Valami nem stimmel a lengyeleknél: érdekes, ami a piacokon zajlik
A tavalyinál jóval nagyobb termés miatt bőséges a kínálat, a lanyha kereslet januárban kezd megélénkülni.
A tavalyinál jóval nagyobb termés miatt bőséges a kínálat, a lanyha kereslet januárban kezd megélénkülni.
Új, nagyobb méretű vetőrobottal rukkolt elő a dán Farmdroid nevű vállalkozás, amely már jövőre elérhető lesz.
Sok olyan gyökérzöldség van, mely nyáron is vethetők, és jó utónövénye a lekerült zöldborsónak vagy zöldbabnak.
Ukrajnában egyre bővül a helyi gazdaságokból származó cékla kínálata, ennek ellenére a tavalyi termésű cékla ára továbbra is rekordszinten van.
A tavalyi termés elmaradt a szokásos volumentől, most kezdenek elfogyni a betárolt készletek.
Az üzletekben kapható cékla nagyrészt hazai termelőktől származik, import csak kisebb mennyiségben, a szezon végén jelenhet meg.
Sokan nem is tudják, de Magyarország az Európai Unió legnagyobb tormatermelője.
Lengyelországban februárban ismét emelkedni kezdett a cékla ára, az export azonban továbbra is döcög.
Átmenetinek tűnő drágulást regisztráltak a cékla tekintetében az ukrán nagybani piacokon.
Váratlanul esni kezdett a cékla ára Lengyelországban, a jelenség hátterében valószínűleg az export ütemének visszaesése állhat.
Reneszánszát éli a céklafogyasztás hazánkban, az elmúlt években újra divatos lett itthon a zöldség.
A tavalyival megegyező szinten van a cékla ára Lengyelországban, és ez várhatóan a továbbiakban is így fog maradni.
Lengyelország: november végén nagyot zuhant a cékla ára
A kis termés miatt rekord magasságba ugrott a cékla ára a lengyel nagybani piacokon.
2021-2022 között mintegy 49 százalékkal nőtt a cékla termőterülete Magyarországon.
Október elején némiképp váratlanul egy hirtelen, 30 százalék körüli drágulás következett be.
A GUS lefelé módosította az idei termésre vonatkozó számait, ami azonnal az árak emelkedéséhez vezetett.
Lengyelországban a nagybani piacokon június óta esik a cékla ára a bővülő kínálat miatt.
Továbbra is igen alacsony az árszint, de a stabilizációt követően nem látszik jele további csökkenésnek.
Az elmúlt öt évben csak egyszer volt a mostaninál alacsonyabb a cékla ára Lengyelországban.

A januárban bevezetett CBAM-rendszer bizonytalanságot és már érezhető áremelkedést hozott a műtrágyapiacon.
A hazai száraztészta-piac stabil, az egy főre jutó éves fogyasztás 6,5 kilogramm, miközben az exportértékesítés aránya már eléri a 45 százalékot.
2021-ben, a koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozások közepette érkezett meg a megoldás a magyar földek régóta fennálló problémájára.
A szakértők szerint jelentős változások előtt áll a magyar mezőgazdaság 2026-ban.
Olyan üzleti és szakmai modellt kell építeni, ami 5-10 éves távon is stabilan tartható.
A Sajtszívvel ellátott, hazai trappista megvásárlása kilogrammonként kb. 10 liter magyar tej felvásárlását jelenti a nehéz helyzetben lévő magyar gazdáknak.
Hatékonyság, megbízhatóság, folyamatos üzem – a John Deere erre épít. A PowerGard™ az új gépek mellé kiemelkedő gyártói garanciát kínál.
A Hechta Kft. különböző komplex megoldásokat kínál a drótféreg probléma megoldására a termelők részére.
A precíziós gazdálkodás alapja a megbízható technológia – a Klasszikus John Deere AMS csomagok pontosan ezt nyújtják.