Idén először 3 napos az Agrárszektor 2024 konferencia!
A Portfolio Csoport év végi Agrárszektor Konferenciája ma már az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény a hazai agrárgazdaságban. A rendezvény exkluzivitását és különlegességét az adja, hogy egyedülállóan átfogó és részletes módon jeleníti meg a mező- és élelmiszergazdaságot érintő legaktuálisabb témákat. A rendezvényre idén először konferencia előesttel is készülünk!
Regisztráljon most még EARLY BIRD áron!
A 2020-as év igen komoly kihívásokkal tűzdelte teli az európai, így a hazai húspiacot is. A koronavírus-járvány hullámai, az afrikai sertéspestis és a madárinfluenza újbóli megjelenése teljesen kiszámíthatatlan pályára állította a húsipart. Az árak volatilitása is ezt az állapotot tükrözte, ebben a helyzetben pedig igen nehéz a jövőt tervezni a gyártóknak, a kereskedőknek és a fogyasztóknak is.
Az elmúlt években a hazai állattenyésztési ágazatban és a húsfeldolgozás területén is jelentős fejlesztési beruházásokat hajtottak végre a piaci szereplők. Mindezek eredményeként egy jelentős részük már nemzetközi szinten is versenyképesen gazdálkodik. Ugyanakkor az idei év sem kímélte sem a baromfi, sem a sertés-, sem pedig a húsmarhaszektort, ami az átvételi árakban is megmutatkozott, és komoly, egyes ágazatokban akár 10 százalékos vagy azt meghaladó csökkenést is okozhatott.
A komor felhők árnyékában beszélgettünk Pethő Zoltánnal, a Pápán működő Böllér Kft. tulajdonos-ügyvezetőjével a húsipari segéd-és adalékanyagok piacáról, valamint jövőbeli kilátásairól.
A pápai húsipar nagy hagyományokkal rendelkezik, ez alapján, gondolom, adta magát az ötlet, hogy a kiegészítő termékek beszerzése is komoly üzleti lehetőségeket tartogat. Honnan indult és hova jutott mára?
Élelmiszeripari főiskolát végeztem Szegeden. A Pápai Húskombinátban kezdtem el a húsipari pályámat, a ranglétrán eljutottam a vágóhídvezető pozícióig. Egy vágóhídi rekonstrukció során a bélfeldolgozó üzem egy részének nem maradt hely a vágó bővülése miatt. Ekkor kezdődött a rendszerváltás, és úgy véltem, hogy a magánszférában nagyobb lehetőségek vannak. Így aztán 1991-ben megalapítottam és elindítottam üzlettársaimmal a Böllér Kft.-t. Ezt követően kezdtük el egy bélfeldolgozó üzem és raktár építését Pápán, zöldmezős beruházás keretében. Az alapanyagot a Pápai Húskombináttól vásároltuk, és a készterméket - töltésre előkészített bélféleségeket - az iparnak és a házi disznóvágások felhasználóinak kezdtük el értékesíteni. A tevékenységek később jelentősen kibővültek különböző műbelek, majd fűszerek, fűszerkeverékek gyártásával és értékesítésével. Jelenleg gyártunk és forgalmazunk természetes és műbeleket, fűszereket, fűszerkeverékeket, adalékanyagokat és adalékanyag-keverékeket a húsipari vállalatok számára. Ezenkívül fűszer- és adalékanyag-keverékeket gyártunk és értékesítünk a sütőipar számára, valamint úgynevezett gasztro kiszerelésű termékeket éttermek, szállodák és nagykonyhák részére, továbbá kis kiszerelésű csomagolt bélféleségeket, fűszereket, fűszerkeverékeket a házi felhasználóknak.
Milyen csatornákon értékesít? Mennyire kell alkalmazkodni a változó igényekhez?
A széles termékportfólió értékesítése több csatornán történik. A húsipar részére közvetlenül értékesítjük a segédanyagokat. Szinte minden magyarországi húsfeldolgozó céggel kapcsolatban állunk valamilyen szinten, legyen az kis- vagy nagyüzem, vagy akár őstermelő vállalkozás. A kiskereskedelmi termékeink a hazai és multinacionális üzletláncokon, valamint önálló élelmiszerboltokon, húsboltokon, böllérboltokon keresztül jutnak el a felhasználókhoz. Itt helyben mi is üzemeltetünk egy saját böllérboltot, ami lehetővé tesz egy közvetlen kapcsolattartást ezzel a vevőkörrel is. Az üzemi, iskolai étkezdék, éttermek, szállodák, kifőzdék konyháiba nagykereskedő partnereink juttatják el fűszereinket, fűszerkeverékeinket országszerte. Minden termékkörre igaz, hogy akkor tudunk sikeresen működni, ha megismerjük és folyamatosan magas szinten kiszolgáljuk vevőink igényeit. Ez nem működhet folyamatos termékfejlesztés nélkül. Most éppen a Konyhavarázs fűszerkeverék-családunkat újítjuk meg, amely a kor követelményinek megfelelve ízfokozó, egyéb adalékanyag és hozzáadott színezék nélkül segíti az ízletes húsok elkészítését. Saját kis, tesztelési célokat szolgáló húsüzemünkben lehetőségünk van húskészítmények gyártására. Mi legyártjuk itt a fejlesztendő terméket, így partnereinknek nem kell saját termelésüket terhelniük akár többszöri próbagyártással, mégis halad a fejlesztés.
A hazai húsipari készítmények piaca meglehetősen telített, a fogyasztás nem növekszik számottevően. Milyennek látja a piacot, merre lehet továbbfejlődni?
A húskészítménypiac valóban telített, és a hazai feldolgozóknak nemcsak egymással, hanem a külföldi konkurensekkel is fel kell venniük a versenyt. Az tud talpon maradni, aki magas minőséget, stabilan és versenyképes áron tud a piacra juttatni. Nekünk az a feladatunk, hogy a készítménygyártókat olyan segédanyagokkal támogassuk, amelyek hozzásegítik őket ezen cél megvalósításához. Arra törekszünk, hogy a beszállítóink technológiai újításait mielőbb eljuttassuk partnereinkhez, felkutassuk a világban azokat az újdonságokat, amelyekkel adott esetben versenyelőnyre tehetnek szert partnereink, de természetesen saját fejlesztéseinkkel is segítjük őket. Az egyik meghatározó piaci igény jelenleg a "mentes" termékek köre, így ebben kell együttműködni vevőinkkel, valamint saját keverékeinket is ebben az irányban fejlesztjük. Másik oldalról abban tudjuk partnereink versenyképességét támogatni, hogy a szállítás, segédanyag-raktározás terheit levesszük a vállukról, és heti rendszerességgel csak azt szállítjuk le, amire éppen szükségük van. Ezt jelentős raktárkészlet fenntartása mellett tudjuk biztosítani.
A koronavírus-járvány kezelésére hozott intézkedések mennyire érintik az önök vállalkozását? Melyik tevékenységüket érzik a legsebezhetőbbnek?
A jelenlegi helyzet is bebizonyította, hogy a több lábon állás a siker kulcsa. Ezzel nem vagyunk kiszolgáltatva külső, befolyásolhatatlan tényezőknek, mint az elmúlt évben kialakult helyzet. Persze a járvány hatásait mi is megéreztük a cég minden területén. Volt olyan szegmens, amelyet jobban, de szerencsére volt, amelyet kevésbé érintett a pandémia. A húsipari részt érintette talán legkevésbé a járvány. Itt a forgalom minimálisan esett csak vissza, tudtuk tartani a piaci pozícióinkat. Szerencsére vevőink is tudták kezelni a kialakult helyzetet, így fennmaradtak a piaci kapcsolataink, és közös erővel tudunk túljutni a megpróbáltatásokon. A sütőipari szegmens még gyerekcipőben jár cégünknél, ha az egész országra vetítve nézzük az ebben rejlő lehetőségeket. Ezen a területen tudtuk növelni az eladásainkat, találtunk új piacokat, folyamatosan kerestük az újabb és újabb lehetőségeket, hogy itt is egy stabil vevőkört tudjunk megerősíteni pozíciónkat és fejlődni a sütőipari területen. A járvány által legsebezhetőbb területnek a kisker-gasztro üzletágat mondhatjuk. A kis kiszerelésű és gasztro termékek értékesítése jelentős mértékben visszaesett az intézkedések következtében. Gondolok itt például az éttermek és szállodák átmeneti/részleges bezárására. Ennek hatására próbáltunk előremenekülni, keresni az új lehetőségeket, partnereinkkel folyamatosan tartani a kapcsolatot, tervezni az újraindulást - hogyha nyílnak a kapuk, elsőként tudjunk belépni.
Mennyiben segíti, illetve ösztönzi üzleti tevékenységüket a finanszírozó bank szerepvállalása? Hogyan vélekednek az üzleti kilátásokról?
Nagyon fontosnak tartjuk a folyamatos fejlődést, innovációt, hisz ezek segítségével tudjuk vevőink újabb és újabb igényeit maximálisan kielégíteni. A raktározás, a folyamatos magas készletszint elengedhetetlen a munkánk során. Egy régi álmunk valósul meg, amikor megépítjük a cég központi telephelyén a modern, a mai kor technikai vívmányaival felszerelt saját, 2600 négyzetméter területű raktárunkat. Ehhez a projekthez nagyon jó partnernek bizonyul a Takarékbank, amely komoly anyagi finanszírozást nyújt a beruházás megvalósulásához. Vannak további elképzeléseink is, amelyek nagymértékben hozzájárulnának a cég versenyképességéhez. Ezen tervek kidolgozása jelenleg is tart, és reméljük, hogy a Takarékbank partnerségével mihamarabb megvalósulnak.
Az eredeti interjú a Takarékbank Agrárláz 2021 című kiadványában jelent meg.