Úgy hizlalják a sertéseket a kínaiak, mintha nem lenne holnap
Egyre komolyabb problémát okoz Kínában a sertéságazatban az állatok túlhizlalása.
Egyre komolyabb problémát okoz Kínában a sertéságazatban az állatok túlhizlalása.
2024 a magyar sertéstartók számára nehezebb volt, mint a tavalyi, de éves szinten jövedelmező volt a gazdálkodás.
Fenntartható, környezettudatos fejlesztésére 611 millió forint támogatást kapott a Vitafort és a MATE konzorciuma.
Mind az élőállat-, mind pedig a húskivitel jelentősen emelkedett az egy évvel korábbihoz képest, de az árak már csökkennek.
Hacsak nem történik valami váratlan esemény, jövőre is folytatódhat az állattenyésztési ágazat sikerszériája.
Az USA sertéshústermelése 1 százalékkal csökkenhet 2023 harmadik negyedévében az előző év azonos időszakához képest.
Részben a változó éghajlati körülmények miatt egyre több sertéstartó szembesül a hőstressz okozta egészségügyi problémákkal.
Kettévált a piac: világszerte csökkent a sertésár, de Európában és idehaza is jelentősen növekedett.
Vissza nem térítendő állatjóléti támogatások érhetőek most el a magyar sertéságazat szereplői számára.
Folyamatosan nő az ökológiai állattartás népszerűsége.
Duplázott a Bonafarm-Bábolna Takarmány Kft.
Egyre népszerűbb a bértartás Magyarországon.
Az üzem 130 ezer hízósertés levágására alkalmas.

A gabonaexport visszaesett, az import jelentősen megugrott, a gyümölcsök külkereskedelmi hiánya pedig tovább nőtt itthon.
A karácsonyi kaktusz az ünnepi időszak egyik legkedveltebb szobanövénye, amely megfelelő gondozás mellett gyönyörű, színes virágokkal díszítheti otthonunkat.
A zöldségekre elsősorban táplálékként tekintünk, pedig számos olyan biológiailag aktív vegyületet tartalmaznak, amelyek szerepet játszhatnak az egészség megőrzésében.
Reményt keltő az elmúlt hetek időjárása, de ennél még sokkal több kellene - különösen az Alföldön.
Nem elegendő az optimalizálás, a teljes termesztési rendszert újra kell gondolni.
Precíziós szolgáltatások a színfalak mögött: A nyers adattól az értékes információig
Kevesebb talajművelés, mérsékelt vetőmagnorma és magas terméshozam a 25 cm sortávolságú Avatar direktvetőgéppel: az AXIÁL Kft.