Itt van Brüsszel terve: tényleg ez vár az állattartókra az EU-ban?
Az Európai Bizottság új állattenyésztési stratégiája és a hozzá kapcsolódó fehérjeterv jelentős szemléletváltást tükröz.
Az Európai Bizottság új állattenyésztési stratégiája és a hozzá kapcsolódó fehérjeterv jelentős szemléletváltást tükröz.
A szárazság, a csökkenő takarmánytermés és a legelőterületek hiánya egyre nehezebb helyzetbe hozza a kisebb állattartó gazdaságokat.
A kiskérődzők pestisének (PPR) újabb eseteit igazolták Horvátországban és Romániában.
A Nébih laboratóriuma idén május 11-én egy Bács-Kiskun vármegyei, Kiskunhalason tartott ló esetében megerősítette a lovak fertőző kevésvérűségét.
Az idei év első hónapjai után végre pozitív elmozdulás érzékelhető a sertéságazaban.
A 03.10-én megjelent rendelet szerint, a mezőgazdasági vállalkozók csak a hivatalos töltőállomáson tudnak védett árú dízelt vásárolni.
Mintegy 2,4 milliárd forint európai uniós támogatást költ el a Kiskunsági Nemzeti Park.
Súlyos milliárdokat osztanak szét a magyar gazdák között, sok állattartó telep megújulhat így.
Együttműködési megállapodást kötött a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány.
Baranya vármegyében újabb afrikai sertéspestis eseteket erősített meg a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal.
Nagyon fontos, hogy a fagyban, hóban egyetlen állatot se hagyjunk magára, semmilyen körülmények között sem!
A Nébih laboratóriuma két hízó pulyka tartó gazdaságban igazolta a magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét.
Kihirdették a hízottbika-tartás és az extenzifikációs szarvasmarhatartás támogatás összegeit.
Az Északi-középhegységben egyre gyakoribbá váltak a farkasészlelések, miután védett európai szürke farkasok telepedtek meg a régióban.
Megalapozatlannak tartják az állattartók a felmerülő állatjóléti javaslatokat és még az sem biztos, hogy a fogyasztót érdekli a kérdés.
A kormány új programot indít a tenyészkocatartók számára 4 milliárd forintos keretösszeggel.
Vízió és misszió nélkül nincs jövő: stratégiai válaszok a magyar agráriumban
Szörnyű állatkínzás történt Nógrádban, tucatnyi fajtiszta macskát mentenek az állatvédők.
A modern kor kedvencei között egyre több olyan fajjal találkozhatunk, amelyeket a világ más tájain elsősorban gazdasági haszonállatként tartanak.
Az Agrárminisztérium emelt összegű nemzeti forrást biztosít az állattartók számára.

A klímaváltozás miatt egyre gyakrabban merül fel, hogy a magyar mezőgazdaságnak a hagyományos kultúrák helyett más növények felé kellene fordulniuk.
Néhány egyszerű ápolási munkával sok zöldségféle még hosszú heteken át képes új virágokat és terméseket hozni.
Az üzenet egyszerű és jól érthető, megalapozatlansága ellenére könnyen beég az emberek fejébe.
Egy Somogy megyei házisertés-állományban igazolta a hatóság az afrikai sertéspestis jelenlétét.
Egyre kilátástalanabb a szántóföldi növénytermesztés jövője, csak rossz és rosszabb megoldások közül válogathatnak a gazdák.
Az Agronómiai Központ és a Téradatkezelő segítségével a PGR még hatékonyabban támogatja az adatvezérelt gazdálkodást.