Rengeteg ilyen zöldség jön be Magyarországra: tele vannak vele a boltok

Rengeteg ilyen zöldség jön be Magyarországra: tele vannak vele a boltok

Az édesburgonya igen nagy népszerűségnek örvend Magyarországon, az igények viszont jelentősen nagyobbak, mint amit a hazai termelők ki tudnak szolgálni. Éppen ezért rengeteg import batáta van a boltokban, melynek jelentős része Egyiptomból származik. Mivel „trendi” lett édesburgonyát enni, sokan gondolták úgy, hogy belevágnak a termesztésébe, ami, mint kiderült, nem olyan egyszerű, és hamar alább hagyott a kezdeti lendület. Az Agrárszektor most egy termelő segítségével járt utána annak, hogy mik a legfőbb problémák az ágazatban.

A termelőtől megtudtuk, hogy körülbelül párszáz hektárra tehető a termőterülete az édesburgonyának, de nagy, üzemi szintű termelőből is kevés van. A Nyírség környékén volt egy fellendülés a termesztést illetően, ami pár éve kezdődött. Az ő termékük még a boltok polcain is megjelent. A közepes termelőknél visszaesés van, sokan megpróbálták, de nem jött be a számításuk. Az érdeklődés azonban nagy, a gabonafélékkel egy-két éve már nem lehet olyan jól keresni, így sokan „nézegetik” a kapás kultúrákat. Arról viszont nem szabad megfeledkezni, hogy komolyabb felkészültséget igényel, ha valaki batátát hektáros területen szeretne termelni. Kovács András éppen ezért azt gondolja, hogy ennek nem lesz olyan óriási felfutása.

EZ IS ÉRDEKELHET

Erre készülhet, aki belevág

Aki édesburgonya-termesztésre adja a fejét, első körben azt kell eldönteni, hogy milyen piacon szeretne értékesítve. Ha friss piacra megy, azt főleg kézzel kell felszedni, mert a gép megsérti, és akkor már nem piacos. Ez egy óriási nehézség. A munkaerőpiacon nehézségek vannak a mezőgazdasági szektorban is. Az utóbbi években ahogy emelkedtek a munkabérek, illetve megjelent a boltokban az egyiptomi import, mi nem tudtunk áremelést érvényesíteni, mivel az egyiptomi még az amerikai és spanyol importnál is olcsóbb. Az utóbbi két évben csökkent az édesburgonya-termesztés nyereségessége. Fontos kiemelni, hogy általában öntözött területeken termesztik az édesburgonyát, mert öntözés nélkül jóval kisebb a hozama. A meleget pedig nagyon bírja, emiatt nem lett visszaesés sem a pusztító aszályban.

Öntözni mindenképpen kell, akkor is, ha nincs aszály. Irodalmi adatok alapján öntözés nélkül fél kiló termés várható, öntözéssel pedig másfél kiló tövenként. 

Az édesburgonya néhány évvel ezelőtt mondhatni, berobbant a hazai gasztronómiába is. Az előző években évente 20-30 százalékkal nőtt a fogyasztás, ez a legjobb esetben is stagnálásba fordult. 2020-21-ben a koronavírus-járvány miatt pánikvásárlások voltak, és jelentősen megugrott a fogyasztás, de ez 2022-ben mérséklődött, tavaly pedig jelentős visszaesés volt tapasztalható.

EZ IS ÉRDEKELHET

Letarolta az egyiptomi import a magyar boltokat

Egyiptomban volt egy hiperinfláció, a dollárhoz képest nagyon leértékelődött az egyiptomi font, így a nemzetközi piacokon ők nagyon nagy pénzeket szedtek be annak ellenére, hogy világviszonylatban a legolcsóbban értékesítették. Ez elég rendesen bekavart nekünk. Látható volt, hogy szinte az összes boltban az egyiptomit árulták, míg pár évvel ezelőtt 90 százalékban az amerikai volt jelen a polcokon

- fogalmazott Kovács András.

Hozzátette, a magyar termelés a hazai szükségletnek csak kis részét biztosítja, mindenféleképpen importra szorulunk. Annyi nagy termelő nem alakult ki, hogy ellássa a hazai boltokat, így exportról sem lehet beszélni. Szezonálisan, illetve akciós jelleggel találkozhatunk a boltok polcain a magyar termékekkel.

Címlapkép forrása: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
Sustainable World 2024
Egy konferencia a jövő vállalatainak
Fókuszban a KKV versenyképesség - Herceghalom
Ingyenes KKV rendezvény Herceghalmon
EZT OLVASTAD MÁR?