Két kézzel kapkod a világ ezért a hagymáért: rekordokat döntenek az eladások

Két kézzel kapkod a világ ezért a hagymáért: rekordokat döntenek az eladások

agrarszektor.hu
Hollandiában új mennyiségi rekordok dőltek meg a hagymafronton. Már 11 egymást követő héten 30 ezer tonna feletti mennyiségeket exportáltak, ami közel 11%-kal haladja meg az előző évi főszezon értékesítési adatait. Október elején már történelmi magasságokba léptek, ekkor a heti 40 ezer tonnányi mágikus határt is átlépték az exportértékesítések, de novemberben is sikerült már 46 ezer tonnás eredményt produkálni - derült ki a Holland Hagymaszövetség (HOA) jelentéséből.

Májusban két új agráreseménnyel várjuk az agrárszakma képviselőit: jön az AgroFood és AgroFuture 2024!

Kistermelőknek, őstermekőknek és fiatal gazdáknak 50% kedvezményt biztosítunk!

NAK szaktanácsadók és kamarai tagok pedig 35% kedvezményben részesülhetnek!

A szövetség adatai alapján jól látszik, hogy 2010 óta folyamatosan nőtt a hagyma termőterülete Hollandiában és ezzel együtt átlagosan évi 4%-os export növekedést is sikerült elérniük, kivéve az időjárás okozta kritikus években, mint például 2018-ban, ahol a növényegészségügyi problémák és terméshibák csökkentették az értékesíthető készleteket. Amíg 2010-ben nagyjából 850 millió kilogramm hagyma került exportértékesítésre, addig a 2019/2020-as szezonban már közel 1200 millió kilogrammra nőtt az eladás. A jelenlegi értékesítési adatok alapján a 2020/2021-es adatok még kiemelkedőbbek lehetnek, írta meg a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK).

Hollandia a saját termesztésének közel 92%-át a belpiacon értékesíti,  a fennmaradó 8%-kal mégis képes kiszolgálni az egyre növekvő exportigényeket. Ebben persze az időjárásnak is fontos szerepe van, hiszen a más országokat ért termesztési kudarc is felélénkítette az importigényeket.

Idén a koronavírus alapjaiban változtatta meg a hagymaértékesítést. A HoReCa-szektor bezárásával az értékesítés jelentős része a kiskereskedelmi láncokhoz terelődött, ahol kiemelten nagy igény mutatkozott a hosszú eltarthatósági idővel és magas tápértékkel rendelkező, ízletes fajtákra. Egyes elemzések szerint Hollandiában a belpiaci hagymafogyasztás 2020 első hat hónapjában csaknem 21%-kal növekedett, és hasonló tendencia látszik az egész világon. Ezt a növekedést hagyma pozitív beltartalmi értékeinek, vírusölő és egészségvédő tulajdonságainak tulajdonítják.

2020-ban egyes ázsiai országok - például India - a nagy keresletet látva a hagymakivitel tilalmára is átálltak annak érdekében, hogy a hazai hagymakészlet biztonsággal elássa a helyi lakosságot. Ezekben az országokban a hagyma nem csupán egy élelmiszer a sok közül, hanem az élet elsődleges szükségletét jelenti, és készlet esetleges megcsappanása súlyos politikai zavargásokhoz és instabilitáshoz vezetne. A helyi termelés mellett azonban importálásba is kezdtek: többek között ez is hozzájárul a sikeres holland exporteredményekhez. Banglades mindössze 8 hét alatt 17 millió kilogrammnyi hagymát importált, Sri Lanka hozzávetőlegesen duplázta a hagyma importját a megszokotthoz képest, a Fülöp-szigetek pedig körülbelül megnégyszerezte. Szállítanak a karibi térségbe, Jamaica, Haiti és a Dominikai Köztársaság is importál holland hagymát. Japán, Azerbajdzsán, Egyesült Arab Emírségek, Saint Martin, Nicaragua és Honduras, Panama is kiemelkedő helyen állnak az importlistán, és jelenleg Hong Kong és Kína is igyekszik becsatlakozni a holland hagyma vásárlói körébe.

A jövőben Afrika keleti partvidékén jelentős igénynövekedést várnak a holland szakértők. Azonban a nemzetközi kereskedelemhez a termelés önmagában nem elég. A szövetség szerint a jövőben is központi követelmény lesz a stabil politikai helyzet és a szállítási-logisztikai lehetőségek megléte, mely sikeres együttműködések esetén együtt jár az adatt ország gazdasági fejlődésével és jólétével.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Még a legjobb áron!
AgroFood 2024
Még a legjobb áron!
Agrárium 2024
50% kedvezmény kistermelőknek, őstermelőknek és fiatal gazdáknak!
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. március 29. 06:03