Így spórolhatnak komoly pénzeket a gazdák: sokan már ezt csinálják
A digitális eszközök már a legelőre alapozott húsmarhatartásban is komoly támogatást nyújtanak.
A digitális eszközök már a legelőre alapozott húsmarhatartásban is komoly támogatást nyújtanak.
Az emberi fogyasztás céljából rendes vágással levágott szarvasmarhák BSE vizsgálatai esetében kötelező lesz a térítési díj megfizetése.
Az Európai Parlament és a Tanács döntésén múlik, hogy mikortól kell alkalmazni az erdőirtásról szóló uniós rendeletet (EUDR).
A tejtermelő gazdaságok munkáját segítő rendszert fejleszt a Milkmen Kft. és az SZTE.
A 650 kilós Ferdinánd a nagymúltú állattenyésztési kiállításról bujdokolt el a lámpaláz miatt.
Kiemelt figyelmet szükséges fordítani arra, hogy a továbbiakban semmilyen mulasztás ne történjen az ENAR bejelentések vonatkozásában.
Magyarország élőmarha-importja nőtt, míg az exportja jelentősen, 24,7 százalékkal (3,8 ezer tonna), értéke 22,1 százalékkal csökkent.
Dr. Márton Aliz, az ÖMKi állattenyésztési csoportvezetője beszélt az általuk végzett húshasznú szarvasmarha kísérletekről.
A WELV-t korábban sem állatokban, sem emberekben nem mutatták ki, a 2019-i észlelés után kezdték el keresni a szakértők a kórokozót.
A legfrissebb értesülések alapján egyre gyorsabb a kéknyelv-betegség terjedése Hollandiában.
A vasúti és a közúti közlekedést akadályozó tehenei miatt emeltek vádat egy zalai férfi ellen.
Új pályázati felhívások segítik az állattartókat és az élelmiszer előállító gazdaságokat.
A hatékony működést segítő modellt készítettek a Szegedi Tudományegyetem agrártudományi és informatikai kutatói.
Egy tasmániai tejüzem tengeri hínárral etette a tejelő teheneket, melyek így kevesebb környezetkárosító metángázt bocsátottak ki.
A sok nehézség ellenére nem produkáltak rossz évet a termelők Magyarországon tavaly.
Újabb amerikai államban mutatták ki a madárinfluenzát a tejelő tehenekben, az USA negyedét már elérte a járvány.
Öt éve számoltunk be a Pélpusztai Mezőgazdasági Kft. sikeres fűtermesztéséről. Ekkor kezdődött a Vital-Feed Kft.-vel való szorosabb együttműködés.
Az FDS több tejtermék vizsgálatát is kezdeményezte, hogy kiderítsék, biztonságosak-e.
Meghosszabbították a húshasznú szarvasmarhák után igényelhető állatjóléti támogatás benyújtási idejét.
Másfélszeresére bővült az első negyedévben a kivitel, és ötödével nőtt a húsexport is.

A magyar gazdák egy része inkább a kisebb traktorokat keresi, mind az új, mind a használt modellek népszerűek.
Május 19-én rendezi meg a Portfolio Csoport az Agrofood Konferenciát Kecskeméten.
Bevethető háziszer, ha ledarálunk néhány chilit és fokhagymát, majd permetszert készítünk belőlük.
Felpöröghetnek a késlekedő beruházások és élénkülhet a hitelezés is a szektorban - hangzott el az OTP sajtóreggelijén.
Bár a télből még egészen jól jöttek ki a magyar méhészek, a mostani aszályos időszak számukra is egyre nagyobb problémát jelent.
A szántóföldi növénytermesztés kihívásaira keresi az ország a választ. Egyértelmű a szakmában, hogy a minőség fokozására ma már nem a piaci előny megszerzése miatt szükséges, hanem létkérés.
A kritikus fenológiai időszakokban végzett, jól megválasztott kezelések a termés mennyiségét és minőségét is alapvetően befolyásolják.
A peronoszpóra a szőlő egyik meghatározó gombabetegsége. A fertőzésnek kedvező helyzetben és megfelelő védelem nélkül károsítása nyomán akár 80–100%-os lomb- és fürtkár is kialakulhat.
Újraindulhatnak az elhalasztott agrárberuházások: a pályázati források és a napelemes acélépítés kombinációja hozhat fordulatot.