Emiatt már a gazdák megélhetése is bajba került: erre fel kell készülni
Az éveken át elhúzódó tartós vízhiány egész Európa szerte, évről évre, nagyobb károkat okoz az ökoszisztémáknak és a gazdaságnak egyaránt.
Az éveken át elhúzódó tartós vízhiány egész Európa szerte, évről évre, nagyobb károkat okoz az ökoszisztémáknak és a gazdaságnak egyaránt.
Varga Mihály szerint meg kell erősíteni a magyar gazdaság szuverenitását és a hazai élelmiszeripart.
Szatmárból Japán éttermekig jutott a magyar szilvalekvár.
Sorozatban ez a kilencedik alkalom.
Nagy az érdeklődés a szatmári szilvalekvár iránt.
Az Agricolae Kft. termékei egy lépéssel közelebb kerültek az eredetvédettséghez.
A hatóság minőségi hiányosságokat tárt fel. A Panyolai szerint lejáratás a cél.
A GVH engedélyezte, hogy a Szatmári-féle Naszálytejé legyen a miskolci tejüzem.

Látványosan nőtt a biológiai termésnövelők piaca Magyarországon, a gazdálkodók 2025-ben m 24,4 milliárd forintot költöttek ilyen készítményekre.
Drágább szenzorokkal is kísérleteznek, de kevés termék bírja el az ezzel járó plusz költségeket.
A prémium minőségű gyümölcs kilogrammonként 3000-4500 forintba kerülhet a kiskereskedelemben.
A felmérések szerint ugyanakkor az utóbbi időben a hazai és az európai erdőterületek is gyarapodtak.
Egyes hazai borvidékeken javulnak a szőlő érési feltételei, a szélsőséges időjárás és az aranyszínű sárgaság azonban egyre nagyobb kockázatot jelentenek.
A kullancsok jelenléte ma már nemcsak az erdőkben, hanem kertekben, parkokban és játszótereken is veszélyt jelenthet.