Erős kijelentést tett Nagy István: ez vár a magyar gazdákra 2030-ig?
A hazai mezőgazdaság és élelmiszeripar 2030-ra Európa dobogósa lesz az agrárminiszter szerint
A hazai mezőgazdaság és élelmiszeripar 2030-ra Európa dobogósa lesz az agrárminiszter szerint
Általában borult lesz az ég, a nyugati tájakon fordulhatnak elő kisebb-nagyobb átmeneti szakadozások
Az ukrán mezőgazdaság a háborús körülmények és logisztikai nehézségek ellenére a vártnál kedvezőbb terméseredményeket produkál.
December 2-4-én rendezi meg a Portfolio Csoport siófoki Agrárszektor Konferenciáját.
Általában borult lesz az ég, inkább csak keleten, délkeleten szakadozhat, vékonyodhat átmenetileg a felhőzet
Egyre több felhő képződik felettünk, és délutánig mindenhol záródik a felhőtakaró
Délelőtt nyugat felől fokozatosan vékonyodik, szakadozik, majd határozottan csökken is a felhőzet - az esti órákra a Dunántúlon többfelé ki is derülhet az ég, míg a Dunától keletre nagyrészt borult marad az idő
Túlnyomóan borult idő várható, legfeljebb átmeneti vékonyodások lehetnek a felhőzetben
Hamarosan újra elindul az Debreceni Egyetem fiatal gazdákat segítő rendezvénysorozata.
Döntően borult lesz az ég
Nyugat, délnyugat felől vastagszik a felhőtakaró, így nagyrészt erősen felhős vagy borult idő várható, de a déli, délkeleti országrészben szakadozottabb, vékonyabb lehet a felhőzet, arrafelé több órára a nap is kisüthet
A világ mezőgazdasága évente mintegy 11 milliárd tonna élelmiszert állít elő, és közel 1,2 milliárd embernek ad munkát.
December 2-4-én rendezi meg a Portfolio Csoport az Agrárszektor Konferenciát Siófokon.
Főként északnyugaton és keleten nagyrészt napos idővel indul a nap, másutt azonban az éjjel nagy területen képződött köd, rétegfelhőzet kiterjedése napközben csökken ugyan, javulnak a látási viszonyok, de egyes körzetekben tartósabban is megmaradhatnak
Az összefüggő frontfelhőzet és a csapadékzóna délelőtt délkelet, kelet felé levonul, ezt követően jobbára gyengén felhős, napos, száraz idő várható, de a Miskolc-Békéscsaba vonal mentén több gomolyfelhő képződhet, és ott helyenként zápor, hódara-zápor, hózápor is előfordulhat
Kárenyhítő juttatás iránti kérelmet idén 2025. december 1. napjáig nyújthatnak be a gazdálkodók.
Az Agro Napló legfrissebb számában számos érdekességgel és hírrel találkozhatnak az olvasók.
Magyarország mezőgazdasága vegyes képet mutat 2024-ben, van, ahol boom, van, ahol hiány jött.
Általában erősen felhős vagy borult lesz az ég, a déli és keleti országrészben süthet ki hosszabb-rövidebb időre a nap
Eleinte nagyrészt borult, párás, helyenként ködös lesz az idő, azonban délnyugat felől egyre nagyobb területen szakadozik a felhőzet, és süt ki a nap, amit olykor fátyolfelhők zavarhatnak

Táplálkozási szempontból nincs olyan, hogy „legegészségesebb hús”, mindnek van olyan tulajdonsága, amely miatt értékes lehet az étrendben.
Az ősz nemcsak a lehulló levelek és a hűvösebb napok időszaka, hanem a gyepápolás egyik legfontosabb szezonja is.
A Dunántúlon már bíztató mennyiségű eső esett, az Alföldön még korai fellélegezni - az ősz folyamán sokkal több csapadék kellene még.
Eddig se volt indokolt eszköz az élelmiszerinfláció ellen, de a legfrissebb adatok fényében végképp nem szól érv a kivezetése ellen.
Egy élő állat szállítása jóval több annál, mint hogy az állatot felrakják egy teherautóra, majd elviszik a rendeltetési helyére.