Ez a szupergyümölcs nálunk is terem: aranyat ér, pedig nyersen nem finom
A gyümölcsök közül a legtöbbet frissen a legjobb fogyasztani, ám van néhány faj, amelynek érdekessége, hogy ilyen formában szinte ehetetlenek.
A gyümölcsök közül a legtöbbet frissen a legjobb fogyasztani, ám van néhány faj, amelynek érdekessége, hogy ilyen formában szinte ehetetlenek.
Néhány évtizeddel ezelőtt még a legtöbb vidéki ház udvarában volt birsalmafa, mostanra szinte teljesen eltűnt a kertekből.
A kiskerti gyümölcsfák metszése - amennyiben a megfelelő koronaforma kialakult már - nem akkora ördöngösség.
Míg néhány évtizeddel ezelőtt szinte ingyen hozzá lehetett jutni a birshez, ma már kilónként 950-1200 forintot is elkérnek érte.
A tagállamok általi jóváhagyást követően a Bizottság javaslata értelmében 7,4 millió eurót különítenek több ország számára.
A hétvégén tartották a Destillata Pramierung díjkiosztóját az olaszországi Bolzanoban.
Sok gyümölcs íze már amint megérik, elvarázsolja az embereket, de vannak olyanok is, amelyeknél mindez csak a megfelelő feldolgozás után jön elő.
A birs néhány évtizeddel ezelőtt még a legtöbb vidéki ház udvarában megtalálható volt, ma azonban kevés a termés és jócskán meg is drágult.
Átadták a Brillante-2024 Nemzetközi Párlatverseny díjait a Gyulai Pálinkafesztiválon.
Folytatódott a tavaszi szőlő- és gyümölcs-szaporítóanyagok árusításának ellenőrzése.
Rengeteg portrét készített az Agrárszektor 2023-ban is, számos meghatározó gazdálkodóval, termelővel és vállalkozóval beszélgettünk.
Szegényes az idei birs termés, az árak az egekben, és a gazdák is szorult helyzetbe kerültek.
Matus Dóra, a Tolna megyei Birs birtok tulajdonosa elárulta az Agrárszektornak, miért döntöttek a birstermesztés mellett.
Berobbant a Brancson a Birsbirtok gyümölcsfa-bérlő projektje, a legsikeresebb sztorik között a birsfa-örökbefogadó kampány.
12-re emelkedett az uniós oltalmat élvező magyar pálinka elnevezések száma.
Hatalmas magyar siker.
Jól vizsgáztak a japánbirs-szaporítóanyagok a Nébih utóellenőrzésén.
De úgy tűnik végre megérkezik a májusi arany!
Te kóstoltad már valamelyiket?
Őshonos magyar gyümölcsfajtákat ment meg a Tündérkertek megálmodója.

Elkészült a nyár óta várt akadémiai jelentés, egyértelmű választ adtak a kutatók az elterjedt konteóra.
Cikkünkben Szűcs Róbertet, a Jammertal Borbirtok társtulajdonosát kérdeztük tapasztalatairól.
Gajdos László: 221 milliárd forintot fog vízügyi beruházásokra fordítani a Tisza-kormány.
A vidéki térségek problémái Európa-szerte hasonlóak, a gazdálkodók azonban sokszor úgy érzik, hogy a döntéshozók magukra hagyják őket.
Az élelmiszer árréstopnak jelentős negatív következményei voltak a piaci szereplőkre, különösen a kiskereskedelemre.
Precíziós szolgáltatások a színfalak mögött: A nyers adattól az értékes információig
Kevesebb talajművelés, mérsékelt vetőmagnorma és magas terméshozam a 25 cm sortávolságú Avatar direktvetőgéppel: az AXIÁL Kft.