Ezért kincs az agráradat XXXV. rész: Közelebb a Lajtamaghoz - Több takarónövény és a mesterséges intelligencia fejlesztése is cél

Ezért kincs az agráradat XXXV. rész: Közelebb a Lajtamaghoz - Több takarónövény és a mesterséges intelligencia fejlesztése is cél (x)

PR
Az Ezért kincs az agráradat sorozatunk évindító, 35. részében is újdonságokkal készültünk. Ebben az évben a nőké lesz a főszerep, a sorozat idei részeiben velük beszélgetünk az agrárdigitalizációs témákról. A tartalmak előszavait Dr. Vona Viktória, a Széchenyi István Egyetem Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Kar precíziós mezőgazdasági szakmérnök képzésének vezetője írja.

A modern mezőgazdaságban a digitalizáció és a tevékenységek diverzifikációja kulcsfontosságú szerepet játszik a hatékonyabb termelésben és fenntarthatósági célok elérésében. Ezek optimalizálják az erőforrásokat, csökkentik a kockázatokat, ezáltal több területen fejleszthetőek a tevékenységek, így pedig a gazdák kevésbé függenek egyetlen piactól vagy terménytől. Az igen erős szakmai gyökerekkel és tapasztalattal rendelkező Lajtamagnál egy családias légkörű, fiatal, inspiráló csapatot láthatunk, akiknél a szakemberek a vetőmagtermesztéstől a nemesítésen át egészen a mesterséges intelligencia alapú vetőmag-osztályozásig sok feladatot végeznek. Mindegyik tevékenység példaértékűen hozzájárul a fenntartható, modern mezőgazdaság megvalósulásához, csökkentve ezzel a környezeti hatásokat és növelve a hatékony termelést. A talajmegőrző gyakorlatokról nemcsak beszélnek, hanem a technológiájuk része, ezzel kapcsolatban pedig támogatást és információkat adnak a gazdálkodók részére. Ezzel is segítik megőrizni a talaj egészségét és fenntartani a mezőgazdasági ökoszisztémákat.

A szántás elhagyása, a talaj takarása, a zöldtrágya alkalmazása, a vízmegtartás és a precíziós technológiák együttes használata igenis kihívásokkal teli folyamat, melyet a tapasztalatok megosztásával és közös munkával segíthetünk áthidalni, hogy a mindennapi gazdálkodói gyakorlat részévé tudjon válni. Mindig élmény, amikor hasonló gondolkodású emberekkel találkozunk, beszélgetünk és ezzel inspiráljuk is egymást. Ez Seiwerth Anna esetében is így van, akivel a szakmai mellett baráti kapcsolatot is ápolunk.

Jó olvasást kívánunk!

Nem a mezőgazdasági pályára készült, mégis ott alkot nagyot Seiwerth Anna, aki a Mosonmagyaróvár központú Lajtamag Kft. ügyvezető-tulajdonosa. Vele beszélgettünk a vetőmagtermesztésről, a mesterséges intelligencia alapú vetőmag-osztályozó gépről, a nemesítésről és a vállalatirányítási rendszerük előnyeiről.

Seiwerth Anna és Dr. Vona Viktória
Seiwerth Anna és Dr. Vona Viktória

Anna testvérével, Mártonnal együtt beleszületett a mezőgazdaságba, de más szakterületen szeretett volna dolgozni, így közgazdász végzettséget szerzett és egy ideig Németországban dolgozott a szállodaiparban. Aztán úgy hozta az élet, hogy hazaköltözött és visszatért a családi vállalkozáshoz. Ma már úgy gondolja, hogy a legjobbkor lépett be a cégcsoport vezetésébe, hogy tovább vigye a családi örökséget. A szakember mindkét nagyapja agrármérnök volt, apai nagyapja hibridüzemet vezetett és Nébih-felügyelő is volt, anyai nagyapja pedig több rábaközi termelőszövetkezet főagronómusa volt. A cégcsoportnál még van egy olyan munkatárs, aki dolgozott a nagyapákkal, az édesapával és most már az unokákkal is.

„A testvéremmel, Mártonnal nagyon jól kijövünk, a munkában nem a cégeket osztjuk meg, hanem a tevékenységi köröket” – mondta Seiwerth Anna. „A növénytermesztésben a testvérem dönt ügyvezetőként, hozzám a kereskedelem, a laboratórium és részben a vetőmagüzem feladatai tartoznak. A harmadik ügyvezető kollégánk, Takáts-Szalay Adrienn irányítja a teljes cégcsoport gazdasági tevékenységét, többek között ő vezeti a finanszírozás, a cash-flow, a pénzügy, a toborzás és az informatika területeihez kapcsolódó feladatokat.

Seiwerth Anna és Seiwerth Márton közösen vezeti a Lajtamag cégcsoportot
Seiwerth Anna és Seiwerth Márton közösen vezeti a Lajtamag cégcsoportot

Nagyon jó érzés, hogy a testvéremmel jól kijövünk egymással, nem beszélünk bele a másik munkájába. A nagyobb hord­erejű dolgokban természetesen egyeztetünk, de a saját területünkön teljesen szabad kézzel dolgozunk. Míg én extrovertáltabb, beszédesebb vagyok, ő visszahúzódóbb, csendesebb típus, ebben is jól kiegészítjük egymást. Márton agrár-közgazdász végzettséget szerzett a Budapesti Corvinus Egyetemen, majd teljesítette a gazdálkodás és menedzsment szakot a Budapesti Gazdasági Egyetemen, később pedig a vetőmag-gazdálkodási szakmérnöki szakirányú továbbképzést Szarvason, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem ottani Campusán. Ez utóbbival én is követtem a példáját, mert több kolléganőnk kezdett bele a vetőmagos képzésbe Gödöllőn, és úgy gondoltam, jó ötlet, ha velük tartok és én is részt veszek az oktatásban.”

Traktor és pótkocsija érkezik a Lajtamag Kft. központjába, Mosonmagyaróváron
Traktor és pótkocsija érkezik a Lajtamag Kft. központjába, Mosonmagyaróváron

Hol és hogyan gazdálkodtok?

A telephelyeink Mosonmagyaróváron és környékén vannak, a központunk Mosonudvaron, a további két fő bázisunk pedig a Szigetközben, Püskin és Héderváron található. Ez utóbbi települések körül összpontosul az általunk művelt területek nagy része, illetve vannak még földjeink Óvár, Rajka és Mosonudvar környékén. Az 1667 hektár közel kétharmada bérelt terület, összességében 130 táblán termelünk, további 5–600 hektáron pedig teljes körű szolgáltatást végzünk a gazdáknak. A két legtávolabbi földterület egymástól 25 kilométerre van, ezért nagyon változatos talajviszonyok között dolgozunk.

Milyen talajtípusokon végzitek a növénytermesztést?

Ahogy Magyarországon a legtöbb termelőnek, nekünk is számos talajtípussal kell dolgozni és megtanulni a művelésüket. Megtalálható a Hanságban kialakult lápos réti csernozjom talajoktól kezdve (melyeket sokan perctalajnak hívnak) a szomszédos Mosoni-síkságon kialakult termékeny, de nagyon vékony termőréteggel rendelkező kavicsos, homokos talajokon át egészen a Szigetközben található, a Duna hordaléklerakása által alakított öntéstalajokig több típus. A különböző tulajdonságoknak megfelelően igyekszünk tudatosan megválasztani, hogy milyen fajt termesszünk és ahhoz milyen talajművelési rendszert használjunk az adott területen.

A pontos vetés kiemelt fontosságú
A pontos vetés kiemelt fontosságú

A változatosság a növénytermesztésben is megvan, összesen 15 féle növénnyel foglalkozunk a vetőmag-előállításnál, ez egyszerre ad szépségeket és nehézségeket is. A filozófiánk, hogy az őszi kalászos vetőmagot magunknak állítjuk elő. A legjobb minőség elérése érdekében a munkát és az odafigyelést már a szántóföldön el kell kezdeni, nagyon figyelünk az idegenelésre, a növényvédelemre, a fajtatisztaságra, az elővetemény-hatásra és a többi tényezőre, amelyek meghatározzák a termelést. Lehetőség szerint igyekszünk kevesebbet szántani, 2023-ban 660 hektáron végeztünk forgatás nélküli talajművelést.

A napraforgó és a repce már nincs a vetésforgónkban, a termesztett növényeink az őszi és a tavaszi kalászosok, az olajretek, a mustár, a pohánka, a pattogatni való kukorica, az ipari cirok, az ipari kukorica, a szója vetőmag, igény szerint a facélia. Az őszi kalászosok között az Aestivum, a durum és az árpa is szerepel, a tavasziban pedig többnyire zab, valamint tavaszi búza szokott lenni, de volt már tavaszi árpa és rozs is. Sok fajjal dolgoztunk már, szinte minden lehetőséget kipróbáltunk, mert szeretünk kísérletezni. Ezért is volt idén először cukorrépánk, amit – bár jól sikerült – egy darabig nem termesztünk újra. Főként fajtafenntartás miatt van olajretek, mustár és facélia a földeken, illetve a kutatási és a fejlesztési csapatunk foglalkozik lóbabbal és lucernával kis parcellákon, de szántóföldi gépeket igénylő technológiával. Ezekhez jön hozzá, hogy egy új kenderfajta nemesítését fejezzük be 2024 februárjában, és adtuk be állami elismerésre, valamint egy korábban már fajtajegyzékben szereplő, de onnan kikerülő vöröshere fajtára is be fogjuk adni új fajtatulajdonosként és fenntartóként a pályázatunkat.

Mivel a művelt területek nagy részén vetőmagot állítunk elő, a technológia végrehajtása a hagyományos, néhány fajos vetésforgóban történő gazdálkodás gyakorlataihoz képest sokkal nagyobb odafigyelést és pontosságot igényel. A vetésszerkezet és a zöldtrágyázás sok mindent meghatároz, az elővetemény hatások is jobban érvényesülnek nálunk. A facélia után az árpa például nagyon jól tud teremni, ha odafigyelünk a technológiai pontosságra, főleg homokos, kavicsos talajokon. A növények vetési sorrendjét nem kis művészet kialakítani, de szeretjük a kihívásokat.

A kukorica öntözése
A kukorica öntözése

Milyen tápanyag-utánpótlási és talajművelési technológiát alkalmaztok a területeiteken?

A modern szakmai és környezetvédelmi előírásoknak is megfelelő tápanyag-utánpótlási rendszerünket a „Mezőgazdaság digitális átállásához kapcsolódó precíziós fejlesztések támogatása” című, népi nevén „precíziós pályázatban” előírt, kötelezően precíziós szaktanácsadásra szánt keretünkből szándékozzuk elindítani és kialakítani. A 2023-as évben 700 hektár területet mértünk fel, ami azt jelenti, hogy műholdképekről, illetve, ahol szükséges volt, drónfelvételekről kerültek lehatárolásra azok a homogén zónák, amiket az egyes táblákon érdemes volt kialakítani. Érdekes dolog ez a precíziós elemzés, mert néhány táblán az derült ki, hogy nincs is szükség differenciált kijuttatásra, mivel az eltérés olyan kicsi a zónák között, hogy az eltérő műtrágya ára és a kijuttatás költsége drágább lenne, mint amit azon nyerünk, hogy precízebben juttatjuk ki a tápanyagot. Fontos szempont lehet még a talaj vizsgálata mellett, hogy a vegetáció során monitorozzuk a növények tápanyagigényét.

Agrifac önjáró permetezőgép az egyik táblán
Agrifac önjáró permetezőgép az egyik táblán

Ez viszont nagy szakértelmet, folyamatos készenlétet és gyorslabor vizsgálatokat igényel, ami nem minden esetben tud összeállni az egyébként így is sok változóval működő szakmánkban. A 2023-as évben szójában terveztük ezt elvégezni, mert talajon keresztüli tápanyagpótlást nem végeztünk, azonban sajnos nem jutott idő ezeknek az új feladatoknak az ellátására.

A talajművelési rendszerünkben minden eszköz megtalálható. Nagy hangsúlyt fektetünk a menetszámcsökkentésre magágy-előkészítéskor, munkaszervezésnél előtérbe helyezzük a lazítós és nehéz kultivátoros alapművelést, azonban az aprómag vetőmag fajok jelenléte miatt elengedhetetlen a szántás alkalmazása a gyomok visszaszorításában. A későbbi vetésű kapásnövényeknél előszeretettel alkalmazzuk a téli takarónövényeket, mivel ezeknél a fajoknál a gyomirtók használata nagyobb teret enged a nemkívánatos fajok elleni védekezésben. A 2024-es évtől kezdve pedig elkezdjük tanulni és gyakorolni a mulcsos technológiát, amiben a szármaradványok aprítása és a föld felszínén hagyása a központi cél.

Milyen gépekkel gazdálkodtok?

Van egy Agrifac önjáró permetezőnk, amivel a növényvédelem és a deszikkálás feladatait végezzük, valamint szolgáltatunk is. Väderstad vetőgépekkel dolgozunk, szójában gyomfésűt és ujjas kapát is használunk, amivel mechanikai sorművelést tudunk megvalósítani. Kultivátorok és kombinátorok alkalmazásával igyekszünk elérni, hogy kevesebb talajtaposást szenvedjenek el a földek, továbbá törekszünk rá, hogy minél több műveletet egy munkamenetben végezzünk el. Ezzel az üzemanyag-használat, a munkaerő és a gépüzemeltetés hatékonysága is javítható.

Közel 20 New Holland erőgépünk és két kombájnunk van, mellette egy régebbi típusú CLAAS betakarítógép és a facéliához egy Fortschritt rendre vágó gép segíti a munkánkat. Van egy parcellavetőgépünk is a K+F-es tevékenységekhez, valamint használunk egy címerező gépet is a kukorica vetőmagok termesztéséhez.

Hogyan segítik a működéseteket az agrárdigitalizációs eszközök?

Az adatalapú gazdálkodás gyakorlatában több területen még a kezdeti lépéseknél járunk, eddig kevés energiát fordítottunk rá. A Csernozjom Kft. szaktanácsadóival együttműködve igyekszünk lépést tartani a sok akadállyal tűzdelt úton, hogy a technika ördögét megszelídítve közgazdasági előnyeink származzanak a használatából.

A rendelkezésünkre álló agrárdigitalizációs eszközök egy részét természetesen mi is alkalmazzuk, 3 meteorológiai állomással figyeljük az időjárást, amit applikáción keresztül tudunk folyamatosan követni a földrajzi helyzettől függetlenül. Ez gyors információt szolgáltat a klimatikus állapotról és a munkaszervezéshez kapcsolódó döntések meghozatalát is támogatja. A műtrágyaszóráshoz és a vetéshez RTK pontosságú sorvezetést használunk, amivel csökkenteni lehet a hibák előfordulását, egyenes sorokat és precízebb magkiosztást érünk el a technológiával. A talajműveléshez is sorvezetést használunk, amivel az átművelést vagy egy terület kétszeri művelését csökkenteni tudjuk, ezáltal a menetszám is kevesebb lesz. A kombájnjaink hozamtérképpel rendelkeznek, gyűjtjük is az adatokat, de még nem tudtunk nagy hangsúlyt fektetni a kiértékelésükre. Egyelőre még csak az aratás közben változó adatokat nézzük a monitorokon, utólagos kiértékelésre nem használjuk, ezt a jövőben tervezzük bevezetni.

Ami nagy segítség, hogy a munkaműveleteinket és területeinket is egyedi fantázianévvel és a helyrajzi szám szerint is rögzítjük egy, a cégcsoport működésére fejlesztett vállalatirányítási rendszerben, hogy utólag elemezni lehessen az elvégzett munkák költség- és erőforrás-összetételét. Ezáltal egy rendszerben összegyűjtve látszanak az adatok, amely több kolléga számára is elérhető, így az információáramlás könnyebbé válik és visszakereshetőek a múlt eseményei.

A Lajtamag szakemberei a tenyerükön hordozzák a vetőmagokat
A Lajtamag szakemberei a tenyerükön hordozzák a vetőmagokat

Milyen előnyöket biztosít még a vállalatirányítási rendszer?

A vállalatirányítási rendszerünknek van egy mezőgazdasági modulja, amit ránk, a működésünkre programoztak. A táblaszintű nyilvántartást részletekbe menően és régóta használjuk, 10 éve minden tevékenység adatai bent vannak a rendszerben, a teljes cégcsoportra vonatkozóan. Így tudunk önköltséget számolni, ami a működésünk alapja. Az adminisztráció is ebben a programban történik. A termeltetés fontos része, hogy a vállalatirányítási rendszer végigvezeti és -kíséri a folyamatot. Ahogy bejön a traktor a terménnyel a telepre, megtörténik a mérlegelés, majd név alapján nyomtatjuk ki az adott címkét a szerződés adataival, a mérlegelt mennyiséggel, súllyal, fajtával, fajjal. Ez rákerül egy mintás zacskóra, majd leborít a termelő. Ahogy az anyag áthalad az első gépen, utána egyből kap egy RFID taget, vagyis címkét az első Big Bag zsákba töltött termény. Az így vett minták alapján vizsgálja a laboratórium a minőséget, ez van visszarögzítve az adott konténerekhez a rendszerben, így tudjuk naprakészen, hogy mennyi áru, és milyen minőségben van a vetőmagüzemben. A rögzített adatok alapján állítja össze az üzemvezető a gyártási és a fémzárolási folyamatokat és dönt arról, hogy milyen gépeken haladjon át az adott anyag.

Sokféle vetőmagot állítanak elő kiváló minőségben a Lajtamag szakemberei
Sokféle vetőmagot állítanak elő kiváló minőségben a Lajtamag szakemberei

A vállalatirányítási rendszerünknek köszönhetően rengeteg összefüggést látunk, a program segít stratégiai döntéseket hozni, hogy egy növény vetésforgóban marad-e vagy sem. A permetezési naplót gyorsan le lehet tölteni róla, az adatszolgáltatás nagyjából 2 perc alatt bárhova teljesíthető. Nem kell füzeteket keresgélni, lapozgatni, Excel-táblázatokat nyitni és böngészni. A digitális rendszer nagyon megkönnyíti az életünket, követni tudjuk az üzemanyag-felhasználást, a földbérleti szerződéseket, a támogatásokat, azonnal le lehet kérni például a Gazdálkodási Naplóhoz szükséges adatokat is. A térképek áttekintése és kezelése is egyszerűbb vele, a fizikai blokkok össze vannak kötve a Google Earth programmal, látjuk, mi volt és jelenleg mi van a földeken. Megmutatja az előveteményt és azt is, hogy hol tart a növény a fejlődésben az adott táblán. A gazdálkodásunk részleteit táblaszinten nyomon tudjuk követni. Pontosan tudjuk, hogy az adott mérlegjegy honnan érkezett, amihez tartozik egy minőség is.

Hogyan állnak a digitalizációs folyamataikban és gyakorlataikban a partnereitek?

Korábban létrehoztunk nekik egy ügyfélkapu rendszert, amiben összekötjük a számlákat, a pénzügyeket, a készleteket, az egyenlegeket és sok egyéb adatot. Ide fel lehet tölteni a termeltetési szerződést, számlát küldhetnek, rengeteg hasznos funkciót érhetnek el benne. Sajnos nagyon kevesen használják, alig vannak, akik hajlandóak igénybe venni a program szolgáltatásait. Ebben is segíthet az új vállalatirányítási rendszerünk, a Business Central, ami a korábbi programhoz képest egy bővített, továbbfejlesztett megoldáscsomagot kínál a résztvevőknek. Így hamarosan mindenki naprakész lehet az adataival és gyorsabbá teheti az adminisztrációját.

Zsákban várják a vetőmagok, hogy eljussanak a termelőkhöz
Zsákban várják a vetőmagok, hogy eljussanak a termelőkhöz

Mivel foglalkoztok még a növénytermesztésen kívül?

A fő tevékenységünk három évtizede a vetőmagok termeltetése, feldolgozása és forgalmazása, a vetőmagüzem és a gyártás feladatait Mosonudvaron végezzük. Foglalkozunk még K+F tevékenységgel, fajtafenntartással, nemesítéssel, kísérletekkel és fajtabemutatókkal. Katalógusunk 

A fejlesztések folyamatosak, az utóbbi évek egyik fontos és nagy beruházása volt, hogy egy kétpalástos triőrt is vettünk a vetőmagüzembe, automata csomagolót szereltünk be, ezekkel is szeretnénk a legjobb vetőmagminőséget hozni. Minden részterületen célunk a hatékonyság növelése és a költségek optimalizálása, ezekre minden évben nagyon sok pénzt költünk. Aktuális fejlesztésünk a napelemrendszer felszerelése és az elektromos targoncaflotta kialakítása. Nagy előrelépés volt a Cimbria SEA.IQ 4 R optikai osztályozógépünk beszerzése. A 4 csatornás, sűrített fúvókaosztással rendelkező gép aprómagoknál is kiváló hatékonyságú.

A gép a közeli infravörös tartománnyal (NIR) integrált teljes színképes (RGB) kamerákon túl tartalmazza a SWIR InGaAs kamerákat is. A gép túllép a szín szerinti osztályozáson, alak és forma szerinti osztályozásra is képes.

Feldolgozási teljesítményben a bemenő anyag szennyezettségétől függően a kalászosok és a popcorn kukorica esetén akár 12 T/h; míg aprómagok esetén akár 3 T/h teljesítmény is elérhető vele. Mustár esetében a laborvisszajelzést követően várakozásokon felüli, 100 százalékos eredményt produkált a gép; továbbá olyan jellegű színazonos feladatokkal is egy menetben laborhatárérték alá sikerült csökkenteni a végtermékben lévő szennyezőket, melyek korábban problémát okoztak. Ilyen példa az olajretekből a színazonos selyemmályva vagy pohánkából a repcsényretek eltávolítása.

Az infravörös SWIR tartományban pedig immáron a szabad szemmel nem, vagy csak nehezen megkülönböztethető durumbúza és őszi (Aestivum) búza szétválasztása is sikeresnek bizonyult.
A jelenlegi feladatokon és osztályozásokon (mustár, olajretek, bíborhere, popcorn, durumbúza, pohánka) túl, kihasználtságtól függően, a későbbiekben akár bérmunkára is használható a gép.

Modern technológiával állítanak elő kiváló minőségű vetőmagokat Mosonudvaron
Modern technológiával állítanak elő kiváló minőségű vetőmagokat Mosonudvaron

Milyen ötleteitek vannak a vetőmagtermesztésben és a -kereskedelemben?

A takarónövényekben hiszünk, ezek a fő termékeink. Igyekszünk minél szofisztikáltabb termékcsoportokat kialakítani. Ezt segíti, hogy nálunk nagyon modern a gondolkodásmód és viszonylag fiatal a csapat, ezért sok új ötletünk van. Jó lenne Magyarországon is eljutni oda, hogy a termelők a takarónövényeket meggyőződésből használják, nem pedig a támogatás miatt.

A szántás elhagyása, a talaj takarása, a zöldtrágya alkalmazása és a vízmegtartás egyre nagyobb jelentőségű, ezt fel kell ismerniük a magyar gazdáknak is. Sajnos ezeken a területeken hazánkban még gyerekcipőben járunk, sokan a keverékeket kizárólag az AKG-támogatások miatt veszik meg tőlünk. Még van hova fejlődni a hozzáállásban és a helyes alkalmazásban is, amihez a magunk részéről igyekszünk maximálisan támogatást és információkat adni. Az viszont nagy örömet okoz, amikor valaki tudja és érti, miért fontos a talajának ez a termesztéstechnológia.

A Lajtamag szakemberei a kendernemesítés területén is kísérleteket végeznek
A Lajtamag szakemberei a kendernemesítés területén is kísérleteket végeznek

Milyen kísérleteitek vannak?

Az egyik fő kutatási célunk a kendertermesztés fejlesztése, amit egy pályázatban valósítunk meg. Egy olyan kenderfajtát vizsgáltunk, amelynek gyógyászati és rostként való használata is jelentős. A kísérlet középpontjában a kannabidiol (CBD) vegyület kinyerése áll, mely a kender gyantás virágjában fordul elő. Ebből készül olaj az egészségipar számára. Nálunk a kollégákkal a nemesítés 3 éve alatt 11-szer arattunk különböző körülmények között.

A kísérletek többsége üvegházban és fóliasátorban zajlott, de háromszor szabadföldi termést is vizsgáltunk. A zöldtrágyanövényekkel is folynak kísérleteink, valamint több táblán is beállítottunk no-till kísérleteket a vetőmag-előállításhoz. Ez utóbbi megvalósítása kifejezetten nehéz, nagy technológiai fegyelmet igényel, hogy megtudjuk, a takarónövény mit és hogyan befolyásol. Ezeken kívül a Széchenyi István Egyetem Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Kar lucernájának vagyunk a fajtafenntartói, túl vagyunk a szelektáláson, minden adott a fajtatiszta lucernához.

Vetőmag-válogatás
Vetőmag-válogatás

Alapvetően mindig keressük a kutatási és a fejlesztési lehetőségeket, sok ötletben látunk fantáziát és értelmes végkimenetelt. Igyekszünk a növénytermesztésünk jövőjébe pályázatokkal fektetni, az egyik ötletünk, hogy a vetőmagüzem számára szeretnénk laborvizsgálati munkavégzésre alkalmas gépet készíteni. Ez vizsgálja a tisztaságot, a tört szemek, az idegen magok arányát. Néhány éve építünk egy mesterséges intelligencia alapon működő magválogató gépet, amely a vetőmag üzemi tételeit vizsgálva megmondja, mit tartalmaz a minta, valamint meghatározza, mennyi tisztítás kell még az anyag számára, hogy vetőmag minőségű legyen. A terveink szerint 2025-re készülünk el vele.

Jubileumi fajtasor bemutató

Jelenleg még a kutatási fázisban tartunk, ha elkészül, beválik és jól működik, levédjük a technológiát, és akár piacra is lehet vinni a gépet. A kutatási partnerünk szakemberei vizsgálják a mesterséges intelligenciát (MI), hogy miként lenne legjobb a gépet beállítani, aztán jön a gépészeti fázis, amikor mechanikai és műszaki oldalról megközelítve alakítják ki a legmegfelelőbb szerkezetet. Ezután pedig mi nézzük meg, hogyan működik a rendszer a gyakorlatban.

Az MI-t sok dologra meg kell tanítani a sikerhez, például arra, hogy meg tudja különböztetni egymástól a szinte teljesen ugyanolyan szöszös bükköny, a pannon bükköny és a tavaszi bükköny magot a köldökszín alapján. Erre különböző szögekből végzett vizsgálatokra is szüksége lesz a gépnek.

Folyamatosan a fejlesztésekre törekednek a Lajtamagnál
Folyamatosan a fejlesztésekre törekednek a Lajtamagnál

Mit szeretsz a legjobban a mezőgazdaságban?

Azt, hogy mindig történik valami és sosem unatkozunk. Folyamatosan valamilyen új feladat adódik, ami egyrészt az agrár­szakma szépségét, másrészt a nehézségét is adja. Az egyik legnagyobb kihívás, hogy mindig adaptálódni kell a helyzethez, ezeket pedig nagyon szeretem. Jó csapatunk van a cégnél, összetartunk, együtt dolgozunk, nem messziről, nem kívülről nézem a feladatokat, az operatív részben is benne vagyok.

A másik, ami a szakma szakrális oldala, hogy azt a búzát állítjuk elő, amit a gazdák elvetnek, amiből termény és később kenyér lesz, amit az emberek elfogyasztanak. A gabona, a liszt és végső soron a kenyér, az élelmiszer pedig az emberi világ működésének alapja.

Ami még tetszik, hogy a magyar mezőgazdaságé egy viszonylag zárt világ, amiben jól meg lehet ismerni az embereket, sokat lehet tanulni másoktól. Mi a testvéremmel, Mártonnal ebbe nőttünk bele, agrárközegben szocializálódtunk, gyerekkorunkban együtt jöttünk és mentünk édesapánkkal. A mezőgazdaság pedig a hosszú távot nézve elég biztos megélhetést ad, hiszen élelmiszerre mindig szükség van, a föld és a szeretete pedig adott.

Hogyan képzeled el a vállalkozás jövőjét hosszú távon?

A cégcsoport szintjén szeretnénk megtartani a pozíciónkat és lehetőség szerint tovább nőni a zöldtrágyanövények piacán.

A legnagyobb és alapvető célunk viszont az, hogy stabil hátteret nyújtsunk a kollégáknak, hogy egy biztos pont legyünk nekik emberileg és anyagilag is. Nincs óriási tervünk, nem akarunk 15 milliárdos céget kialakítani. Inkább az a fontos, hogy amit csinálunk, minél jobban, minél profibban tegyük, lehetőség szerint jó szakembereket, jó embereket bevonva. Ennek része, hogy minél több, a magyar mezőgazdaságban aktív embert edukáljunk és ösztönözzünk a takarónövények és a szója használatára.

Honnan informálódsz, hogyan fejleszted magad szakmailag és hogyan kapcsolódsz ki?

Kikapcsolódás, ha főzök és ha sportolok, főleg futok. Öröm, ha a kislányommal vagyok és nagyon szeretek utazni, valamint elmerülni a művészetekben. A szakmai inspirációért igyekszem minél több olyan helyre járni, ahol hasonló korú, gondolkodású és helyzetű emberrel találkozom. Élmény még az intelligens, nálam tapasztaltabb embereket hallgatni az előadásokon, tőlük is sokat tanulok. A tájékozódás terepe pedig szinte kizárólag az internet. Rendszeresen részt veszek még képzéseken, amelyek egy része a vezetői képességek fejlesztése. Nagyon fontosnak tartom, hogy ne főnök, hanem jó vezető legyek, mert akkor jó a kollégáknak, a munkatársaknak is. Ez pedig visszahat rám, hiszen jó érzés, ha szeretik és elismerik az embert.

Az összeállítást az Agro Napló felkérésére Csurja Zsolt gödöllői gazdász, óvári precíziós mezőgazdasági szakmérnök készítette.

Fotók: Lajtamag Kft.

(x)
NEKED AJÁNLJUK
Kramer szerviz KITE alapokkal (x)
Támogatott tartalom

Kramer szerviz KITE alapokkal (x)

A gépek megítélését a műszaki tartalmon túl nagyban meghatározza, hogy karbantartás és meghibásodás esetén a javításuk milyen hatékonysággal történik.

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
Támogatott tartalom

Kramer szerviz KITE alapokkal (x)

A gépek megítélését a műszaki tartalmon túl nagyban meghatározza, hogy karbantartás és meghibásodás esetén a javításuk milyen hatékonysággal történik.

Támogatott tartalom

Új termék a Hungrana portfolióban (x)

Hazánk egyik legnagyobb kukoricafeldolgozó vállalata az elmúlt időszakban is előre tekintett, a fejlesztések eredményeképpen új termékkel bővíti portfolióját.

FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
Sustainable World 2024
Egy konferencia a jövő vállalatainak
Fókuszban a KKV versenyképesség - Herceghalom
Ingyenes KKV rendezvény Herceghalmon
EZT OLVASTAD MÁR?