Megtudtuk: így lehetne gatyába rázni a magyar élelmiszeripart
2029-ig 1500-2000 milliárd forint közötti beruházás valósulhat meg a szektorban, ami történelmi lehetőség.
2029-ig 1500-2000 milliárd forint közötti beruházás valósulhat meg a szektorban, ami történelmi lehetőség.
Minden eszközzel támogatni kell a hazai méhészeti ágazatot, amelyet jelentősen sújtanak az unióba érkező ázsiai importméz hatásai.
A nyúlhős régen nagy népszerűségnek örvendett itthon, ma már viszont alig keresik a magyar vásárlók.
A klímaváltozás kedvezőtlen hatásai a sörkészítők életét is rendszeresen megnehezíti.
A magyar élelmiszergyártók költségek terén nem tudnak versenyezni külföldi versenytársaikkal.
Az export egészét tekintve tagja vagyunk annak a szűk, 35 országot számláló „elit-klubnak”, akik 100 milliárd dollár feletti exportteljesítményre képesek.
Bár örömmel fogyasztják a magyarok is az édesburgonyát, sokan nem tudtak megbirkózni a termesztésével itthon, így áramlik be az import.
Az idén is több tíz millió hazai virágzó dísznövény kerülhet a piacra Magyarországon.
Kizárólag hazai beszállítók termékeiből válogathatunk négy kategóriában is
A megkérdezett húsfeldolgozók legalább a tavalyihoz hasonló forgalomra számítanak, többségük 5-15 százalékos növekedést vár az idei húsvéttól.
Bár a boltokban egész évben jelentős a zöldségkínálat, a kora tavaszi időszaktól kezdődően egyre több zöldségfajta esetében veszi át az import helyét a magyar áru.
Míg 10 éve a granola még nem volt ismert, ma már keresettebb, mint a müzli Magyarországon.
A cél az, hogy 2030-ig hazánk az Európai Unió legfejlettebb mezőgazdasági országai közé tartozzon.
Magyar kistermelők hazai portékáit keresi a VakVarjú étteremcsalád VarjúGazda Éléskamrája programja.
Egyes gyökérzöldségek nemcsak egészségesek, hanem igen jó áron érhetőek el a piacokon.
Nőnap alkalmából is érdemes lehet a magyar termesztésű dísznövényeket választani.
Fontos, hogy 2030-ra az agrárium termelékenysége a másfélszeresére, a hozzáadott érték a kétszeresére nőjön.
A szakértők szerint 2024 is tartogathat kihívásokat a gazdálkodóknak, de talán megkezdődhet a kitörés.
2023 első nyolc hónapjában mintegy ötödével csökkent az Európai Unió sertéshús-exportja.
Bár rengeteg ízben kapható, a magyarok körében még mindig a zselés szaloncukor a legkeresettebb.

Elképesztően eseménydús volt a 2025-ös év a magyar agráriumban, az Agrárszektor pedig idén is minden témáról beszámolt.
Túlélési útmutató az ünnepi időszakra az Alapvetés podcastban Czecz Fruzsina gasztropszichológustól.
A halak fogyasztása világszerte az étrend egyik legértékesebb eleme, hiszen alacsony zsírtartalmúak, és kiváló minőségű fehérjeforrások.
Az Alapvetés podcast műsoraiban minden csütörtökön a szakma nagy neveit láttuk vendégül.
Az elmúlt negyed évszázadban gyakorlatilag folyamatosan emelkedett a dió ára Magyarországon.
Új év, új matrica árak - az autópályák úthasználati díjának mértékét törvény szabályozza. 2026-ban sem maradunk változás nélkül.
Bevált műszaki alapok, új design és prémium kabin. Hatékonyabb üzemeltetés, nagyobb kényelem és kimagasló vonóerő.