, ám bővített tartalommal emeli be soraiba a szuverenitás önkorlátozásaként a fentiekben hivatkozott Európa-klauzulát; ugyanakkor fontos nóvum a korábbi Alkotmányhoz mérten, miszerint az E) cikk (3) bekezdése egyértelműsíti, hogy az Alaptörvény csak a szuverenitásátruházás keretei között ismeri el az Európai Unió jogának elsőbbségét.

Az esetlegesen ezen túlmutató „ultra vires” uniós jogi aktusok vonatkozásában az AB fenntartotta eljárási jogképességét kivételes esetekben és ultima ratio jelleggel, különösen, ha azok alapvető jog lényeges tartalmát korlátoznák, avagy Magyarország szuverenitását, továbbá alkotmányos identitását csorbítanák; ezzel – igazodva számos tagállami alkotmánybírósági gyakorlathoz – mintegy „korlátozott szupremáciáját” kifejezésre juttatva az uniós jognak. Ahogyan Stumpf István fogalmazott párhuzamos indokolásában: „Az Alkotmánybíróság az Alaptörvény védelmének legfőbb szerveként az Alaptörvény autentikus értelmezője. Ebből következően az Alkotmánybíróságnak… kulcsszerepe van a tekintetben, hogy a… hatáskörgyakorlás… viszonyában az alaptörvény-ellenesség vizsgálatának és megállapításának lehetőségét az ultra vires aktusokkal szemben fenntartsa („integrációs fenntartás”).”

Összefoglalva: az uniós jog végső soron az Alaptörvényben rögzített módon, az által (Európa-klauzula) – másképp' fogalmazva az Alaptörvényből nyert legitimációja útján – élvez elsőbbséget, melyből következve a jogforrási hierarchia csúcsán – az uniós jog relációjában is – az Alaptörvény áll: azaz az uniós jog primátusa nem jelent feltétel nélküli szupremáciát is. Dogmatikailag is ezen értelmezés felel meg az Alaptörvény R) cikk (1) bekezdésében foglaltaknak, melynek értelmében: „Az Alaptörvény Magyarország jogrendszerének alapja.”

Az uniós vámjog alapjai

„Amikor a tagállamok a szuverenitásukból fakadó hatáskörük egy részét, vagy annak gyakorlását átruházták a közösségi (uniós) szervekre, nem mondtak le államiságuk, szuverenitásuk és függetlenségük lényegéről” – jegyzi Trócsányi László fentebb citált párhuzamos indokolásában az Európai Unióhoz való csatlakozás kontextusában. Ezen uniós szintű szervek által gyakorolt hatáskörök tekintetében az EUSZ 2. cikk (1) és (2) bekezdése megkülönbözteti az Unió által kizárólagosan, valamint a tagállamokkal megosztottan gyakorolható hatásköröket.

Mind a vámunió, mind a közös kereskedelempolitika az Unió kizárólagos hatáskörébe tartozó területnek minősül az EUSZ 3. cikk (1) bekezdés a) és e) pontja alapján. Az EUSZ 28. cikk (1) bekezdése értelmében: „Az Unió vámuniót alkot, amely a teljes árukereskedelemre kiterjed, és magában foglalja a behozatali és kiviteli vámok, valamint az azokkal azonos hatású díjak tilalmát a tagállamok között, továbbá közös vámtarifa bevezetését harmadik országokkal fenntartott kapcsolataikban.”

A legklasszikusabb vámeljárás

Az Uniós Vámkódex létrehozásáról szóló 952/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (UVK) 4. cikke tölti meg tartalommal a vámunió fogalmát, azaz jelöli ki az Unió vámterületét (ami – minimális kivétellel – egybe esik a tagállamok területeivel), az ezen kívül fekvő országok és területek az ún. „harmadik országok”; a belépés-kilépés, valamint a behozatal-kivitel útirányok uniós vámhatár tekintetében értelmezendők. Ennek megfelelően – az UVK szemszögéből – az áruk vámjogi státusza is „uniós” vagy „nem uniós” lehet, utóbbi kategóriába jellemzően az Unió vámterületén kívül létrejött vagy előállított áruk tartoznak.

Az UVK 5. cikk 16. pontja szerinti három fő vámeljárás egyikeként tehát szabad forgalomba bocsátás alá vonandó az Unió területén végleges rendeltetési céllal felhasználásra kerülő nem uniós áru, melynek nyomán az uniós vámjogi státuszt szerez. Fentiek inverze a kiviteli vámeljárás: ekkor uniós vámjogi státuszú áru hagyja el – jellemzően ugyancsak végleges rendeltetési céllal – az Unió vámterületét. A lehetséges vámeljárások harmadik csoportját az úgynevezett különleges eljárások alkotják: árutovábbítás, tárolás, különleges felhasználás és feldolgozás.

A szabad forgalomba bocsátás magában foglalja mind a behozatali vám- és egyéb terhek megfizetését, mind a különböző kereskedelempolitikai intézkedések és adott esetben tilalmak vagy korlátozások vámhatóság általi alkalmazását. Fontos megjegyezni, miszerint a szabad forgalomba bocsátás mint vámeljárás tisztán (uniós) vámjogi kategóriát képvisel; melynek nem szinonimája a piacfelügyeleti természetű forgalomba hozatal, illetve forgalmazás: ezen utóbbi kategória általánosságban valamely áru uniós piacon való – kereskedelmi tevékenység keretében történő – fogyasztási, használati célú rendelkezésre bocsátását jelenti, akár ingyenesen, akár visszterhesen az (EU) 2019/1020 rendelet (MSR) 3. cikkének értelemző rendelkezései alapján.

A vámhatóságok küldetése

Az UVK 3. cikke jelöli ki a vámhatóságok küldetését: „A vámhatóságoknak kell elsődlegesen felelniük az Unió nemzetközi kereskedelmének felügyeletéért”. Az Unió külkereskedelme felügyeletének letéteményesei tehát a vámhatóságok, hozzájárulva ezáltal a közös kereskedelempolitika végrehajtásához, melynek során az Unió és tagállamainak védelme áll fókuszban, különösen az alábbiak terén: pénzügyi érdekek, biztonság- és környezetvédelem. Fentiek megfelelő érvényesíthetőségét szolgálja azon UVK-szabályozás is, mely szerint a beszállított vagy kiszállításra kerülő áruk – külön vámhatósági aktus nélkül is – vámfelügyelet alatt állnak az UVK 134. cikk (1) bekezdése és 267. cikk (1) bekezdése alapján. A vámhatóságok kockázatalapú vámellenőrzései egyszerre képesek szolgálni a jogellenes kereskedelem felszámolását és jogszerű kereskedelmi tevékenység támogatását.

Megjegyzendő, miszerint az uniós jogi aktusok terminológiája „illetékes hatóság” alatt minden esetben az uniós (harmonizációs) jogi aktusoknak való megfelelőség elbírálására jogosult hatóságot érti, amelyet a magyar jogirodalom „hatáskörrel rendelkező hatóságként” ismer; az uniós jogi aktusok emellett konzekvensen „vámhatóságként” hivatkozzák a vámjogszabályok alkalmazásáért felelős vámigazgatásokat: a vámhatóság vámellenőrzést végez, míg az illetékes hatóság hatósági ellenőrzést folytat.

Tilalmak és korlátozások

Ahogy az Unióban felhasználásra kerülő nem uniós áruk főszabály szerint szabad forgalomba bocsátás vámeljárás alá vonandók, ugyanúgy valamennyi nem uniós áru valamilyen vámeljárás keretében léphet csak be – jogszerűen – az Unió vámterületére. Ugyanakkor számos esetben az áruk átengedésének nem elégséges feltétele a vámalakiságok (vámjogszabályoknak való megfelelés) teljesülése: az árunak akár csak a szabad forgalomba bocsátásához, akár már az Unió területére való – fizikai értelemben vett – behozatalához (belépéséhez) vagy onnan történő kiviteléhez (kilépéséhez) többletfeltételeket támaszthat uniós jogi aktus vagy nemzeti jogszabály; sőt, speciális esetben meg is tilthatja azt, mint ahogy az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló 833/2014/EU tanácsi rendelet is teszi számos pontján.

Jogpolitikai céljukat tekintve ezen aktusok az Unió és tagállamai, valamint azok állampolgárai biztonságának, egészségének és környezetének védelmét hivatottak szavatolni anélkül, hogy fiskális célokat szolgálnának. Ebből következően, amennyiben a korlátozásokkal érintett áruk vámeljárás alá vonásához (és nem forgalomba hozatalához!) többletalakiságok szükségesek, ezen alakiságok teljesülésével összefüggésben – annak elbírálására értelemszerűen – nem a vámhatóság rendelkezik hatáskörrel, hanem mindig az illetékes hatóság.

A nem uniós áruval vámellenőrzése keretében bár szükségszerűen a vámhatóság találkozik elsődlegesen, azonban – a vámalakiságok elvégzésén túl – mindenek előtt csak tényeket állapíthat meg, adott esetben a korlátozással érintett áru vonatkozásában előírt, az illetékes hatóság által kiadandó engedély hiányát: ilyen lehet például (kereskedelmi jellegű) lőfegyver vámeljárás alá vonásához szükséges rendőrségi engedély; CITES-példány szabad forgalomba bocsátásához előírt igazgatási hatósági engedély; FLEGT-engedélyköteles fatermék szabad forgalomba bocsátásához szükséges külön hatósági engedély; a Kombinált Nómenklatúra (KN) 0201-0210 és 0401-0406 vámtarifaszáma alá osztályozandó áruk vámeljárás alá vonásához szükséges – az állategészségügyi hatóság által megfelelően véglegesített – közös egészségügyi beléptetési okmány (KEBO-P); a sort szinte végeláthatatlanul lehetne folytatni.

A korlátozó rendelkezés támasztotta feltétel utólagos teljesíthetősége esetén a vámeljárás felfüggesztésre, minden más esetben – ideértve a tilalom fennálltát is – elutasításra kerül. Az uniós vámjog kontextusában a „(vám)eljárás felfüggesztése”, továbbá a vámhatóság általi „feltartóztatás, visszatartás, lefoglalás” valamennyi esetben az áruk – (EU) 2015/2447 rendelet (a továbbiakban: VA) 245. cikk (2) bekezdése szerinti – át nem engedését jelenti; melyhez semmi köze a magyar eljárásjogi hagyományokból ismert eljárásfelfüggesztésnek. Fentiek nyomán az uniós vámjog végrehajtásáról szóló 2017. évi CLII. törvény (a továbbiakban: Vámtv.) 171. §-a szerinti vámhatósági rendelkezés alá vonást elrendelő végzésen kívül további vámhatósági aktus nem hozandó, mely intézkedés hatálya az áru későbbi szabad forgalomba bocsátása vagy az illetékes hatóság által elrendelt hatósági zárolást követő megsemmisítése esetén – külön vámhatósági döntés nélkül is – automatikusan megszűnik.

CBAM rendelet: karbondíj

Jóllehet, klímapolitika terén mérföldkőnek számít, az uniós vámjog tekintetében semmilyen specialitása nincs a CBAM rendeletnek, következésképpen az annak végrehajtását szolgáló uniós szintű, illetve nemzeti jogalkotási termékeknek sem: (EU) 2023/1773 bizottsági végrehajtási rendelet, az importáruk karbonintenzitását ellensúlyozó mechanizmusról szóló 2023. évi CV. törvény, és annak egyes végrehajtási szabályait adó 602/2023. (XII. 22.) Korm. rendelet. A CBAM rendelet vámszakmai szempontból csak egy, a számos korlátozást felállító uniós jogi aktusok közül.

Tárgyi hatály

A CBAM rendelet egy kötelezettséget keletkeztető anyagi jogi aktus, éppen ezért – mint minden jogalkotási terméknél – itt is ajánlatos elsőként annak tárgyi hatályát elemzés alá vonni, hiszen szerencsés esetben nem leszünk a kötelezettséget előíró norma címzetti körének alanya.

A CBAM rendelet 3. cikke által felsorolt értelmező rendelkezések alapján a rendelet vonatkozásában „behozatal” alatt a fentiekben ismertetett szabad forgalomba bocsátás vámeljárás értendő, tehát nem az adott árunak az Unió vámterületére való belépése. A rendelet tárgyi hatálya az I. melléklete szerinti árukörök (cement, villamos energia, trágyázószerek, vas és acél, alumínium, vegyi anyagok), továbbá az azokból aktív feldolgozás vámeljárás útján létrejött (más) termékek szabad forgalomba bocsátására terjed ki. (Aktív feldolgozás vámeljárás keretében nem uniós áru vámfelügyelet alatt – behozatali vám- és egy teher megfizetése nélkül – megmunkálható az Európai Unió vámterületén belül.) Azáltal, hogy a rendelet az aktív feldolgozást követően szabad forgalomba bocsátásra kerülő – újonnan létrejött – árukra is alkalmazandó, az uniós klímapolitikai törekvések még teljesebb mértékben érvényesülnek az Unióban lezajló, releváns szén-dioxid-kibocsátással járó műveletek tekintetében; hiszen adott esetben nem lehet arra hivatkozni, hogy az utóbb szabad forgalomba bocsátás alá vonandó nem uniós áru már formálisan nem tartozik a CBAM rendelet I. mellékletének tárgyi hatálya alá.

Az uniós jogalkotó ugyanakkor – három külön kategóriát felállítva – az alábbi szempontok mentén mentesített bizonyos áruköröket a CBAM rendelet tárgyi hatálya alól: származás, értékhatár és speciális árucikkek.

Bár az UVK 2. fejezete származási szabályainak olvasatából is következne, a CBAM rendelet 2. cikk (5) bekezdése egyértelműsíti, miszerint származás vonatkozásában a nempreferenciális származás szabályai irányadók, melyet az alábbi jogi aktusok rendeznek: UVK 59-63. cikke, (EU) 2015/2446 rendelet (a továbbiakban: FJA) 31-36. cikke, VA 57-59. cikke. Fentiek figyelembevételével, a CBAM rendelet nem alkalmazandó az alábbi harmadik országokból, illetve területekről származó áruk vonatkozásában: EFTA-országok (Izland, Liechtenstein, Norvég Királyság, Svájc), Büsingen, Helgoland, Livigno, Ceuta és Melilla.

Úgyszintén nem alkalmazandó a CBAM rendelet az 150 € értéket meg nem haladó áruk esetében, melyeknek mindkét – lehetséges – formáját részletezi a 2. cikk (3) bekezdése: küldemény és személyes poggyász. Fontos tisztázni, hogy mind a küldemény, mind a poggyász – az FJA 1. cikk 5. és 24. pontja szerinti definícióik alapján – áruösszességet feltételez; következésképp' tárgyi értékhatár alkalmazása során is kizárólag a CBAM rendelet I. melléklete szerinti valamennyi áru összértéke bír relevanciával: tehát egy 2 × 100 € belső értékű – I. melléklet szerinti – (különböző KN-kódú) árukra alkalmazandó a rendelet; a küldemény vagy poggyász további részét kitevő – I. melléklet szerintitől eltérő – árukra nem.

A tárgyi hatály alóli kivételek harmadik csoportját a katonai művelettel érintett áruk alkotják, melyeknek három altípusát nevesíti a mögöttes jogszabályként alkalmazni rendelt FJA 1. cikk 49. pontja: tagállamok közötti, vagy – külön megállapodás alapján az Unió vámterületén – harmadik ország illetékes katonai hatóságainak katonai tevékenysége során szállított vagy felhasznált áruk; az Európai Unió közös biztonság- és védelempolitikája (KBVP); illetve az Észak-atlanti Szerződés Szervezete (NATO) égisze alatt megvalósuló katonai tevékenységek során szállított vagy felhasznált áruk.

Időbeli hatály

Bár a (teljes) CBAM rendelet – 36. cikk (1) bekezdése alapján – formálisan már 2023. május 17. napján hatályba lépett, a 36. cikk (2) bekezdése különböző határnapok mentén differenciálja egyes rendelkezéseinek tényleges alkalmazhatóságát. Amennyiben abból indulunk ki, miszerint hatályosság alatt az adott norma joghatás kiváltására való alkalmasságát értjük, helyénvalóbb a CBAM rendelet időbeli hatályát is a 36. cikk (2) bekezdése szerinti határnapok mezsgyéjén értelmezni, mellőzve a 36. cikk (1) bekezdése általi „formális hatályosságot”.

Átmeneti időszak

A vámhatóság számára kizárólag tájékoztatási kötelezettség keletkezik: egyfelől a CBAM rendelet tárgyi hatályát érintő szabad forgalomba bocsátás vámeljárások statisztikai adatainak az Európai Bizottság felé történő továbbítását illetően (adatszolgáltatási kötelezettség), ami a 2023 IV. negyedévében bevezetett eVÁM AIS rendszer által – a Surveillance rendszer (SURV3) útján – mára automatikusan megtörténik.

A vámhatóságra delegált további tájékoztatási feladat az átmeneti időszak vonatkozásában a gazdálkodói kör részére adandó értesítés – az őket terhelő – CBAM rendelet 34-35. cikke szerinti CBAM-jelentéstételi kötelezettség fennálltának tárgyában, amely az eVÁM AIS bevezetése óta szintén megfelelően automatizált.

Amennyiben az importőr az Európai Unió területén nem letelepedett, közvetett vámjogi képviselőt kell alkalmaznia és ezen utóbbi szereplő vonatkozásában állnak be a kötelezettségek. Amennyiben az importőr az Európai Unió területén letelepedett, a közvetett vámjogi képviselőt csak abban esetben terhelik a CBAM rendelet szerinti kötelezettségek, amennyiben az importőrrel kifejezetten ekként állapodtak meg. E kontraktusra alapvetően azonban sem a vámhatóságnak, sem az illetékes hatóságnak nincs rálátása; minden más esetben (vagyis alapesteben) az importőr a kötelezettségek alanya.

A gazdálkodói oldalt – fenti vámhatósági tájékoztatásnak megfelelően – a CBAM rendelet 34-35. cikke szerinti CBAM-jelentéstételi kötelezettség terheli az átmeneti időszakban, ami – az (EU) 2023/1773 rendelet 8. cikk (1) bekezdése szerinti – CBAM átmeneti nyilvántartáson keresztül teljesítendő (szintén) az Európai Bizottság felé negyedévente, a tárgynegyedévet követő hónapban: tehát első alkalommal 2023 IV. negyedéve vonatkozásában 2024. január 31-i határidővel; míg utolsó alkalommal, 2025 IV. negyedéve vonatkozásában 2026. január 31-i határidővel teljesítendő a CBAM-jelentéstételi kötelezettség.

Az átmeneti időszak második „felében”, 2024. december 31. napjától a CBAM rendelet 5. cikk (1) és (2) bekezdése szerinti engedélyezett CBAM-nyilatkozattevői státusz iránti kérelmet az – Európai Bizottság által létrehozandó – CBAM rendelet 14. cikke szerinti CBAM-nyilvántartáson keresztül kell benyújtania az érintett gazdálkodónak az illetékes hatósághoz a CBAM rendelet 5. cikk (3) bekezdése és 17. cikk (1) bekezdése alapján. Az importőr-közvetett vámjogi képviselő relációjában ugyanazon szereplő minősül „érintett gazdálkodónak”, aki a jelen pontban ismertetett CBAM-jelentéstételi kötelezettség alanya is a CBAM rendelet 32. cikke alapján.

Éles időszak

2026 januárjától, már engedélyezett CBAM-nyilatkozattevőként a CBAM rendelet 6. cikk (1) bekezdése szerinti CBAM-nyilatkozat – a fentebb hivatkozott CBAM-nyilvántartáson keresztül – nyújtandó be szintén az illetékes hatósághoz a tárgyévet követő év május 31. napjáig: tehát első alkalommal 2026. év vonatkozásában 2027. május 31-i határidővel terjesztendő elő a CBAM-nyilatkozat.

A CBAM rendelet egyetlen érdemi vámszakmai aspektusa is a 2026. január 1-i határnaphoz kapcsolódik, figyelemmel a CBAM rendelet 25. cikk (1) bekezdésére: „A vámhatóságok kizárólag az engedélyezett CBAM-nyilatkozattevő általi árubehozatalt teszik lehetővé.” Fenti jogszabályhely akként értelemzendő, miszerint a rendelet tárgyi hatálya alá tartozó áruk szabad forgalomba bocsátás vámeljárás alá vonása iránti kérelem (vámáru-nyilatkozat) előterjesztésére kizárólag engedélyezett CBAM-nyilatkozattevő jogosult ezt követően; ennek hiányában a vámeljárás nem folytatható le. A CBAM rendelet 25. cikk (1) bekezdése ugyanakkor nem szűkítheti a vámhatóság azon jogkörét, miszerint amennyiben a vámtartozás – az UVK 79. cikk (1) bekezdése alapján – szabályok be nem tartása révén keletkezik és ezzel egyidejűleg az áru irreverzibilis módon elvonásra kerül a vámfelügyelet alól, a behozatali vám- és egyéb teher ne lehetne hivatalból (is) kiszabható: azaz ebben az esetben a szabad forgalomba bocsátásra végső soron mintegy hivatalból is sor kerülhet, engedélyezett CBAM-nyilatkozattevői státusz hiányában is (9XX vámeljáráskód).

Megjegyzendő továbbá, hogy a vámhatóság által az Európai Bizottság felé teljesítendő – a fentebb ismertetett – adatszolgáltatási kötelezettség nem csupán az átmeneti időszak vonatkozásában, hanem 2026. január 1. napját követően is fennáll; mely vámhatósági adatszolgáltatások teljesen függetlenek az ügyféli oldal által teljesítendő CBAM-jelentéstételi, illetve CBAM-nyilatkozattételi kötelezettségektől: a két oldal által végzett folyamat semmilyen kölcsönhatásban nem áll egymással.

Illetékes hatóság

A CBAM rendelet 11. cikk (1) bekezdése értelmében: „Minden tagállam kijelöli az illetékes hatóságot az e rendelet szerinti funkciók és kötelezettségek elvégzésére, és arról értesíti a Bizottságot. A Bizottság valamennyi illetékes hatóság jegyzékét hozzáférhetővé teszi a tagállamok számára”. Az Európai Bizottság alábbi oldalán 2023. október 6. napjától elérhető valamennyi tagállam illetékes hatóságainak – 2024 januárjában frissített – listája, amely alapján Magyarországon az Energiaügyi Minisztérium Nemzeti Klímavédelmi Hatósága (NKVH) az illetékes.

A CBAM rendelet magyarországi végrehajtására tehát közvetett módon a szóba jöhető legmagasabb jogforrási szinten, azaz uniós rendelet által került kijelölésre az illetékes hatóság, melyre tekintettel annak hatásköre – már csak az uniós jog bevezetőben említett elsődlegessége okán is – külön nemzeti szintű norma hiányában is kézzel foghatóan fennáll. Fentiek nyomán a CBAM rendeletből fakadó kötelezettségek megfelelő teljesítéséhez szükséges információk (például regisztrációval kapcsolatos kérdések) megosztására az NKVH konkrét – uniós jog adta – egyértelmű felhatalmazással rendelkezik 2023 októberétől, melytől független, hogy az e pont bevezetőjében hivatkozott nemzeti jogszabályok hatályba lépésének napja 2024. január 22.

Karbonvám helyett karbondíj

Azon személy, aki – jóllehet, jószándékú egyszerűsítéstől vezéreltetve – először szerepeltette honi sajtóorgánumokban a „karbonvám” kifejezést, nyilvánvalóan figyelmen kívül hagyta az uniós vámjog alapjait, különösen az UVK 5. cikkének értelmező rendelkezéseit.

Útirány szerint beszélhetünk behozatali vámokról és kiviteli vámokról, melyhez megfelelően igazodik az UVK terminológiája is. (Vámtartozás valamennyi esetben keletkezik, legfeljebb az – 0 % vámtétel esetén – 0 Ft összegű lesz.) Miután a CBAM rendelet tárgya a szabad forgalomba bocsátáshoz mint behozatali irányú vámeljáráshoz kapcsolódik, esetünkben is a behozatali vám fogalma bír elsődleges relevanciával. Habár a CBAM rendelet egyes pontjain látens rokonvonásokkal bír a vámjogszabályokkal (mindkettő árubehozatalhoz kapcsolódik, mellyel összefüggésben mindkettő fizetési kötelezettséget keletkeztet), az alábbiakban láthatjuk, a két „kategóriának” miért nincs semmi köze egymáshoz.

Az UVK 5. cikk 20. pontja értelmében: „behozatali vám: az áru behozatalakor fizetendő vám.” Már itt szignifikáns különbségbe botolunk: „behozatali vám” alatt az UVK az Unió vámterületének kontextusából értelmezett behozatalt ért fentiek szerint, másképp fogalmazva az adott nem uniós áru Unió vámhatárának való átlépését. Mindezzel szemben a CBAM rendelet által keletkeztetett fizetési kötelezettség kizárólag szabad forgalomba bocsátás vámeljáráshoz kötődhet; márpedig a szabad forgalomba bocsátásra az esetek jó részében éppen nem a vámhatáron (az UVK szerinti behozatalkor) kerül sor, hanem – külső árutovábbítás vámeljárást követően – „belterületen” utóbb. Tehát a behozatali vám és a karbondíj már keletkezési körülményeiket tekintve is komoly eltérést mutat.

Még egyértelműbben látható a behozatali vám és karbondíj közötti különbség fennállta a vámtartozás UVK 5. cikk 18. pontja szerinti fogalmának bemutatásán keresztül: „vámtartozás: valamely személynek a hatályban lévő vámjogszabályok alapján az adott árura vonatkozó behozatali vagy kiviteli vám összegének megfizetésére való kötelezettsége.” A vámtartozásnak mint kötelezettségnek négy immanens összetevője rajzolódik ki fenti definícióból, figyelemmel megszűnésének az UVK 124. cikk (1) bekezdése szerinti módjaira: az obligáció 1. vámjogszabályokon alapuló 2. árut terhelő 3. vámfizetés iránti 4. különböző módokon megszüntethető. Jelen esetben fentiekből az a következtetés vonandó le elsődlegesen, miszerint a vámfizetési kötelezettség (elő)feltétele, hogy az vámjogszabályon alapuljék; az olyan fizetési kötelezettség, amely nem vámjogszabályon alapul, fogalmilag kizárt, hogy „vámnak” legyen minősíthető.

De mik lehetnek pontosan vámjogszabályok? E kérdés megválaszolása sem a joggyakorlat alakítóinak feladata, mivel azt az UVK 5. cikk 2. pontja sorolja fel egyértelműen öt alpontban:

  • UVK és annak uniós és nemzeti szintű végrehajtási aktusai (FJA, VA, Vámtv. stb.),
  • Közös Vámtarifa,
  • vámmentességet megállapító jogi aktusok,
  • vámügyi rendelkezéseket előíró és Unióban alkalmazandó nemzetközi megállapodások,
  • (EU) 2022/2399 rendelet és annak uniós és nemzeti szintű végrehajtási aktusai.

A felsorolás jólláthatóan zártkörű, ami a CBAM rendeletet mint korlátozást felállító uniós jogi aktust értelemszerűen még csak távolról sem sugalmazza. A CBAM rendelet tehát nem minősül vámjogszabálynak, csupán a vámhatóság által is alkalmazott uniós jogi aktusok egyike. E megállapítás a jövőre nézve is tanulságos lehet, hiszen más esetben is lehet jelentőséggel bírhat, miszerint a vámhatóság által alkalmazott jogszabályok korántsem esnek mindig egybe a vámjogszabályok körével.

Mivel a CBAM rendelet nem vámjogszabály, márpedig vámfizetési kötelezettséget kizárólag vámjogszabály róhat bárkire is; következésképp' „karbonvám” sem létezik, e fogalom használta egy vámszakmai nonszensz, melynek használatától valamennyi szereplőnek ildomos tartózkodnia a jövőben. Sokkalta adekvátabb kifejezés helyette egy másik hárombetűs szóból képzett összetett szó, jelesül a „karbondíj” – ha már mindenképp új fogalmat szeretnénk bevezetni e tárgyban –; amely az átmeneti időszakban még nem terheli a gazdálkodókat és vámértéknövelő tényezőnek sem fog minősülni a későbbiekben.

Látszólagos vámszakmai érintettség

Amint azt láthattuk, a CBAM rendelet teremtette kötelezettségek alanya adott esetben az UVK 18. cikke szerinti közvetett vámjogi képviselő is lehet. Ebben az esetben egy speciális ágazati (klímavédelmi) jogi aktus egy másik ágazatból ismert szereplőt, jelesül az UVK szerinti közvetett vámjogi képviselőt tesz meg saját ágazati normái címzettjének; mindez egyértelműen kirajzolódik a CBAM rendelet 3. cikk 15. pontjának értelmező rendelkezéséből. Ettől még a CBAM rendelet továbbra sem lesz vámjogszabály; a rendelet által a közvetett vámjogi képviselőre testált normák betartatását – ugyanezen jogi aktus alapján – szintén az illetékes hatóság fogja végezni; tehát a rendelet vámszakmai érintettsége – még a vámjogi képviselő vonatkozásában is – továbbra sem értelmezhető. Mindez még akkor is igaz, ha vámhatóság és az illetékes hatóság kapcsolatban áll egymással és ügyfelek részére nem érzékelhető közös háttérmunkát is végez adott esetben (például informatikai téren).

Ugyanez a helyzet a vámhatóságra delegált – korábban ismertetett – tájékoztatási kötelezettséggel is, melynek tárgya a gazdálkodói kört érintő, CBAM rendelet 34-35. cikke szerinti CBAM-jelentéstételi kötelezettségre való felhívás. A vámhatósági feladat kimerül az értesítés jelentette „postás szerepben”, ami érdemi vámhatósági érintettséget szintén nem generál. Sőt, pikírtebben fogalmazva, amennyiben a vámhatóság bárminemű állást foglalna a CBAM rendelet végrehajtásával összefüggésben, azzal hatáskörelvonást valósítana meg, ami valamennyi alaki jog által semmisségi okként számontartott eljárási szabálysértés; egyirányú lehetőségeként az érdeklődő ügyféli kör illetékes hatóságként az NKVH felé irányítása maradt.

Dr. Sebő F. Dániel
pénzügyőr főhadnagy
NAV KI Vám Főosztály

Címlapkép forrása: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
Támogatott tartalom

Kramer szerviz KITE alapokkal (x)

A gépek megítélését a műszaki tartalmon túl nagyban meghatározza, hogy karbantartás és meghibásodás esetén a javításuk milyen hatékonysággal történik.

Támogatott tartalom

Új termék a Hungrana portfolióban (x)

Hazánk egyik legnagyobb kukoricafeldolgozó vállalata az elmúlt időszakban is előre tekintett, a fejlesztések eredményeképpen új termékkel bővíti portfolióját.

FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
Sustainable World 2024
Egy konferencia a jövő vállalatainak
Fókuszban a KKV versenyképesség - Herceghalom
Ingyenes KKV rendezvény Herceghalmon
EZT OLVASTAD MÁR?