Kedvezőek a kilátások, de nem lehet hátradőlni
Föld, ember, jövő – agrotechnológia mozgásban – III. rész
Föld, ember, jövő – agrotechnológia mozgásban – III. rész
A magyar nemzeti parkok évente több mint másfél millió látogatót fogadnak, és az ökoturisztikai létesítmények felét maguk működtetik.
Idén márciusban mintegy 44 alkalommal rengett a föld hazánkban és szűkebb környezetében.
A biodinamikus gazdálkodás figyelembe veszi a holdfázisokat, és bár több része tudományosan nem megmagyarázható, mégis működik.
Március 23-án földrengés volt Magyarországon, ezúttal Salgótarján közelében lehetett érezni a hatásait.
Magyar idő szerint csütörtökön 10 óra 01 perckor a Nap közvetlenül az Egyenlítő fölé ért, így kezdetét vette a csillagászati tavasz az északi féltekén.
Tavaly a globális éves átlaghőmérséklet mintegy 1,55 Celsius-fokkal volt magasabb az iparosodás előtti szintnél.
A véletlen ütközések miatt növekvő űrtörmelék mennyiségét a tudósok 8-9 ezer tonnára becsülik az elmúlt években.
A kiskertekben számos olyan növény bújik meg, melyekről nem is gondolnánk, hogy gyógynövények is.
Ez az áramlat a globális óceáni „szállítószalag” része, összekötve az óceánokat és szabályozva az éghajlatot, víz- és hőkeringést.
A Vénusz megkezdte gyors közeledését a Nap felé, két héten belül eltűnik az esti égboltról.
A legutóbbi jégkorszak körülbelül 11 700 évvel ezelőtt ért véget, a követekező pedig 11 ezer év múlva következne be.
A soproni HUN-REN Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet hozzájárulhat a pontosabb előrejelzésekhez.
A szakértők legfrissebb számításaikban arra jutottak, hogy 2032-ben is elmarad a világvége.
Szerdán késő este földrengés rázta meg Pér térségét, az 1,7-es magnitúdójú mozgást az epicentrum közelében élők érzékelhették.
Közepes, majdnem 5-ös erősségű földrengés rázta meg a a horvát tengerpartot kedden este.
A termőföld árverési hirdetményeket a mezőgazdasági igazgatási szerv, a település polgármesteri hivatala és a földhivatal honlapján kell közzétenni.
Éjszakánként a héten jellemzően -1 és -6 fok közé hűl a levegő, majd a jövő héten már nagyobb területen lesznek -5 és -10 fok közötti fagyok.
Szeizmológiai obszervatórium: tavaly 1611 földmozgást regisztráltak a Kárpát-medencében.
Fokozatos az áttérés az elektronikus ingatlan-nyilvántartásra, 2025. január 15-én elindult az E-ING.

A klímaváltozás és az egyre gyakoribb aszályos időszakok alapjaiban alakították át a magyar gazdálkodók szemléletét az öntözésről.
Az ágazat legfontosabb érdeke most az újabb ASP-kitörés megakadályozása.
A hőség felgyorsíthatja a gabonák érését, ami a termés mennyiségére és minőségére is hatással lehet.
A miniszterelnök a mai kormányinfón reagált a baromfióriás megszólalására - szerinte a cég komoly állami támogatásokat kapott és magas a profitja.
Minden területen komoly gondok vannak az agráriumban, az állattenyésztéás helyzete tragikus - mondta el Kulik Zoltán, a Vitafort vezérigazgatója.
A kullancsok jelenléte ma már nemcsak az erdőkben, hanem kertekben, parkokban és játszótereken is veszélyt jelenthet.