Sok magyar horgásznak gondja lehet ezzel: már dolgoznak a megoldáson
Megoldást keres a Mohosz a gyermekhorgászokat érintő adminisztrációs problémára.
Megoldást keres a Mohosz a gyermekhorgászokat érintő adminisztrációs problémára.
Június 9-ig meghosszabbította a tavaszi fagykárbejelentés határidejét az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium.
Csökkentek a gazdák adminisztratív feladatai az elektronikus Gazdálkodási Naplóban.
Fontos tájékoztatást adott ki a Nébih a növényvédelmi műveletek elektronikus nyilvántartásáról.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal több ponton is egyszerűbbé és átláthatóbbá tette az eGN rendszerét.
A rettegett járvány nagy pusztítást és még nagyobb riadalmat okozott tavasszal a régió állattartói között.
A kaszálás megkezdése előtt legalább 5 munkanappal elektronikus úton be kell jelenteni a kaszálás pontos helyét és tervezett kezdési időpontját.
A bank arra kéri ügyfeleit, hogy tranzakcióikat és egyéb banki ügyeiket a bankszünnapokat megelőző munkanapra időzítsék, vagy a szünetet követően intézzék.
A tavalyi év során csaknem 30 ezer haltetemet találtak a hatóság munkatársai a Balatonban.
Március 31-ig nyújtható be támogatási kérelem az amerikai szőlőkabóca elleni védekezéshez.
Február 3-án, hétfőn fogási tilalom lépett életbe a csukára a magyarországi vizeken.
Jövő évtől a horgászok már elektronikusan is vezethetik a fogási naplójukat Magyarországon.
Változik az elektronikus ügyintézés rendszere, 2025. január 1-jétől megszűnik az eddigi ügyfélkapus azonosítás.
Már elérhetőek a Gazdálkodási Napló frissített kitöltési útmutatói a Nébih oldalán.
Januártól fokozottan kell ügyelnie a nyilatkozatok hitelesítésre a MAHOP Plusz pályázóknak.
Új funkcióként elérhető a növényvédelmi kezelés végzésével kapcsolatos nyilatkozat.
A Nébih arról tájékoztatta az ügyfeleit, hogy 2025. április 1-jén megszűnik az EU Login SMS-hitelesítés.
A Gazdasági napló vezetéséről szóló ingyenes kiadvánnyal segíti a magyar gazdálkodókat az Agrárkamara.
Az aktuális fejlesztéseknek köszönhetően egyszerűbbé válhatnak folyamatok a rendszerben.
Július elsejétől a Nébih elektronikus felületén kell jelenteni a fásításban tervezett fakitermeléseket.

A lehullott lomb nem feltétlenül hulladék, azonban az sem jó megoldás, ha minden levelet válogatás nélkül a gyümölcsfák alatt hagyunk.
Újra kellene tanulnia az embereknek, hogy nem kell egész évben mindent frissen fogyasztani.
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
Bár az Európai Unió műtrágyaexportja 2025-ben 6,12 milliárd eurót tett ki, az import még mindig magasabb volt.
Új piacokra törne be a norvég Kilterrel közösen fejlesztett precíziós gyomirtó robotjával a Kubota.
Az afrikai sertéspestis ellen nincs vakcina vagy gyógymód. A védekezés kulcsa a megelőzés, a korai felismerés és a gyors bejelentés.