Tej: Jól jött a termelőknek és a feldolgozóknak az áfa-csökkentés

agrarszektor.hu
Tartósan magas a nyerstej termelői átlagára, a feldolgozók pedig 3-4 százalékkal növekedni is tudták, mióta az UHT és ESL tejek áfá-ját 18 százalékról 5-re mérsékelte a kormányzat. Az unióban enyhén csökkent a tejkínálat, de a kiviteli ár még mindig alacsonyabb a belföldinél.

Idén először 3 napos az Agrárszektor 2024 konferencia!

A Portfolio Csoport év végi Agrárszektor Konferenciája ma már az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény a hazai agrárgazdaságban. A rendezvény exkluzivitását és különlegességét az adja, hogy egyedülállóan átfogó és részletes módon jeleníti meg a mező- és élelmiszergazdaságot érintő legaktuálisabb témákat. A konferenciára idén először 0. nappal is készülünk!

Regisztráljon most még EARLY BIRD áron! 

Magyarországon a nyerstej országos termelői átlagára az AKI adatai szerint 99,49 forint/kilogramm volt 2019 márciusában, 4 százalékkal meghaladta az előző év azonos hónapjának átlagárát. Kiviteli ára pedig 94,86 forint/kilogramm volt, az egy évvel korábbihoz viszonyítva 17 százalékkal emelkedett. Ennek hátterében a csökkenő tejpiaci kínálat áll. A Rabobank szerint az EU tejtermelése a takarmányszűke miatt - ami emelkedő takarmányköltséget hozott - 2019 első negyedévében 0,7 százalékkal mérséklődött. A költségnövekedéssel összefügg, hogy a tejhasznú tehenek száma 2018 végén 1,6 százalékkal esett az unióban az egy évvel korábbihoz képest. A közösség hét legnagyobb tejtermelő országa közül ötben csökkent az állomány. 

A holland elemzők előrevetítése szerint ezért a közösségben a nyerstej ára a következő hónapokban várhatóan stabil marad, és 2019 második felében emelkedhet.

Hazánkban az UHT-és az ESL tej áfája 2019. január 1-jétől 18 százalékról 5 százalékra mérséklődött. Az AKI PÁIR 2019 első tizenöt hetére vonatkozó adatai szerint az áfa-csökkentés után a 2,8 százalék zsírtartalmú, dobozos, tartós tej feldolgozói értékesítési ára 3 százalékkal, belföldi értékesítése 12 százalékkal nőtt 2018 első tizenöt hetéhez képest. Az 1,5 százalék zsírtartalmú, dobozos, tartós tej feldolgozói értékesítési ára pedig 4 százalékkal, a belföldi értékesítése 3 százalékkal emelkedett. Az áfa-csökkentésből eredő árdifferencia tehát leginkább a termelők és a feldolgozók zsebében landolt.

Ne gondoljuk azonban, hogy az áfa-különbözet nyereségként jelentkezett a tejpiaci szereplőknél. Tavaly óta nagyot nőtt a munkaerő, a fuvardíj, a víz, a szennyvíz és az energia ára is, így az árnövekedés alapvetően az extraköltségek fedezeteként szolgált"

- magyarázza az agrárszektor.hu-nak Harcz Zoltán, a Tej Terméktanács ügyvezető igazgatója. Hozzáteszi: az áfa mérséklésének szándéka mögött eredetileg sem csak a fogyasztói árak csökkentése állt, hanem a piac tisztítása és az import fékezése, ami meg is valósult. Egyébként maguk a fogyasztók is tapasztalhatják már az árcsökkenést. Tavaly a negyedik negyedévben az ún. alsó áras, kupak nélküli, 1,5%-os zsírtartalmú UHT tejek ára 160-165 Ft/liternél kezdődött, idén pedig jellemzően 149 Ft/liter fölött alakultak. Az agrárszektor.hu tegnap az egyik áruházláncban már 145 forintért is talált egy ilyen UHT tejet.

A Rabobank projekciója szerint az unió tejtermelése2019 második negyedévében is csökkenő pályán lesz (-0,25%), növekedésre először a harmadik negyedévben van kilátás, amikor 0,5 százalékkal, a negyedik negyedévben pedig 0,75 százalékkal nőhet a tejelőállítás. 2020 első fél évében 0,6 százalékkal lehet több tej a tartályokban, mint egy évvel korábban. Ugyanekkor a globális tejtermelés kissé gyorsabb ütemben bővül. 2019 második negyedévében ugyan nem változik számottevően, de a harmadik negyedévben 0,3 százalékkal, a negyedik negyedévben 0,4 százalékkal nő, és 2020 első két negyedévében egyaránt 0,9 százalékkal kerülhet több tej a piacra az előző év azonos időszakához képest. Jövő év elején tehát már kevésbé lesz jó világ a tejtermelőknek.

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
Budapest Economic Forum 2024
Egész napos makrogazdasági konferencia
Fókuszban a KKV versenyképesség - Pécs
Ingyenes gazdasági fórum
EZT OLVASTAD MÁR?