Március 9-én különleges fogással büszkélkedhetett Vágner Balázs, aki a Nagykunsági-főcsatorna mellett húzódó, helyiek által Bagisi-csatornának nevezett vízterületen horgászott. A Kengyel és Bagimajor között található csatornában egy hatalmas törpeharcsát sikerült kifognia - számolt be a Pecaverzum.
A gigantikus méretű hal hossza orrcsúcstól faroktőig 38 centiméter, tömege pedig 1,13 kiló volt. A horgász ultralight pergetőfelszereléssel és apró gumihalat használva akasztotta meg a bakancs méretű példányt.
A hosszához képest nagyon vastag, masszív volt. Szép kapással jelentkezett, és jól küzdött a horgon! Nagy öröm volt megfogni
– nyilatkozta Vágner a Pecaverzumnak.
A fogás különlegességét jelzi, hogy a Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ) hivatalos rekordlistáján az első helyre kerülhetne, mivel a legnagyobb nyilvántartott törpeharcsa mindössze 0,87 kiló. Ezt a rekordot Bánszki Zoltán állította fel 2012. május 26-án a Solti Kis-Dunán.Vágner Balázs sajnos nem jelentette be hivatalosan a rekordgyanús fogást.
Örömömben ez teljesen kiment a fejemből. Később olvastam, hogy csak olyan képet fogadnak el, amelyen a horgász is látszódik, én pedig sajnos egyedül voltam
– magyarázta.
Érdekesség, hogy az országos rekordlistán egyszerűen törpeharcsaként szerepel a faj, holott valójában két különálló fajról beszélhetünk: a törpeharcsáról (Ameiurus nebulosus) és a fekete törpeharcsáról (Ameiurus melas). A barna törpeharcsa mára szinte teljesen eltűnt a hazai vizekből, helyét a fekete törpeharcsa vette át – Vágner is ilyen példányokat fogott.