Az agráregyetemek is kiállítottak

Agrárszektor
Megrendezésre került idén is, immár 11. alkalommal az Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállítás. Közel 200 standon fogadták a kiállítók a hatalmas tömeget január 21. és 22. között a Papp László Budapest Sportarénában.

Rangos Agrárdíjak az Agrárszektor 2025 konferencián!

Jelentkezzen vagy jelölje kollégáját, barátját, ismerősét a Portfolio Agrárdíjaira!

A decemberi Agrárszektor konferencián immár 11. alkalommal adjuk át 10 kategóriában rangos agrárdíjainkat, amelyekre az ágazat bármely kiemelkedő szakmai munkát végző szereplője pályázhat, illetve nevezhető.

Nevezzen Ön is szeptember 15-ig!

A rendezvényen főleg felsőoktatási intézmények, nyelvvizsgaközpontok, oktatás technika fejlesztő cégek és egyéb, a felsőoktatással kapcsolatba hozható vállalkozások kínálhatták szolgáltatásaikat, a főleg középiskolásokból álló, a két nap alatt közel 40 ezer érdeklődőnek.

A rendezvényen természetesen a mezőgazdasági képzést is folytató intézmények ugyancsak jelen voltak, köztük a Szent István Egyetem, a Debreceni Egyetem, a Pannon Egyetem, a Szegedi Tudományegyetem a Nyugat-magyarországi Egyetem a Budapesti Corvinus Egyetem, a Nyíregyházi Főiskola és a Károly Róbert Főiskola is.

Az érdeklődők a képzésen kívül az egyetemek és főiskolák hallgatói életével, közösségeivel és egyéb lehetőségeivel is ismerkedhettek, mivel nagyrészt hallgatók mutatták be saját intézményeiket. Aki pedig végig nézte a számra érdekes képzési helyek ismertetőjét, az hasznos információkat kaphatott a folyamatosan zajló, előadássorozaton.

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
Támogatott tartalom

Majd a mázsa megmondja! (x)

KWS repcehibridek: piacvezető stabilitás, modern genetika és kiemelkedő terméseredmények 2025-ben is.

EZT OLVASTAD MÁR?