Idén először 3 napos az Agrárszektor 2024 konferencia!
A Portfolio Csoport év végi Agrárszektor Konferenciája ma már az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény a hazai agrárgazdaságban. A rendezvény exkluzivitását és különlegességét az adja, hogy egyedülállóan átfogó és részletes módon jeleníti meg a mező- és élelmiszergazdaságot érintő legaktuálisabb témákat. A konferenciára idén először 0. nappal is készülünk!
Regisztráljon most még EARLY BIRD áron!
A szilva a rózsafélék családjához tartozó csonthéjas gyümölcsünk, mely számos jótékony hatással bír az egészségünkre, sokszor mégis méltatlanul kevés szó esik róla. Nem véletlenül kapta hazánk egyes vidékein a csodabogyó nevet sem. A szilva A-, B- és E-vitaminban gazdag és rengeteg ásványi anyagot tartalmaz. Emésztési zavarokra már őseink is előszeretettel fogyasztották, hiszen normalizálja a gyomor működését, de a benne lévő B-vitamin például nagyon fontos az idegrendszer számára és elősegíti az agy megfelelő működését is. Tudományos kutatások mutatták ki, hogy a gyümölcs a szívegészséget is javítja, sőt, a rák kialakulásának kockázatát is csökkenti. A teljesség igénye nélkül emellett fáradságűző, serkenti a veseműködést és jótékony hatással bír a terhesség alatt is.
A szilvának világszerte összesen kétezer fajtáját ismerjük, mi pedig különösen szerencsésnek mondhatjuk magunkat, ugyanis a szatmári szilva mind közül az egyik legfinomabb. Bíró Csaba, a Szatmár Bereg Hungarikumaiért Egyesület elnöke arról beszélt, a szatmári szilva különlegességét négy folyó, a Kraszna, a Szamos, a Tisza és a Túr hordalékából keletkezett, jó minőségű talaj, illetve a térségre jellemző mikroklíma adja, melynek köszönhetően a gyümölcs kissé édes-savanykás ízvilágú.
- fogalmazott Bíró Csaba.
A szatmári szilvából természetesen legalább ilyen finom szilvalekvár készíthető, ezt teszi kiemelkedően magas minőségben az Agricolae Kft. Az 1998-ban megalapított magyar vállalat a hagyományos lekvárfőzés értékeit megtartva, de annak technikai hiányosságait kiegészítve készíti el a lekvár gombvákuum üstös technológiával, ennek köszönhetően a lekvárt 100 Celsius-fok helyett 50 Celsius-fokon főzik, így megmaradnak benne a vitaminok illetve az íz-illataromák. Ezáltal elérték, hogy a szilvalekvár HMF (égetett részecske) tartama az egészségügyi határérték alatt marad.
Az Agricolae Kft. több mint két évtizedes munkáját a közelmúltban el is ismerték. Bíró Alexandra logisztikai vezető ismertette, a Magyar Termék védjegyet a "Különleges minőségű szilvalekvár natúr 360g" és a "Különleges minőségű Szatmári szilvalekvár Nemtudom szilvából 240g" termékük kapta meg, többi lekvárjukat a Hazai Termék védjeggyel látták el.
Bíró Alexandra elmondta, hogy a védjegy azért fontos számukra, mert az eredetvédettség eléréséhez ez egy nagyon fontos lépcsőfok, a másik szempont pedig, hogy a hazai termék és annak népszerűsítése a határokon belül és kívül a cégnek már évek óta szívügye. Magyar Termék csak olyan termék lehet, amely hazai alapanyagból készül és a feldolgozás minden lépése Magyarországon történik. Bíró Alexandra rámutatott, hogy mivel a szilvalekvárjaik hozzáadott cukor nélkül készülnek, így ezek a termékeik abszolút megfeleltek a törvény által támasztott kritériumoknak. A szakember azt is hozzátette, cégük életében ez egy hatalmas mérföldkő, amely azt jelzi, hogy az elmúlt évek fejlesztései lassan beérnek, már nemcsak terméket, hanem értéket állítanak elő.
- mondta Saliga Csaba, a vállalat növényvédelmi szakembere.
A Szatmár Bereg Hungarikumaiért Egyesület az Agricolae Kft.-vel szorosan együttműködve és a Szent István Egyetem (SZIE) szakértői gárdáját is segítségül hívva egy olyan komplex kutatás-fejlesztési projektben vesz részt, amely többek között arra is próbál választ találni, hogy a térség mikroklímája, termőtalajának összetétele és időjárási viszonyai hogyan befolyásolják a szilva zamatát, élvezeti értékéhez mivel járulnak hozzá. Ez a projekt az elkövetkező 3 évben a gyümölcsfák védelmének fejlesztésére koncentrál az egyetem részéről, a cég részéről pedig a gyümölcsfeldolgozás még hatékonyabbá tételére.
RECEPT:
Szilvalekvárral töltött tepertős papucs
Hozzávalók:
- 50 dkg liszt
- 1 evőkanál cukor
- 3 dl joghurt
- 3 dkg élesztő
- só
- bors
- 30 dkg tepertőkrém
- 2 db tojás
- 1 üveg szilvalekvár
- fahéj
- porcukor
Elkészítése:
- A lisztet egy tálba öntjük, hozzáadjuk a cukorral és egy evőkanál joghurttal felfuttatott élesztőt. A tetejére lisztet szórunk, 10 percig állni hagyjuk. Ezután hozzáadjuk a sót, a borsot, a darált tepertőt, egy tojást, a maradék joghurtot és összegyúrjuk.
- A tésztát kinyújtjuk, négyzetekre vágjuk, majd megtöltjük lekvárral és az ellentétes széleit felhajtva papuccsá formáljuk. Ha túl híg a lekvár, egy tojás sárgáját belekeverhetünk, ettől jobban összesül.
- A kifliket sütés előtt tojással megkenjük, majd előmelegített sütőben 180 fokon addig sütjük, amíg a teteje szépen megpirul. Amikor kihűlt, fahéjas porcukorral megszórjuk.