Idén először 3 napos az Agrárszektor 2024 konferencia!
A Portfolio Csoport év végi Agrárszektor Konferenciája ma már az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény a hazai agrárgazdaságban. A rendezvény exkluzivitását és különlegességét az adja, hogy egyedülállóan átfogó és részletes módon jeleníti meg a mező- és élelmiszergazdaságot érintő legaktuálisabb témákat. A konferenciára idén először 0. nappal is készülünk!
Regisztráljon most még EARLY BIRD áron!
Magyarországon három vadlúdfaj, a vetési lúd, a nyári lúd és a nagy lilik vadászható. Három tiszántúli megyét (Hajdú-Bihar, Békés, Csongrád-Csanád) és Jász-Nagykun Szolnok megye tiszántúli területeit kivéve október 1-jétől január 31-ig tartott a vadlibaidény. Az említett kivételeknél viszont csak december 1-től december 31-ig. Ennek természetvédelmi okai voltak, a három vadászható vadlúd mellett több védett vagy fokozottan védett faj is ekkor vonul, így azokat még véletlenül sem lehetett kilőni a tilalmi időn kívül, hiszen a másik háromra is tilos volt célozni - írja a Telex. Mostantól azonban már egységes a szabályozás, a fő lúdvonulási útvonalakra eső megyékben is október 1-től január 31-ig lehet vadlúdra vadászni.
Jön az agrárium csúcseseménye, az Agrárszektor Konferencia!
December 9-10-én rendezi meg a Portfolio Csoport az Agrárszektor Konferenciát, amely ma a hazai agrárium csúcseseményének számít. A kétnapos rendezvény napirendre tűzi azokat a legaktuálisabb és legforróbb témákat, amelyek döntően befolyásolják az agrárgazdasági szereplők üzleti-gazdálkodási tevékenységének eredményességét. A konferencia egyedülálló módon nyújt átfogó információkat az agrárgazdaság helyzetéről, és ad prognózisokat a támogatási, a finanszírozási, a piaci és az üzleti lehetőségekről, emellett napirendre veszi a legfontosabb szabályozási változásokat is. A résztvevőknek lehetőségük nyílik networkingre és kapcsolatépítésre is, és az esemény színvonalát rangos szakmai díjátadó is emeli. Ne hagyja ki az év egyik legfontosabb agráreseményét, jöjjön el a Portfolio Agrárszektor Konferenciára december 9-10-én.A vadlúdidény változásának lehetett áldozata az a Hortobágyi Nemzeti Park területén megtalált, fokozottan védett vörösnyakú vadlúd is, amelynek világszerte csökken az állománya. A vörösnyakú lúd és a kis lilik szinte mindig együtt vonul vagy telel nálunk a három vadászható fajjal. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) szerint még a gyakorlott szem sem feltétlenül tudja ezeket a madarakat beazonosítani, amikor azok a nagy csapatokba kerülnek. A kis liliket könnyű például összekeverni a nagy lilikkel, ezért rizikós kitolni az idényt. Az MME ügyvezető igazgatója, Halmos Gergő elárulta, hogy nem lenne jó, ha minden, ami repül és libaméretű, akkor arra lőnének. Hozzátette, hogy véleménye szerint eddig jól működött az a kompromisszumos megoldás, hogy több megyében szűkített volt az idény. Kis lilik és vörösnyakú lúd más megyékben is előfordul, de jóval kisebb a kockázata annak, hogy ezekre lőnek. Az MME ügyvezető igazgatója kiemelte, hogy az utóbbi időszakban egyre hangsúlyosabbá vált a magyar vonulás, a Duna-delta környékéről hozzájuk kezd áttevődni. Ezzel nagyobb a feladat és a felelősség is, sokkal nagyobb részben rajtuk múlik, hogy vissza tudnak-e majd térni a költőterületeikre ezek a madarak.
- mondta Földvári Attila, az Országos Magyar Vadászati Védegylet főmunkatársa.
A módosítást a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége és az Nemzeti Agrárkamara kezdeményezte, mert állításuk szerint a vadludak tömeges megjelenése lokálisan komoly gazdasági problémákat okozott. Nyakas András, a hajdúnánási Nyakasfarm tulajdonosa azt mondta, nekik évente 2-3 millió forintos kárt biztosan okoztak azzal a vadludak, hogy le- vagy kiették az őszi vetést, de csak a hajdúnánási térséget nézve 10-20 millió forintról is beszélhetünk. Azt mondta, az még nem volna baj, ha csak a növény tetejét csípnék le, de amikor már fagy, az egész növényt kihúzzák a földből. Ha odaszoknak valahová, mérhetetlen nagy károkat képesek okozni, az őrzés pedig sok pénzbe kerül. Nyakas szerint a gazdák elve az, hogy ha nem védekezhetnek, akkor valakinek kompenzálnia kellene őket az okozott károkért. A térségben a vadludak mellett a védelem alatt álló vetési varjak is nagy károkat okoznak, A szakember úgy látja, hogy a sokszorosát annak, mint a vadludak, így ezzel a problémával is kezdeni kellene valamit.
A jogszabály-változtatás előtt sem az MME-t, sem más kompetens természetvédelmi civil szervezeteket nem kerestek meg a jogalkotók. Halmos szerint hiba volt felrúgni az eddigi rendszert, és ha az időbeli szabályozást nem lehet visszaállítani, akkor térbeli korlátokat kell felállítani jelentős nagyságú védőzónák kijelölésével, hogy elkerüljék a véletlen lelövéseket a kritikus állományú fajoknál.
- mondta Földvári Attila
Ha valaki egy természetvédelmi szempontból jelentős állatfaj egyedét elpusztítja, akár három év börtönt is kaphat a jogszabály szerint. Halmos szerint sosem fog kiderülni, hogy ki lőtte le a vörösnyakú ludat. Azt kétségkívül bizonyítják a testében talált sörétek, hogy lövés végzett vele. Az Országos Magyar Vadászati Védegylet főmunkatársa elmondta, hogy Magyarországon öt lúdfaj vadászható, a vonulóként rendszeresen előforduló vetési lúd, nagy lilik és az itt költő nyári lúd mellett a kanadai lúd és a nílusi lúd is elejthető. Utóbbi kettő ritkán fordul elő, ám inváziós fajnak számít, a természetes életközösségeket veszélyeztetik, ha elszaporodnak, ezért ejthetők el. Nálunk jellemzően zárt tartásból szökött egyedeket látni.
Tavaly vetési lúdból 596, nyári lúdból 1779, nagy lilikből 10 152 példány került terítékre az Országos Vadgazdálkodási Adattár alapján. Nagy lilikből Bács-Kiskun megye mellett Hajdú-Biharban és Jász-Nagykun-Szolnokban lőttek ki nagyobb mennyiséget. A korábbi évek adatait összevetve az látszik, hogy egyre kevesebb vetési ludat lőnek ki, az 1990-es években még 5-6 ezer példány került terítékre évente, mostanra pedig ezer vagy annál is kevesebb. Nagy lilikből viszont egyre többet vadásznak, néhány száz példányról felkúszott 10 ezer körülire az éves teríték, tavaly pedig közel 15 ezer volt. Az MME ügyvezetője azt mondta, hogy ennek a három lúdfajnak nagy állományaik vannak, némely esetben még növekednek is a védelmi intézkedéseknek köszönhetően. Korábban például a nyári lúd is védelem alatt állt, de annyira megerősödött az állománya, hogy 2012-től újra vadászhatóvá vált.