Az előszót Dr. Vona Viktória, a Széchenyi István Egyetem Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Kar precíziós mezőgazdasági szakmérnök képzésének vezetője írta.
Az Ezért kincs az agráradat cikksorozat idei évada a generációváltás kérdésére irányítja a figyelmet – arra, hogyan építhetünk biztos jövőt a szakma értékei, hagyományai és a korszerű szemlélet egységére támaszkodva. Ezúttal egy olyan fiatal óvári gazdászt mutatunk be, aki a több száz éves lipicai tenyésztési örökséget naprakész tudással és innovatív gondolkodással viszi tovább.
Cseri Dávid története jól példázza, hogy a múlt értékei és a modern technológia kéz a kézben járva adnak alapot egy hiteles szakmai életútnak. Szilvásváradon, a történelmi jelentőségű ménesgazdaságban olyan friss szemlélettel végzi munkáját, amely valódi mintaként szolgálhat mindazoknak, akik a generációváltás kihívásaival szembesülnek. Egy összetartó, magas szaktudással rendelkező csapat dolgozik azon, hogy a hagyomány megmaradjon, miközben tudatosan és korszerűen alkalmazzák a 21. század eszközeit – a takarmányozási adatokat, a szaporodásbiológiai nyilvántartásokat és a tenyésztési információkat –, amelyek használata a közös szakmai munka eredménye.
Fiatal kora ellenére igen tiszteletre méltó szakmai tapasztalattal rendelkezik, és kiemelendő, hogy már most különös figyelmet fordít a jól képzett, elhivatott utánpótlás nevelésére. A lovak iránti elkötelezettsége, a történelem tisztelete és a megújulásra való nyitottsága különleges egységet alkot. Számára a ló, a hagyomány és az innováció nemcsak értékek, hanem élő kapcsolat a múlt és a jövő között – valódi inspiráció mindannyiunk számára.
Jó olvasást kívánunk!
Hogyan kerültél a szakmába?
A Szigetközből származom, ahol volt szerencsém lovas családba születni, több generációra visszamenőleg mindig is voltak különböző hasznosítású lovaink, a dédszüleim kisbirtokosok voltak. Édesapám díjugratóként is versenyzett, a tenyésztésben is részt vett, a nővérem pedig lovasiskolát vezetett otthon, Győrzámolyban. Viszonylag korán, már 5 évesen önállóan lovagoltam, a vadász- és tereplovaglások után később díjugratásban, majd fogathajtásban versenyeztem.
A középiskola elvégzésekor a pályaválasztásnál egyértelmű volt, hogy Mosonmagyaróváron folytatom a tanulmányaimat, többek között azért is, hogy ne kelljen otthagynom a lovamat.
Az óvári évek során kialakult a sorsom és a Szilvásváradra vezető utam.
Hol és hogyan dolgozol, mik a fő feladataid?
A ménesigazgatói feladattal teljesültek a gyermekkori álmaim. A Ménesgazdaságban közel 400 lóért vagyok felelős, több, mint 1300 hektáron gazdálkodunk és közel 80 kollégámmal dolgozunk együtt a mindennapokban. A napi rutint az állattenyésztés sajátosságai határozzák meg, ezért az év során vannak eltérő időszakok, természetesen a fő profil a genetikai értékek megőrzése a gidrán és lipicai lovak tekintetében. Mellette nagy feladat még a hagyományos lófajták helyének megtalálása a napjaink lovaséletében és a lovassportban. Alapvetően igyekszem a klasszikus méneskari rend fenntartását a hagyományokhoz hűen végezni.
Elsőként hajnalban lehetőség szerint körbejárom a létesítményeket, ha születik csikó és tehetem, ott vagyok én is, persze a beosztásomtól fogva sok irodai munkám, megbeszélésünk és utazásom van.
Azzal, hogy a díjugrató, a díjlovagló, és legfőképp a fogathajtó szakágban Európa egyik legnagyobb versenyrendezőjévé fejlődtünk, az INEOS Grenadier Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontba évente több, mint 3000 ló érkezik közel 40 országból. Ennek szervezése és megvalósítása nagy összefogást igényel és nagy kihívás, de az elmúlt 5 év alatt kialakult egy profi csapatunk, így a kollégák segítségével szinte automatikusan működik a folyamat.
Hogyan alakult át az élet az elmúlt időszakban az Állami Ménesgazdaságban az idekerülésed óta?
Az egyik legfontosabb a lovasközpont helyének megtalálása Európa lovas térképén, ez nagy kihívás és fő prioritás volt a 2020-as érkezésemkor, amikor már két éve üzemelt az olimpiai színvonalú lovasközpont, de a rangjához és lehetőségeihez képest kevés tartalommal és programmal, csupán néhány lovas verseny volt itt. Ezért is indítottunk el három szakágban nemzetközi versenysorozatot, valamint megkaptuk a négyesfogathajtó világbajnokság rendezési jogát 40 év után. A programokat egyéb kulturális rendezvényekkel egészítettük ki; kutyakiállítás, lovasszínház, koncertek és gálák sora talált nálunk otthonra, így a helyszínünk közösségi térré is vált.
Amire még nagyon büszkék vagyunk, hogy 5 éve újra megalakítottuk a Honvéd huszárságot, amely lipicai lovakat használ. Ez egyben azt is hozta magával, hogy Szilvásvárad katonai lovaskultúra központ is lett, a honvéd huszárokon kívül a lovas polgárőrök, a lovas rendőrök és a hagyományőrző huszárok is sokat vannak nálunk.
A megnövekedett számú versenyek mellett edzőtáborok, felkészülési tréningek is teret kapnak itt, ahogy edzői továbbképzéseket és szakemberképzéseket is tartunk Szilvásváradon. Fontos, hogy az utánpótlás mellett a szakemberek nevelése is feladatunk, ehhez kapcsolódóan a Kincsem – Nemzeti Lovas Program szinte összes pontja megvalósult nálunk, igyekszünk szakmai műhelye lenni az egész magyar lovassportnak, fajtától és szakágtól függetlenül. Kevés ilyen van Európában, jövőre pedig várhatóan a hiányzó lovastusa is bekerül a kínálatunkba.
Mit érdemes tudni a tenyésztésről és a kapcsolódó feladatokról?
A legfontosabb, legfelelősségteljesebb feladatunk, hogy a lipicai fajtának, amely a világ egyik legrégebbi kultúrlova, megtaláljuk a helyét a 21. század lovas életében. Az eredeti kitenyésztési célhoz képest sok esetben más irányokat kell követnünk. A lipicai szerencsére már a második világháború után megtalálta a helyét az akkoriban körvonalazódó fogatsportok világában, persze közben változtak a feltételek és a követelmények is a versenyeken, ezért az 1970-es években is kellett váltani a tenyésztésben. Az akciós mozgású lovak helyett a térölelő mozgásúakat helyezték előtérbe a párosítások során.
Lényeges, hogy mi nem akarunk a génmegőrzés jelszó alatt az elkényelmesedés hibájába esni. Alapcél a 8 lipicai törzs, illetve az összes kancacsalád fenntartása, de ez még kevés ahhoz, hogy eladható legyen a fajta.
Mára legfőképp nem a mezőgazdaság, az utazás és a katonaság céljai, hanem inkább a lovassportok határozzák meg egy fajta anyagiakban mérhető értékét. A lipicainál ez a díjlovaglást és a fogathajtást jelenti, de mint említettem, katonai feladatokban is részt vesznek. A munka sikerességét mutatja, hogy az elmúlt 5 évben több, mint 400 százalékot nőtt a Szilvásváradról eladott lovak átlagára, 2002 után 20 évvel pedig ismét szerepeltünk világversenyen.
Hogyan végzitek a növénytermesztést és a takarmányozást?
A növénytermesztési ágazatunk 1300 hektárnyi földterülettel foglalkozik, ennek közel fele kaszáló, a másik fele legelő, továbbá 150 hektárnyi zab. Szerencsés években a szálas takarmányt is megtermeljük magunknak, az alomszalmát pedig külsősöktől szerezzük be. A legnagyobb fokú önellátás mellett az állattenyésztésben is igyekszünk gépesíteni, amit lehet. Például a trágyázásnál talicska helyett trágyaszállító konténerekbe gyűjtjük az anyagot, amelyeket Weidemann rakodógépekkel viszünk ki a trágyadombra.
Nagy előrelépés volt az épületek felújítása mellett, hogy minden takarmányunk fedett részen lehet, 3 éve és tavaly is bővültünk szénatárolókkal. A Massey Ferguson traktorok mellett 3 Grenadier terepjárót kaptunk az INEOS cégcsoporttól, valamint egy Kubota traktor is nálunk szolgál. Tervezünk egy újítást is, 20–30 hektáron őszi zab vetését. Azelőtt itt sosem volt erre példa, viszont a változó környezeti adottságok miatt érdemes lehet és szeretnénk is kipróbálni, jó termésátlagokat várunk tőle. Nemrég elkészült egy újabb jártatógépünk is, idén tavasszal pedig megnyitottuk a csikó tornapályát, ami a világháború előtt minden ménesbirtokon volt és már most látszik a jótékony hatása a fiatal állatokra.
Amikor pedig nem tudjuk időben vagy megfelelő minőségben előállítani a takarmányt, a környékbeli gazdák segítségét kérjük a feladatoknál, szükség esetén pedig szintén tőlük vásárolunk takarmányt.
A gazdasági célból tartott állatok közül a ló az egyik legérzékenyebb a takarmányminőségre, különösen, ha tenyészállatokról vagy versenyző sportlovakról van szó. A takarmány a vemhesülést és a versenyteljesítményt is befolyásolja. A szemes takarmány minőségére is nagyon odafigyelünk, a sportlovak és az anyakancák részére a zab mellé vásárolunk igény szerint különböző tápokat, müzliket. Ezek sokszor egyedenként eltérnek, amihez szükséges az állatorvossal történő folyamatos konzultáció a takarmányadagok összetételéről. Takarmányos oldalról a tenyésztési munkában a legnagyobb támogatás az összetétel és a minőség vizsgálata.
A takarmányozás nincs gépesítve, a lovászaink minden bálát átvizsgálnak, mert az állatok nagyon érzékenyek. Egyfajta kézműves etetés történik nálunk, hogy megfeleljünk az egyedenkénti emésztési igényeknek és az állatok bioritmusának. A takarmányozási adatokat precízen kell vezetniük az istállómestereinknek, akik abrakmesteri feladatot is ellátnak. Természetesen ezek a folyamatok a ménesi tartásban eltérőek lehetnek.
Fontos előny, hogy gyanús mozgásforma, vagy pataalakulás esetén egyből röntgenezni tudunk, valamint az, hogy Dr. Szegő Zsolt állatorvos klinikája Miskolcon a rendelkezésünkre áll.
Nekünk is sok modern eszközünk van a Ménesgazda-ságban, ami viszont itt nincs, az neki van. A szemléletünk közös: csak jó gépekkel és jó emberekkel tudunk körültekintően, gyorsan és jól dolgozni. Amennyiben pedig megvan a megfelelő kapcsolat az állatorvos és a patkolókovács között, ez meg is valósul, ebben a körforgásban pedig természetesen benne vannak a lovászok is, mert ők vannak a legtöbbet az állatokkal.
Mennyire fontosak az információk a tenyésztésben?
A mesterséges termékenyítés közel 100 éve létezik a lótenyésztésben, mi ebben most nagyot tudunk előrelépni. Egy olyan modern eszköz érkezik hozzánk, amely mikroszkópja alatt sokkal nagyobb részletességgel látjuk a szaporítóanyag életképességét a spermavizsgálat során. A csikók születése, így idő és pénz is múlhat azon, hogy feleslegesen próbálkozunk a vemhesítéssel és a kiegészítő kezelésekkel. Amelyik kanca nem vemhesül a második, vagy a harmadik termékenyítésre, azt tovább vizsgáljuk a legmodernebb eszközökkel, ha pedig kell, az Állatorvostudományi Egyetem Lógyógyászati Tanszék és Klinika üllői központjába szállítjuk további vizsgálatokra. A szaporodásbiológiai adatok nyomon követése kiemelten fontos, napi szinten képben kell lennünk az állatok állapotával és annak változásaival. A termékenyítésnél egy napot sem csúszhatunk, napi pontossággal tudnunk kell a kancák szaporodásbiológiai állapotát.
77 tenyészkancánál nem lehet fejben tartani az információkat, ehhez különböző informatikai rendszerek adnak segítséget, például az állatorvos a saját adatbázisában látja az előtörténeteket és követi nyomon a vemhesülést és a fejlődés szakaszait.
A statisztikákat a tenyésztésnél, a párosítások megálmodásánál is használjuk, egyrészt nézzük a származásokat, hogy ne legyen túlzott rokontenyésztés. Most is több 100 éves törzskönyvek és méneskönyvek vannak az asztalomon, amelyek precízen leírják az adott korban rögzített szakértői tulajdonságokat is a rokonsági kapcsolat mellett. Természetesen ezek digitalizálva is megvannak, ami nagy segítség a munkánkban.
A modern orvostudomány és technológia számunkra egyik legnagyobb előnye az embrióátültetés, amely a pár éve Magyarországon is elérhető ICSI programmal támogatja a lótenyésztést is. A petesejtleszívást Tök településen végzik, a technológia pedig több szempontból is hasznos. Az egyik legnagyobb hozadéka, hogy például egy olimpiai szinten versenyző kancát nem akarnak kivenni a versenysportból 8–10 évesen, mert akkor kezd a karrierjének csúcsán lenni, később viszont már kisebb az esélye a vemhesülésre.
A petesejtleszívás pár órás művelete után viszont a fiatal állat mehet is vissza versenyezni. Másrészt a csökkenő egyedszámú kancacsaládokban nem mindegy, hogy egy évben egy vagy 10–15 születhet egy anyaállattól. A technológia az őshonos fajták sport célú kipróbálásánál is sokat hozhat, mert a korábbinál jóval rövidebb idő alatt kiderülhetnek az örökítő tulajdonságok.
Ez hatalmas dolog, örömmel használjuk a lehetőséget. A különböző veszélyeztetett kancacsaládokból már több fagyasztott embriót is őrzünk, az első beültetésekre a közeljövőben kerül sor. Arra törekszünk, hogy a szaporodásbiológiai vívmányok kihasználásával maximalizálni tudjuk az éves csikószaporulatot és a betegségek kiszűrését.
Mit szeretsz a legjobban a mezőgazdaságban?
Azt, hogy lehet alkotni, miközben a gyerekkori álmaim és a kedvenc területeim találkoznak itt. Az állatok mellett ugyanis mindig nagyon szerettem a történelmet, a lipicai fajta tenyésztésével pedig úgy gondolom, egy több 100 éves lánchoz csatlakozhatok. Eddig sok újításról beszéltünk, de sok területen igyekszünk hűek lenni a példaképeink által leírt és alkalmazott elvekhez. Örülök, hogy a lovas ágazatban összpontosulhat ez a kettősség, hogy itt maradandót lehet alkotni a régivel és az újjal. A másik, hogy a lovak mindig is egy tiszta tükröt adnak a gazdájukról és a velük való foglalkozásról, a legnagyobb részben azt adják vissza, amit kapnak.
A harmadik pedig a lovas generációk és a történelem kapcsolata. Igyekszem a huszárság és méneskar korának lelkületét képviselni. Édesapám jó barátja és edzője Némethy Tamás volt, az egyik utolsó magyar huszártiszt. Nekem pedig van szerencsém a 98 éves Hajnóczky Béla bácsit ismerni, aki az utolsó huszárunk a világháborús időszakból. Ők mindent megtettek, hogy a lovak közelében lehessenek, generációkon át öröklődő szaktudást szereztek, ha nem lettek volna, az ismeretátadás megszakadt volna. Büszkeség, hogy tőlük tanulhattunk és feladatunk, hogy továbbvigyük a tudást, hogy folytassuk a munkájukat.
Mivel foglalkoztok még a fő tevékenységeken kívül?
A Ménesgazdaság bevételének egyik legnagyobb részét az idegenforgalmi ágazat hozza, Szilvásvárad az egyik leglátogatottabb magyar település, évente 800 ezer ember érkezik hozzánk. Az idekerülésemkor mondtam, ha közülük csak minden tizediknek tudunk jó programot adni, az a bevételekben és a lipicai fajta népszerűsítésében is nagy előrelépést hoz. Az eredményeket nézve ez sikerült is: az új múzeumok mellett megnyitottunk kereskedelmi szálláshelyeket és kiegészítettük a lovas szolgáltatásainkat is; a fogathajtás oktatást, a lovas oktatást és a fogatos méneslátogatást. A fejlesztésekkel a környék idegenforgalmára is nagy hatást gyakoroltunk, hiszen azzal, hogy 3 ezer ló érkezik versenyezni hozzánk, mindegyiket kísérve 3-4 ember szállást foglal, étkezik, tankol, tehát pénzt költ a régióban. Örömteli, hogy a szolgáltatásokra és a lóeladásokra is nagy nemzetközi érdeklődés van.
Milyen jövőbeli terveitek vannak még?
A négyesfogathajtó világbajnokság megrendezése és a nemzetközi siker új kapukat nyitott nekünk a nemzetközi lovasszövetségnél, amit kihasználva a többi szakágban, díjugratásban és díjlovaglásban is szeretnénk világverseny rendezésére pályázni, illetve minél eredményesebbek lenni a fogathajtásban. Egyelőre nagy álom, de egyben cél is, hogy teljesítsük azt, amit a rokon fajtákkal, a spanyol lovakkal, az andalúzokkal napjainkban is el lehet érni, hogy 1984 után legyen ismét lipicai ló a nyári olimpiai játékokon.
A 2024-es év nagy változást hozott: az INEOS Grenadier lett főszponzorunk. Az INEOS az egyik legnagyobb vegyipari cég a világon, melynek Anglia egyik leggazdagabb embere, Sir Jim Ratcliffe a tulajdonosa. A cégcsoportjához tartozik egy autógyár is, amely az INEOS Grenadier terepjárókat készíti. Szerettek volna nyitni a lovas ágazat felé, amely potenciális vevőkört jelent nekik, így a Grenadier autókat tervező egyik osztrák főmérnök közreműködésével eljutottak hozzánk, aki történetesen jó barátunk. 2024-ben ők lettek a főszponzorai a szilvásváradi világbajnokságnak, ami jól sikerült, sok autót adtak el rajtunk keresztül, ezért következett a folytatás: decemberben kétéves szerződést kötöttünk velük. A lovasközpont névadó szponzorai lettek, valamint a sportcsapat és a ménes működését is támogatják olyan csapatok mellett, mint a labdarúgásban a Manchester United vagy a Formula–1 autóversenyben a Mercedes-AMG PETRONAS.
Mik a legnagyobb kihívásaitok, amik foglalkoztatnak?
Mivel a lipicai egy zárt törzskönyvű fajta, egymásra vagyunk utalva a többi tenyésztő ország szakembereivel. Ezt nagyban segíti egy tenyészcsereprogram, melyben a környező országok ménesgazdaságaival közösen benne vagyunk, ráadásul baráti kapcsolatban. A genetikai variabilitás megmaradásához muszáj egymásra támaszkodnunk, illetve nem akarunk belekényelmesedni abba, hogy történelmi lófajtát tenyésztünk. Nagy feladat a napi lovaséletben megtalálni a lipicai ló helyét, mert nincs annyi lehetősége, mint a félvér lovaknak, vagy akár a magyar sportlovaknak.
Most kezdünk egy genetikai kutatást, amelynek a témája a lipicai ló géntérképének kiegészítése, másrészt olyan allélok, génpárok vizsgálatáról szól, melyek különböző betegségekre és kívánt tulajdonságokra engednek következtetni. Ezekről szeretnénk egy gyakorlati hasznú tanulmányt készíteni. A vizsgálatokat összekötjük egy fiatal kutatókból álló csapattal, akik egy magyar fejlesztésű mozgáselemző szoftvert készítettek, amivel a lómozgásokról következtetnek anatómiai vagy képességbeli tulajdonságokra, mesterséges intelligencia segítségével.
Amiben még fejlődni tervezünk, az a sportlovak teljesítményének mérése, a versenyek adatainak elemzése, ezeknek a felkészülés során lehet jelentősége.
Milyen az új generáció a lovas szakmában és Szilvásváradon?
A szakmánkban nem minden esetben előny az elnőiesedés, bár a csikóképzésnél sokszor sokkal jobban teljesítenek a hölgyek, a lóképzés elején a fizikai jelenlét szükségessége miatt inkább a fiúk ereje jelent előnyt a hölgyek türelmével kiegészülve. Az állattenyésztés nem tartozik a legvonzóbb szakmák közé a hétvége, a munkaidő és a szabadság rugalmas értelmezése miatt, a mai generáció pedig nem minden esetben ebben szocializálódott. Van azért több jó ellenpélda is azok között, akik hozzánk járnak a középiskolástól kezdve egészen az egyetemi gyakornokokig, közülük igyekszünk felkarolni és itt tartani a legrátermettebb fiatalokat. Igyekszünk a generációváltásról nemcsak beszélni, hanem tevékenyen részt is venni benne.
Magam is fiatalnak számítok, 31 éves vagyok. A saját szerepemet illetően úgy gondolom, egy ménesigazgató általában nem tölt évtizedeket a posztján, a háború előtti aranykorban 6-7 évente cserélték a ménesparancsnokokat is, valószínűleg én sem innen megyek nyugdíjba. Viszont, ha egyszer eljön a váltás ideje, addig semmiképpen nem szeretném elhagyni az intézményt, míg az utódaimat nem nevelem ki. Vannak olyan intézmények a világon, ahol ez kötelező, ráadásul a saját tapasztalatomon látom, mennyire fontos ez. Sajnos az elődöm, Dallos Andor 2019-ben elhunyt, így nem tudta átadni az évtizedes ismereteket. Természetesen minden vezetőnek megvannak a sajátosságai, a prioritásai, de a cél ugyanaz.
Úgy gondolom, hogy a hozzánk járó ÁOTE-gyakornokok, vagy a középiskolás korú versenyzők megfelelő szakmai környezetben vannak és ha tovább folytatják a szakmai útjukat, meglesz az utánpótlás. A generációváltást úgy tudjuk segíteni, hogy megmutatjuk nekik, milyen vonzó is lehet az állattenyésztés.
Minden állatfajnak megvan a szépsége, csak sokszor nem olyan jó a marketingje, ami megfogja a fiatalokat, vagy az illető nem olyan emberrel találkozott, aki rávilágítana ezekre a szépségekre. Én olyanokkal nőttem fel, akiknek ez volt az életük, így nekem is természetes volt a lovasvilág szeretete.
Honnan informálódsz, hogyan fejleszted magad szakmailag és hogyan kapcsolódsz ki?
A leginkább a napi aktuális szakirodalmat és a szaksajtót olvasom, valamint mindig kerítek időt a korabeli szakirodalomra is, mert 90 százalékban ma is aktuális, amit írtak.
A kikapcsolódást illetően többnyire lovas programmal összekötve nyaralunk, hiszen a kedvesem is egy lovas család tagja. Ezen kívül vadászom, valamint a repülőgép-vezetést is tanulom, amit segít, hogy Egerben igen aktív repülős élet van.
Az önfejlesztéshez tartozik, hogy a tervek szerint 2025 szeptemberétől elkezdem a doktori képzést a Széchenyi István Egyetem Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karon, a témám: „A méneskar visszaállításának lehetőségei és feladatai a XXI. század lótenyésztésében” lesz.
A méneskar Magyarországon egy több 100 évig működő intézmény volt, amelyben az állami méneseket együtt irányította az Agrárminisztérium és a Honvédelmi Minisztérium. Ennek a sajátos rendszernek hozományaként lett világhírűvé a magyar lótenyésztés. Ennek egy része a huszárság újraépítésével már elkezdett működni nálunk, a tanulmányban pedig szeretném leírni a magyar lótenyésztésre várhatóan gyakorolt hatásokat. Ez egy olyan történelmi örökség, melyet leporolva, a modern igényekre formálva világszinten is egyedülálló módon segíthetnénk a hazai lótenyésztő munkát.
Milyen jó példákat látsz és követsz?
Az elért sikerekben az egyik legfontosabb, hogy a sors jó emberekkel hozott össze az életem során. Volt érzékem és képességem, hogy megtaláljam azokat, akik világszinten is kiválóak, köztük van 80 éves és nálam fiatalabb szakember is, akinek szívesen meghallgatom a tanácsát. Nem lehet mindenben a legjobbnak lenni, viszont hatalmas előny, hogy olyan emberek vesznek körül, akiktől nap mint nap tanulhatok, az általuk tanácsolt és elfogadott döntéseket pedig a tapasztalatok is igazolták. Nagy megtiszteltetés, hogy a magyar csapat vezetője lehettem a világhírű versenyen Németországban, Aachenben, ami a lovasvilág Mekkája, a mérce az egész világon, ott is rengeteget tanultam a fogathajtásról és a díjlovaglásról. A versenyen kívül a gépesítésre, a talajra, a környezetre és a szervezésre is érdemes volt figyelni.
A németeken kívül nagyon jó és aktív a kapcsolat Nagy-Britannia lótenyésztőivel is, akik a 21. század minden mértékének megfelelnek, úgy, hogy eközben sok minden alapul a tradíciókra. A királyi család istállójával jó a viszonyunk, vannak Szilvásváradról származó lipicai lovaink a brit hadseregben is.
Hogyan segítette az Óvári Gazdászok Szövetsége a karrieredet?
Azt, hogy itt vagyok, a legnagyobb részt Mosonmagyar-óvárnak köszönhetem. Az egyetemi éveim alatt írtam egy könyvet a Szigetközről, „Szórakozás és mindennapok az 1930–40-es évek Szigetközében” címmel. A 2012-es kiadást a nemrég elhunyt Fazekas Imre, az Óvári Gazdászok Szövetségének örökös tiszteletbeli elnöke tevékenyen támogatta.
Ezután jött meg a bátorságom, hogy két, a lovaskultúráról szóló könyvet is elkészítsek, 2014-ben az „Erőt s Erényt! (Egy magyar huszártiszt, Pettkó-Szandtner Tibor élete és visszaemlékezései)” jelent meg, 2016-ban pedig az „Elfeledett Lovaslegendáink. Örkénytábortól a tengerentúlig.” címmel készült el a harmadik könyvem.
A megjelenés magával hozta az előadások tartását, egyetemeken és lovas rendezvényeken beszéltem és beszélgettem a kiadványokról. Az egyik ilyen konferencián találkoztam az egyik későbbi főnökömmel, Szépe Ferenccel, aki az Agrárminisztériumban lett a felettesem, azután bízták rám az Állami Ménesek koordinálásában való részvételt, innen jött a szilvásváradi Állami Ménesgazdasággal is a kapcsolat. Több, mint 14 éve kezdtem az egyetemet Óváron és van, akivel a baráti mellett szakmai szinten is gyakori kapcsolatban vagyok.
Nagyon hálás vagyok azért, amit az egyetem és az ÓGSZ adott és örülök, hogy visszaadhatom én is: része vagyunk a Mintagazdasági Hálózatnak, gyakornokokat fogadunk, bekapcsolódunk az egyetemi képzésbe óraadóként és gyakorlati helyként is, számomra kiemelten fontos az egyetem jó hírének továbbvitele.
Akikkel kapcsolatban vagyok, tagjai a Szövetségnek is, a Gazdászbálokon is igyekszem ott lenni. Kevés intézményben ilyen aktív az alumni élet, amire nagyon büszkék is vagyunk, az új vezetésnek köszönhetően pedig ismét egy új virágkorát jegyzi az egyetem Óváron.
Milyen a kapcsolat a mezőhegyesi Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. és az Állami Ménesgazdaság Szilvásvárad között?
A mezőhegyesi intézmény jó pár éve másik minisztériumhoz tartozik, mi pedig a Bábolna Nemzeti Ménesbirtok intézményével maradtunk az Agrárminisztérium szervezeti egységében, hasonló költségvetési formában. Szakmailag közös az irány, amiben kötelességünk segíteni egymást, ez pedig meg is valósul. Mezőhegyes a lipicainak is volt otthona, az ottani igazgatókkal és szakemberekkel jól tudunk együttműködni, részt veszünk egymás rendezvényein, a gidrán fajtával kapcsolatban pedig szorosabb szakmai kapcsolat van köztünk. Nagyon örülök, hogy a sok fejlesztésnek és a kollégák munkájának eredményeként Mezőhegyes úgy ragyog újra a régi fényében, hogy a működésében találkoznak a legmodernebb technológiák és a tradíciók.
Ezekkel a témákkal érkezünk a következő részben: Az Ezért kincs az agráradat cikksorozat következő, 52. részében újra a generációváltás témájával foglalkozunk, egy jó példát hozunk, melyben a szántóföldi növénytermesztés mellett a kertészet is jelen lesz. Érdemes lesz akkor is velünk tartani!
Az Ezért kincs az agráradat sorozat korábbi cikkei itt megtekinthetők
Szerkesztette: Csurja Zsolt gödöllői agrármérnök, 2009, óvári precíziós mezőgazdasági szakmérnök
2021, 3-as csoport
Fotók: Cseri Dávid
(x)
