2020. december 5. szombat Vilma

Hírek - Állat

Őrületes világrekord: soha nem fizettek még ennyit egy postagalambért

Minden korábbinál magasabb áron, 1,6 millió euróért (572 millió forint) kelt el egy postagalamb egy vasárnap végetért online belgiumi aukción. A New Kim nevű hároméves belga versenygalambért már a múlt héten tettek a korábbi, 1,252 millió eurós rekordot meghaladó ajánlatokat, a leütési ár azonban vasárnap, az utolsó félórában szökött igazán magasba két szenvedélyes licitáló, a Super Duper és a Hitman fedőnevű kínai gyűjtő párharca nyomán.
 
 

A korábbi rekordot egy másik belga versenygalamb, Armando állította fel 2019 márciusában. Nikolaas Gyselbrecht, a Pipa aukciósház alapítója és vezetője különösen meghökkentőnek nevezte az új rekordot azért, mert New Kim nőstény madár, márpedig a hím galambokért szoktak magasabb árat adni. Hím madár volt Armando is, a tavalyi győztes.

December 3-án rendezi a Portfolio Csoport az Agrárszektor Konferenciát, amely idén egész napos, közel 10 órányi szakmai programot kínál online módon. Az eseményen két párhuzamos szekcióval, több mint 50 előadóval, és rengeteg témával várjuk a résztvevőket. Az ország egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárrendezvénye egyedülálló módon nyújt átfogó információkat az agrárgazdaság helyzetéről, és ad prognózisokat a támogatási, a finanszírozási, a piaci és az üzleti lehetőségekről, emellett napirendre veszi a legfontosabb szabályozási változásokat is. A résztvevőknek lehetőségük lesz online élőben követni az egész napos konferenciát, szavazni tudnak, illetve lehetőségük lesz networkingre és kapcsolatépítésre is. Ne hagyja ki az év egyik legfontosabb agráreseményét, a Portfolio Agrárszektor Konferenciát!

New Kim 2018-ban elnyerte a legjobb fiatal postagalamb címet Belgiumban, és rögtön fel is hagyott a versenyzéssel. Ugyanakkor mivel a galambok általában 10 éves korukig szaporodnak, az aranyáron eladott madár még sok éven át költhet ki arany érő kiscsibéket - mondta el a postagalambszakértő.

Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

A licit 200 euróval kezdődött november 2-ikán, de egy dél-afrikai csoport 90 percen belül 1,31 millió euróra tornászta fel az árát.

 Totálisan le vagyunk döbbenve

- közölte a galamb belga tenyésztője.

A postagalambsport iránti kínai rajongás egyre magasabbra hajtja fel a versenygalambok árát, és különösen nagy a kereslet a versenysport hagyományos szívéből, Belgiumból származó postagalambok iránt. Nikolaas Gyselbrecht szerint a lakosság számához viszonyítva sehol másutt a világon nincs olyan sok rajongója a postagalambsportnak, mint Belgiumban, ahol mintegy 20 ezren versenyeznek egymással nagyon magas színvonalon.

A második világháború után még 250 ezer tagja volt a postagalamb-szövetségnek. E nagy múltú sportág hagyományosan a kisemberek hobbijának számított, és néhány éve még hanyatlani látszott, de az új elit egyes tagjai, főleg külföldiek, beleszerettek a galambröptetésbe, és új életet leheltek a halódó ágazatba. A nagy tapasztalattal rendelkező belgiumi tenyésztők manapság olyan árakat érhetnek el, amilyenekről egy évtizede még álmodni sem mertek volna. Egy olyan klasszisú galambért, mint New Kim, tíz éve még csak a tizedét adták volna.

A versenygalambok fő felvevőpiaca Kína, ahol eurótízmilliókat lehet nyerni a postagalambversenyeken. Az egyik legsikeresebb tenyésztő, a 76 éves Gaston Van de Wouwer felhagyott a galambtenyésztéssel és mostani aukción áruba bocsátotta mind a 445 madarát, amelyek együttesen ötmilli euróért (1,78 milliárd forint) keltek el.

Címlapkép: Getty Images

Kapcsolódó cikkek


 
X

A címlapról ajánljuk

DEVIZA
MATIF
CBOT
NYERSANYAG

    Agrometeorológia

    IDŐJÁRÁSA
    Agrárszektor hírlevél
    Ne maradjon le a friss hírekről!
    Iratkozzon fel hírlevelünkre
    és járjon mindenki előtt.
    Itt keressen minket
    © 2017. Agrárszektor.hu