Imádják külföldön ezt a magyar húst: itthon nem kell, pedig van bőven
Rengeteg a vadhús itthon, de meg is kérik az árát, ezért a legtöbb magyar nem engedheti meg magának.
Rengeteg a vadhús itthon, de meg is kérik az árát, ezért a legtöbb magyar nem engedheti meg magának.
Súlyos mínuszokba került a cégcsoport több vállalata is, de van, ahol jó eredmények születtek 2023-ban.
Jóval elmarad a tavalyi szezonnyitó árszinttől az idei átlagára a gyümölcsnek Lengyelországban.
Meg kell ismertetni a hazai fogyasztókkal a magyar sajtkülönlegességeket, láthatóvá és elérhetővé kell tenni őket.
Új csatornák és víztározók építéséről beszélgetett Áder János és Nagy István a Kék bolygó című podcastben.
Az ipari termelői árak szeptemberben az előző évhez képest 2,5 százalékkal csökkentek, az előző hónaphoz viszonyítva 1,7 százalékkal nőttek.
A tokaji borok átlagára itthon még mindig lényegesen magasabb, mint a külpiacokon.
Rekordmagasra nőttek az exportárak az idei szezonra.
Megdöbbentőek a számok.
Teljesen elszálltak az árak.
Manapság több értelme van a biovonalat erősíteni a hagyományos helyett.
A hűvös időjárás miatt csökkent az értékesítés.
Idén már kisebb növekedéssel számolnak.
A tavalyi árak elvették a magyar termesztők kedvét.
A munkaerőhiány óriási károkat okoz az ágazatban.
Kevesebb lesz idén a meggy, és nőhet az ára.
Az átlagostól jobb kajszibarack és közepes őszibarack termés várható.
Most ne a kukoricát tárold!
Szinte már mindenhol kapható a belföldön termesztett dinnye.
Az árbevétel viszont növekedett 2017-ben.

A zöldségekre elsősorban táplálékként tekintünk, pedig számos olyan biológiailag aktív vegyületet tartalmaznak, amelyek szerepet játszhatnak az egészség megőrzésében.
Reményt keltő az elmúlt hetek időjárása, de ennél még sokkal több kellene - különösen az Alföldön.
Nem elegendő az optimalizálás, a teljes termesztési rendszert újra kell gondolni.
A vidéki térségek problémái Európa-szerte hasonlóak, a gazdálkodók azonban sokszor úgy érzik, hogy a döntéshozók magukra hagyják őket.
Cikkünkben Szűcs Róbertet, a Jammertal Borbirtok társtulajdonosát kérdeztük tapasztalatairól.
Precíziós szolgáltatások a színfalak mögött: A nyers adattól az értékes információig
Kevesebb talajművelés, mérsékelt vetőmagnorma és magas terméshozam a 25 cm sortávolságú Avatar direktvetőgéppel: az AXIÁL Kft.