Fordul a kocka: a sertéstartás lehet a 2023-as év nyertese Magyarországon?

Fordul a kocka: a sertéstartás lehet a 2023-as év nyertese Magyarországon?

agrarszektor.hu
Folyamatosan csökken az állatállomány Európában, ami a drasztikus takarmánycsökkenést is maga után vonja - mondta Kulik Zoltán, a Vitafort Zrt. vezérigazgatója Dabason a Vitafort Országos Szakmai Partnertalálkozóján. Kiemelte, a világon a legnagyobb csökkenés az állatfajok tekintetében a sertésnél volt, 7 millió tonnával lett kevesebb csak 2022-ben. A szakember hangsúlyozta ugyanakkor, a jelenlegi álláspont alapján, miszerint bőven 100 forint feletti önköltség-csökkenés is történhet a sertéságazatban, 2023 második félévének a sertéstartók lehetnek a győztesei Magyarországon.

Idén először 3 napos az Agrárszektor 2024 konferencia!

A Portfolio Csoport év végi Agrárszektor Konferenciája ma már az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény a hazai agrárgazdaságban. A rendezvény exkluzivitását és különlegességét az adja, hogy egyedülállóan átfogó és részletes módon jeleníti meg a mező- és élelmiszergazdaságot érintő legaktuálisabb témákat. A rendezvényre idén először konferencia előesttel is készülünk!

Ne maradjon le az év egyik legjelentősebb agrárszakmai eseményéről!

Csak 2022-ben 5 millió tonnával csökkent a világ takarmánygyártása, a legnagyobb visszaesés azonban Európában történt, ahol közel 13 millió tonnával volt kevesebb takarmány. Növekvés Észak-Amerikában és a Közel-Keleten volt tapasztalható. Az Európában komoly mértékben csökkenő állatállomány az, ami a drasztikus takarmánycsökkenést maga után vonja - közölte Kulik Zoltán. Kiemelte, a takarmánygyártás teljes kibocsátási volumene csökken Európában, csak 2022-ben a takarmánykeverők 6 százaléka megszűnt a kontinensen. Az állatfajok tekintetében a sertésnél volt a legnagyobb - 7 millió tonnás - csökkenés a világon, a baromfi, boiler tekintetében 5 millió tonnás növekedés volt tapasztalható, ami inkább Ázsiára koncentrálódott, ugyanakkor a legnagyobb emelkedés a Pet Food-nál, vagyis a kutya-macskatápoknál volt - hangsúlyozta a szakember.

Kulik Zoltán elmondta, az a 9,3 millió tonna termény, ami tavaly termett, az elmúlt 30-40 év leggyengébbének tekinthető, mind termésátlagokban, mind termésmennyiségben alulmúlta a 2022-es év az elmúlt éveket. Ennek következtében, illetve a rekordalacsony kukoricamennyiségnek köszönhetően, az árpánál és a búzánál soha nem látott nagyságrendeket vetettek el a gazdák most, a kukoricánál azonban hisztorikusan a legkevesebbet.

Az idei évben, ki merem jelenteni, hogy közel 18 millió tonna termés várható, ami 9 millió tonnával több mint egy évvel ezelőtt. Hozzá kell azonban tenni, hogy a raktárakban közel 1 millió tonna kukorica és 7-800 ezer tonna búza van jelenleg.

Mi lesz az új gabonamérleg?

A Vitafort prognózisa szerint a búzánál minimum félmillió tonna induló készlettel fogunk indulni idén, amihez az 1 millió hektáros elvetett területen 6 millió tonnan termés párosul. A kukorica esetében 700 ezer tonna induló készlettel lehet számolni, és minimum 2,5-3 millió tonna termés exportjának kell megtörténnie ahhoz, hogy bírjuk az egész idei évet. Az egyértelműen kijelenthető, hogy az elmúlt 20 év legnagyobb árpamennyisége lesz idén Magyarországon. A három nagy növényből tehát 2-2,5-3 millió tonnás zárókészlet várható majd - tájékoztatott a szakember.

Önköltség és felvásárlási árak

Azt látni, hogy a takarmány-receptúrák kialakítását most a gabona köré kell csoportosítani ahhoz, hogy önköltség csökkenés történjen - közölte Kulik Zoltán. Elmondta azt is, hogy 2023 második félévének győztese a sertés kell, hogy legyen a jelenlegi álláspont szerint, a sertés-előállítóknak és a termelőknek is szüksége van erre. A sertés esetében bőven 100 forint feletti önköltség-csökkenésnek kell történnie, amire van is reális esély. A tejjel kapcsolatban elmondható, hogy idén januárig mindenki elégedett lehetett az előző 7-8 hónap alakulásával, most azonban már sokan az önköltség alatt adják el a tejet. Kulik Zoltán véleménye szerint az járt jól, aki nem várta meg a március végét, hanem az év végével szerződött. Az biztos, hogy egy nagyon kemény időszak a mostani a magyarországi tejtermelőknek.

Címlapkép forrása: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
Budapest Economic Forum 2024
Egész napos makrogazdasági konferencia
Fókuszban a KKV versenyképesség - Pécs
Ingyenes gazdasági fórum
EZT OLVASTAD MÁR?