Friss! Agrárszektor időjárás előrejelzés: 2021.02.04. csütörtök
Délkeleten is csökken a felhőzet, jellemzően több órás napsütésre számíthatunk, amelyet csak kevés fátyol-, illetve gomolyfelhő zavarhat meg
Délkeleten is csökken a felhőzet, jellemzően több órás napsütésre számíthatunk, amelyet csak kevés fátyol-, illetve gomolyfelhő zavarhat meg
Megjelent a Forbes legfrissebb 50-es listája.
Az Északi-középhegység és az Alföld északkeleti részein egész nap marad a borult, párás időjárás, másutt ugyanakkor a megélénkülő, sőt több helyen meg is erősödő délnyugati szél hatására szakadozik, vékonyodik a felhőzet, így az előbb említett tájak kivételével rövidebb-hosszabb időre a nap is kisüthet
A reggeli, délelőtti órákban jóformán mindenütt erősen felhős vagy borult lesz az ég, majd elsősorban a Dunántúlon szakadozni, csökkenni kezd a felhőtakaró, és hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap
Cél, hogy a MATE a világ és Európa egyik vezető agrárfókuszú egyetemévé váljon.
Marad a kettős felhőzeti kép: a Dunántúl nagy részén és az Északi-középhegységben napos, száraz idő várható, az Alföldön viszont sok lesz a felhő, a Tiszántúlon pedig délutánig még előfordulhat havazás, havas eső
Többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, de vasárnap délután az északi megyékben már vékonyodik, csökken a felhőzet
Az északkeleti megyékben számíthatunk több felhőre, másutt hosszabb napos időszakok is lehetnek, majd délutántól nyugat felől megnövekszik a felhőzet
Többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, határozottabban majd csak estefelé vékonyodhat el, szakadozhat fel nyugaton a felhőzet
Szakadozó felhősáv vonul kelet felé, mögötte a délutáni óráktól nyugat felől melegfronti felhőzet érkezik, estére a legtöbb helyen már erősen felhős lesz az ég
Gomolyfelhők miatt változóan, a déli órákban erősebben felhős idő várható összességében néhány órás napsütéssel
Fokozatosan szakadozik, csökken a felhőzet, és a gyakori felhőátvonulások mellett a legtöbb helyen kisüt a nap
Délnyugat felől fokozatosan csökken a felhőzet, ugyanakkor északkeleten a nap nagyobb részében még borult lehet az ég
Kezdetben általában vékonyabb, szakadozott lesz a felhőzet, helyenként hosszabb-rövidebb napos időszakok is lehetnek
Idén online rendezték meg a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Világtalálkozót.
Elsősorban az ország déli megyéiben lehet szűrt napsütés, másutt vastagabb lesz a felhőtakaró, délutántól erőteljesen megnövekszik a felhőzet
Tarolt az NHP Hajrá tavaly.
Van, amiben a harmadik legjobbak voltunk az unióban Litvánia és Írország után.
A fátyolfelhőzet napközben átmenetileg nagyobb területen is megvastagodhat, de némi szűrt napsütésre - a tartósan borult északkeleti részek kivételével - szinte mindenhol számíthatunk
A kezdetben még borult északkeleti tájakon is csökken a felhőzet, ezt követően országszerte többnyire gyengén vagy közepesen felhős idő várható
A Közös Agrárpolitika jövőjéről és a generációváltásról tartott konferenciát az Európai Bizottság.
Május 20-án rendezi meg a Portfolio Csoport az Agrofood Konferenciát Kecskeméten.
Egyre több befektető figyelmét vonzza az agrárium, ami a bizonytalan piaci környezetben az egyik legstabilabb növekedési pályát kínálhatja.
A kormány döntése értelmében a drogériákban forgalmazott termékekre is kiterjesztik az árrésstopot.
Komoly bizonytalanságot hozott a precíziós pályázat elhalasztása a mezőgazdasági gépforgalomban.
Korunk mezőgazdasága számos kihívással néz szembe jelenleg is, és a nehézségek zöme még csak ezután fogja egyre intenzívebben súlytani az ágazatot.
Létezik univerzális és biztonságos N pótlás lombon keresztül perzselés nélkül? Igen, lehetséges.