A húsvét és a ramadán is segített a hazai bárányexporton
A keresztény és a muszlim ünnep egybeesése keresleti piacot és magas bárányárakat hozott, de az ágazat problémái továbbra is makacsul jelen vannak.
A keresztény és a muszlim ünnep egybeesése keresleti piacot és magas bárányárakat hozott, de az ágazat problémái továbbra is makacsul jelen vannak.
Jó év lehet a 2024-es a magyar baromfiágazat számára, pedig komoly problémák is vannak a szektorban.
A Magyarországon megtermelt 11 ezer tonna tormából csaknem 10 ezer exportra kerül.
Kulik Zoltán: ki kell tekinteni a komfortzónánkból, és az Európán kívüli exportpiacokra is figyelni kell.
Már középtávon 1 milliárd dolláros kivitelt céloznak meg a japán piac vonatkozásában – Törökország egyre nagyobb exportőrnek számít.
Exportproblémák és egyre romló minőség nehezíti a lengyel Red Jonaprince piaci helyzetét.
Több millió szőlőtőkét vágtak már ki az ausztrál gazdák, de ez sem jelent megoldást a problémáikra.
Bővítette raktározási kapacitását a tormakereskedelemmel foglalkozó vállalkozás.
A hazai agrárexport értéke tavaly 1,3 százalékkal, 174 millió euróval haladta meg az 2022. évi magas szintet.
A vetőmag ára a teljes termelési költségnek csupán mintegy tizedét teszi ki, nem érdemes ezen a költségen spórolni.
Volumenben 50%-kal, értékben pedig 40%-kal csökkent egy év alatt a lengyel fagyasztott zöldborsó importja.
Magyarországon, az egy évvel korábbihoz képest 32 százalékkal alacsonyabb termelői áron kereskedtek az étkezési búzával február negyedik hetében.
Oroszország a mezőgazdasági kivitele alapján a világ negyedik helyére lépett, amire még nem volt példa.
Folyamatosan csökken a juhállomány az utóbbi években Magyarországon, habár a 2022-es évhez képest 2023-ban történt egy kis megugrás.
A héten váratlanul csökken a hagyma ára Kelet-Európa több országában, főleg Ukrajnában, ahol mintegy 10%-os áresés következett be a jó minőségű hagymák esetében.
Vegyes a kép Magyarországon a sertést illetően, de 2023 nem volt a termelők legjobb éve, 2024-re pedig nehéz lenne bármit is előre jósolni.
Csádban található a Szubszaharai Afrika legnagyobb, 10 milliós egyedszámúra becsült teveállománya.
Lengyelország teljes élelmiszertermék-exportja csaknem 52 milliárd euró volt 2023-ban.
A lengyel gazdák által létesített határzárról tartott Lvivben kihelyezett ülést az ukrán kormány, majd a lengyel határhoz utazott.
A világ számos piacán a hagyma ára nagyon magas, illetve közel történelmi csúcsra emelkedett.

A tejpiaci válság egyre mélyebbre taszítja a hazai állattartókat, sok gazdaság hónapok óta veszteséggel működik.
Több olyan zöldségnövényünk van, melyek egyszerűen termeszthetők, de már nincsenek a kiskertekben és a boltokban, mert kimentek a divatból.
Úgy fest a talaj április végén, mintha már nyár eleje lenne - egyelőre nem indul jól az idei szántóföldi szezon.
Mindenki a hőségre és az aszályra fókuszál, pedig tartós fagyok is fenyegetik Európát.
Az ágazatra rálátó szakértők szerint még a tavalyinál is gyengébb idén a gabonakombájnok forgalma Magyarországon.
A szántóföldi növénytermesztés kihívásaira keresi az ország a választ. Egyértelmű a szakmában, hogy a minőség fokozására ma már nem a piaci előny megszerzése miatt szükséges, hanem létkérés.
A kritikus fenológiai időszakokban végzett, jól megválasztott kezelések a termés mennyiségét és minőségét is alapvetően befolyásolják.
A peronoszpóra a szőlő egyik meghatározó gombabetegsége. A fertőzésnek kedvező helyzetben és megfelelő védelem nélkül károsítása nyomán akár 80–100%-os lomb- és fürtkár is kialakulhat.
Újraindulhatnak az elhalasztott agrárberuházások: a pályázati források és a napelemes acélépítés kombinációja hozhat fordulatot.