Rangos Agrárdíjak az Agrárszektor 2025 konferencián!
Jelentkezzen vagy jelölje kollégáját, barátját, ismerősét a Portfolio Agrárdíjaira!
A decemberi Agrárszektor konferencián immár 11. alkalommal adjuk át 10 kategóriában rangos agrárdíjainkat, amelyekre az ágazat bármely kiemelkedő szakmai munkát végző szereplője pályázhat, illetve nevezhető.
Nevezzen Ön is szeptember 15-ig!
Összesen 975 millió forint összegű technológiai fejlesztést hajt végre a Kecskeméti Konzervgyártó és Kereskedelmi Kft.. A vállalat a beruházáshoz 380 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert az Új Széchenyi Tervből.
A cég tájékoztatása szerint új fejlesztésű, számítógéppel vezérelt osztályozó gépsort állítanak munkába. A beruházással megszűnik az átállási idő, a termékminőség javul, a szennyeződések mennyisége pedig 90 százalékkal csökken. A projekt részeként egy mintaüzemet is kialakítanak egy 3456 négyzetméter alapterületű csarnokban, amelyet légkezelő berendezéssel látnak el.
A mintaüzem mindenben megfelel majd az uniós követelményektől jóval szigorúbb élelmiszerbiztonsági feltételeknek is - közölte a társaság. A cég a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség által kiírt pályázaton nyerte el a támogatást, a projekt az Európai Unió Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg.
A Kecskeméti Konzerv Kft. 2005. április 11-én alakult. A vállalat főleg csemegekukoricát, zöldborsót és mixeket gyárt. Az új csomagoló gépsor nem használ műanyagot, így környezetvédelmi termékdíjat nem kell majd fizetnie a vállalatnak.
A gazdasági társaság 2011-ben 8,1 milliárd forint nettó árbevételt ért el, amelyet 2012-ben 9,5 milliárd forintra tudott növelni. A 2012-es adózott eredménye 940 millió forint volt. A vállalat átlagos létszáma 260 fő, de a szezonális időszakban lényegesen több munkavállalót alkalmaznak.