Meghosszabbítottuk: szeptember 22-ig jelentkezhet rangos agrárdíjainkra!
A Portfolio Csoport idén 14. alkalommal rendezi meg az Agrárszektor Konferenciát, amelynek keretében immár 12. alkalommal adjuk át rangos agrárdíjainkat.
Tizenegy kategóriában várjuk a pályázatokat és jelöléseket, köztük az idén először meghirdetett Portfolio agrároktatásért díjra is. A díjakkal a hazai agrárium kiemelkedő szakmai teljesítményeit, innovációit és életműveit ismerjük el, a nyertesekről rangos szakmai zsűri dönt. Jelentkezési határidő: 2026. szeptember 22.
Az intézmény és a vállalat a korábbiakban is több területen működött együtt, a dokumentum ennek a közös munkának a megerősítése. A jövőben a Szegedi Tudományegyetem és a Pick Zrt. kiemelten együttműködik az alap- és alkalmazott kutatásokban, így folyamat-fejlesztésekben, műszaki-technológiai fejlesztésekben, valamint új termékek fejlesztésében. A megállapodás kitér az oktatásra is: a Pick Szeged Zrt. szakmai gyakorlati helyet biztosít a szegedi egyetem hallgatóinak, gyakornoki programmal támogatja szakmai fejlődésüket, és bekapcsolódik az SZTE tehetséggondozó programjaiba ösztöndíjak révén is.
A Pick Szeged Zrt. - amely a Bonafarm vállalatcsoport tagjaként Magyarország legnagyobb húsipari vállalkozása, országszerte négy városban vannak gyártóüzemei, öt telephellyel, saját üzletlánccal, Budapesten pedig kereskedelmi központtal rendelkezik - támogatja az egyetemi értékek megőrzését, és anyagi támogatást nyújt az egyetemi alapfeladatok megvalósításához.
A világranglistákon előkelő helyen szereplő szegedi felsőoktatási intézmény és az ország legnagyobb húsipari vállalata pályázatokon is indul majd közösen, az együttműködési megállapodás eredményeként kialakított témákra, projektekre pedig külön-külön egyedi megállapodásokat kötnek - áll a közleményben.
A Bonafarm vállalatcsoporthoz tartozik többek között a Pick Szeged Zrt., a Sole-Mizo Zrt. és a Csányi Pincészet Zrt. is. A nyilvános adatbázis a cégcsoport szerint 2014-ben 2,035 milliárd forint nettó árbevételt ért el az előző évi 1,38 milliárd forint után. Mérleg szerinti eredménye a 2013-as 115,491 millió forint nyereség után 502 millió forint veszteséget mutat.











