Döbbenetes, ami a vajjal történik a hazai boltokban: ezt jobb, ha tudod vásárláskor
A vaj és a joghurt esetében a kínálat 60-70 százaléka importból származik, és a sajtoknál is folyamatosan romlik a hazai áruk aránya.
A vaj és a joghurt esetében a kínálat 60-70 százaléka importból származik, és a sajtoknál is folyamatosan romlik a hazai áruk aránya.
A fejlődéséhez nemcsak támogatásokra, hanem hosszú távú stratégiára, együttműködésre és erősebb országimázsra is szükség van az élelmiszeriparban.
Mi a különbség egy magyar termék és egy Magyar Termék között? Itt az útmutató.
A legkisebb termelőknek kínál bejutási lehetőséget a boltjai polcaira az Auchan Magyarország Kft.
Termesztőket ellenőriztek a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal szakemberei az év elején.
A tehenes gazdák számára megelőlegezték a támogatásokat, így az elmúlt napokban mintegy 32 milliárd forint jutott el a termelőkhöz.
Az áruházlánc 2021-ben vállalta, hogy kizárólag magyar forrásból származó ESL és UHT tejet forgalmaz és ehhez most is tartja magát.
Az áruházlánc és a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács között már több éve szoros kapcsolat van.
Az európai változásokhoz hasonló szerkezeti átalakulások jellemezték a belföldi sörpiacot 2025-ben.
A volt köztársasági elnök szerint egy magyar fejlesztés meg tudja oldani Afrika ívóvíz- és szennyvíztisztítási problémáját.
A mangalica igazi prémium alapanyag, és annak ellenére, hogy nem túl olcsó, sokan keresik.
Alig háromezer forintért lehet venni Pick szalámit Magyarországon - csak a szép szeletelésről kell lemondani, az íz ugyanaz.
A nagy multinacionális élelmiszerláncok többsége évek óta veszteséges Magyarországon.
A magyar élelmiszerek kiváló minőségűek és biztonságosak, ehhez védőhálót jelent a növényorvosok munkája.
A Magyar Élelmiszerkönyv a minőségi élelmiszer-előállítás előmozdítását és a fogyasztói tudatosság erősítését szolgálja.
Összefogással válaszol a tejágazati válságra a Magyar Termék és a Tej Terméktanács, a fogyasztói döntésekre helyezik a hangsúlyt.
Ismét egy különleges sört állítottak elő a Budapesti Gazdaságtudományi Egyetem hallgatói.
Öt éven belül kiszorulhatnak a magyar termékek a hazai boltok polcairól, ha nem érjük el a környező országok hatékonysági szintjét.
Itthon és külföldön is van érdeklődés a szürkemarha iránt, különösen Japán és az arab országok részéről.
A NAK egy új, kifejezetten a magyar gazdák és élelmiszeripari szereplők külpiacra lépését segítő szolgáltatást indított.

A prémium minőségű gyümölcs kilogrammonként 3000-4500 forintba kerülhet a kiskereskedelemben.
Drágább szenzorokkal is kísérleteznek, de kevés termék bírja el az ezzel járó plusz költségeket.
Egyes hazai borvidékeken javulnak a szőlő érési feltételei, a szélsőséges időjárás és az aranyszínű sárgaság azonban egyre nagyobb kockázatot jelentenek.
A felmérések szerint ugyanakkor az utóbbi időben a hazai és az európai erdőterületek is gyarapodtak.
A vaddisznóállomány gyérítése az M1 és M3 autópályák nyomvonalától számított 10 km-es sávra is kiterjed.
A kullancsok jelenléte ma már nemcsak az erdőkben, hanem kertekben, parkokban és játszótereken is veszélyt jelenthet.