Hatalmas lazacfarm épülhet Magyarországon: váratlan kihívót kaphat a hazai ponty?

Hatalmas lazacfarm épülhet Magyarországon: váratlan kihívót kaphat a hazai ponty?

agrarszektor.hu
A régió első lazacfarmja valósulhat meg mintegy 8,4 milliárd forintból Zalaegerszegen. Az építkezés a tervek szerint jövőre kezdődik, az első lehalászás pedig 2024-ben lesz esedékes. A csúcstechnológiával működő halgazdaság alapítója a Zalmon Kft., amely a beruházással szeretné megteremteni a magyar halgazdálkodási export alapját is.

Idén először 3 napos az Agrárszektor 2024 konferencia!

A Portfolio Csoport év végi Agrárszektor Konferenciája ma már az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény a hazai agrárgazdaságban. A rendezvény exkluzivitását és különlegességét az adja, hogy egyedülállóan átfogó és részletes módon jeleníti meg a mező- és élelmiszergazdaságot érintő legaktuálisabb témákat. A rendezvényre idén először konferencia előesttel is készülünk!

Ne maradjon le az év egyik legjelentősebb agrárszakmai eseményéről!

Mintegy 8,4 milliárdból épülhet meg a régióban először egy csúcstechnológiával működő szárazföldi lazacfarm Zalaegerszegen. A Magyar Halgazdálkodási Operatív Program (MAHOP) a Magyarország számára lehívható Európia Uniós forrásból mintegy 3 milliárd forintot biztosít a beruházás számára. A fennmaradó részt banki hitelekből és befektetői forrásokból finanszírozza majd a leendő üzemeltető, a Zalmon Kft. - írja a Napi.hu.

A Zalmon Kft.-t azért is hoztam létre, hogy hazai és nemzetközi szakemberek segítségével megvizsgáljuk az úgynevezett RAS (recirculating aquaculture systems) keretein belül a hazai fenntartható lazactenyésztés lehetőségeit. A RAS magyarul recirkulációs akvakultúra rendszert jelent, amelynek lényege, hogy a felhasznált víz folyamatos tisztításon és szűrésen megy át, így újra és újra fel lehet használni. Azáltal persze, hogy sokkal kevesebb vízre van szükség egyes folyamatokhoz, nagyban kíméljük a környeztet is. Így jöhet létre majd az a fenntartható, környezetbarát és világszínvonalú technológiát használó magyar lazacfarm, ami régi álmom volt

 - mondta Sagyibó Viktor, a cég tulajdonosa. 

A vállalkozó beszámolója alapján az építkezés 2022-ben indulhat, és várhatóan 2024-ben megtörténhet az első lehalászás. A lazacfarmon a tervek szerint 26 főt alkalmaznak majd. A szakemberek keresése már elkezdődött, a leendő alkalmazottaknak pedig egy fél éves szakmai továbbképzést is tartani fognak. Sagyibó Viktor szerint a nemzetközileg elismert magyar szakemberek felkutatása közel sem lehetetlen feladat, mivel Magyarország nagyon komoly képzést folytat a halászat és halbiológia terén. Mintegy 300 ezer hal fog élni a rendszerben 2024 év végére az előzetes számítások alapján. Onnantól kezdve a heti kibocsátás egyenletes, körülbelül 19 tonna lesz, ami nagyjából 4,3 ezer darab 4,5 kilogramm méretű halat jelent. Éves szinten ezer tonna a cél. Az első értékesítés is 2024 év végén várható.

A legnépszerűbb magyarországi hal, a ponty, melyből évente megközelítőleg 18 ezer tonnát értékesítenek hazánkban. Az összes haltermelés hozzávetőleg 26 ezer tonnát tesz ki, míg az egy főre jutó halfogyasztásunk közelíti a 7 kilogrammot éves szinten. Mi, a beruházásunk által nagyjából 3-4 százalékkal növeljük "csak" a termelt mennyiséget, de az ország halászati exportját közel 30 százalékkal tudjuk megemelni, aminek már jelentősége lesz. Ezzel a beruházással szeretnénk megteremteni a magyar halgazdálkodási export alapját is, amire a későbbiekben építeni lehet

 - közölte.

Nem terveznek értékesíteni élő halat, de nem is fogják feldolgozni őket teljesen. A kifejlett lazacokat levágják, majd a friss haltesteket kizsigerelve (head-on-gutted), jégen tárolva szállítják majd el hűtött teherautókban, hogy azok minél tovább frissek maradjanak és legkésőbb 12 órán belül megérkezzenek az európai nagykereskedőkhöz. Az export mellett a hazai piacra is készülnek termelni, amivel elő kívánják segíteni a hazai fogyasztás növelését. Az üzletember a külföldi és magyar szakemberekkel történő konzultációja után úgy látja, hogy komoly igény mutatkozik a környezettudatos módon előállított (azaz jobb minőségű, frissebb, antibiotikum, mikroműanyag- és vegyi anyag mentes) lazacra a hazai és a világpiacon is.

Címlapkép forrása: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
Budapest Economic Forum 2024
Egész napos makrogazdasági konferencia
Fókuszban a KKV versenyképesség - Pécs
Ingyenes gazdasági fórum
EZT OLVASTAD MÁR?