Felrobbantotta az internetet a magyar horgász: ezen sokan kiakadtak
Bár a 19. században a túlzott vadászat miatt teljesen kipusztultak, ma már több mint tízezer hód él Magyarországon.
Bár a 19. században a túlzott vadászat miatt teljesen kipusztultak, ma már több mint tízezer hód él Magyarországon.
A legrosszabb forgatókönyvre is felkészülve további házak kiürítését rendelték el és ideiglenes gátépítésbe kezdtek Parajdon.
Az édesvízi fajok negyedét fenyegeti a kihalás veszélye, sürgős beavatkozásra van szükség.
Sokak szerint a Duna medrében elszáguldó hatalmas vízmennyiség jelent megoldást az aszállyal küzdő gazdálkodók számára, a helyzet azonban jóval összetettebb.
Több mint hétszázötven kilométeren van árvízi védekezés Magyarországon, felkészülten várja minden település az árvizet.
Az extrém árhullámok mellett más veszélyforrásokat is rejtenek a folyók, amire fel kell készülni.
A háború miatt az egyhatodára csökkent az öntözött területek nagysága Ukrajnában.
A jelentések szerint legalább 5-10 évbe telhet a Nova Kahovka-i víztározó helyreállítása.
A kahovkai gátszakadásnak súlyos következményei lesznek a globális élelmiszer-biztonságra nézve.
Komoly következményei lesznek a Nova Kahovka-i gát összeomlásának az ukrán mezőgazdaságra nézve.
A szakértők szerint a hódok segítségével megmenthető a vizes élőhelyek egy része.
Nyakunkra nőttek a hódok.
Több mint 100 ezer invazív hódpatkányt vadásztak le Németországban.
Víz nélkül nem lehet modern iparról beszélni.
Néha nem akármilyen hal akad a horog végére.
Szerencsével mentheti meg állatállományát egy ausztrál farmer.

A KITE cégcsoportnak voltak olyan tagjai, amelyek javítani tudtak az adózott eredményükön.
Feldman Zsolt: A szántóföldi növénytermesztés jövedelmezőségének visszaszerzése kulcskérdés a magyar mezőgazdaság számára.
Az ágazat legfontosabb érdeke most az újabb ASP-kitörés megakadályozása.
A vaddisznóállomány gyérítése az M1 és M3 autópályák nyomvonalától számított 10 km-es sávra is kiterjed.
A miniszter hangsúlyozta: nem a katonák, hanem a honvédségi állományban lévő vadászok bevonása kerülhet szóba - tervben van új országrészek mentesítése is.
A kullancsok jelenléte ma már nemcsak az erdőkben, hanem kertekben, parkokban és játszótereken is veszélyt jelenthet.