Meghosszabbítottuk: szeptember 22-ig jelentkezhet rangos agrárdíjainkra!
A Portfolio Csoport idén 14. alkalommal rendezi meg az Agrárszektor Konferenciát, amelynek keretében immár 12. alkalommal adjuk át rangos agrárdíjainkat.
Tizenegy kategóriában várjuk a pályázatokat és jelöléseket, köztük az idén először meghirdetett Portfolio agrároktatásért díjra is. A díjakkal a hazai agrárium kiemelkedő szakmai teljesítményeit, innovációit és életműveit ismerjük el, a nyertesekről rangos szakmai zsűri dönt. Jelentkezési határidő: 2026. szeptember 22.
Csabagyöngye névre hallgat Európa első új bora, amelyből hamarosan kétszázezer palack kerül forgalomba. A nedű édes ízhatású lesz, valamint alacsony cukor- és savtartalmú, és egy speciális szűrési technológiának köszönhetően érlelés nélkül kerül a polcokra.
Varga Péter, a Varga Pincészet Kft. ügyvezetője elmondta, hogy mire az európai szőlőfajtákat elkezdik szüretelni, addigra a Csabagyöngye már el is készült. Megtudhattuk, hogy a Varga Pincészet tavaly 250 hektáron termeszt szőlőt, főleg a Balaton északi partján, illetve Egerben és Tokajban. A tavalyi 11,5 millió eladott borból 9 milliót belföldön értékesítettek.
A saját szőlőtőkék mellett további ezer hektárról vásárolnak fel szőlőfajtákat, több mint 100 fő dolgozik pincészetüknek. Badacsonyban több mint 150 -féle bor és pezsgőt készítenek és forgalmaznak, ebből tavaly nettó 3 milliárd Ft bevételük lett, ami 260 millió Ft tiszta nyereség. Boraikból 10 országba exportálnak - írja az Agromonitor.











