Jön a magyar agrárium kihagyhatatlan toprendezvénye, az Agrárszektor Konferencia | 2023. november 29-30., Siófok
A rendezvény az éves agráresemények összegzése és értékelése mellett hosszabb távú jövőképet is felvázól a résztvevők számára a megalapozott fejlesztési és beruházási döntésekhez. A konferencián a hazai államigazgatási, banki, vállalati és érdekképviseleti szféra csúcsvezetői nyújtanak első kézből származó, releváns információkat, amelyek az agrárgazdaság valamennyi szereplője – a termelők, az élelmiszergyártók és a kereskedők – számára egyaránt hasznos tájékoztatásul szolgálhatnak.
SZAKTANÁCSADÓK FIGYELEM! - NEMZETI AGRÁRGAZDASÁGI KAMARA ÁLTAL AJÁNLOTT RENDEZVÉNY! 4-4 pont kapható az eseményen való részvételért. (A kredit pont érvényesítéséhez mindkét nap külön regisztráció szükséges a helyszínen!)
Az árletörés kapcsán a miniszter kiemelte: a kormány célja, hogy év végére egy számjegyűre csökkentse a szankciós inflációt. A már bevezetett intézkedések működnek, így az infláció tetőzött és csökkenésnek indult. A kötelező akciózás, valamint a júliusban induló online árfigyelő rendszer pedig az árak mérséklésén, a verseny fokozásán keresztül ahhoz fog jelentősen hozzájárulni, hogy az infláció csökkenése az év hátralevő részében drasztikusabbá váljon - hangsúlyozta Nagy Márton.
A vásárlók szempontjából ugyanakkor az a legfontosabb, hogy minden héten a rendelkezésükre áll egy olyan 20 termékből álló akciós árú élelmiszerkosár az adott boltokban, amelyet az előző hónaphoz képest sokkal olcsóbban vásárolhatnak meg. A most életbe lépő szabályozás az egymilliárd forint fölötti árbevétellel rendelkező kereskedőkre vonatkozik, amelyeknek 20 termékkategória estében kell hetente kötelező akciót hirdetniük. Ilyen termékkategória például a baromfihús, a tej, a tejföl és helyettesítői, ilyen a sajt, a kenyér, a péksütemények, a száraztészta, a rizs és egyéb ceráliák, a friss gyümölcs, valamint a friss zöldség.
Az érintett üzletekben valamennyi kijelölt termékkategóriából egy-egy szabadon választott terméket szükséges a kötelező akciózást megelőző 30 napban alkalmazott legalacsonyabb árnál legalább 10%-kal kedvezőbb áron értékesíteniük. Az érintett kereskedők az elmúlt időszakban megtették a szükséges előkészületeket, felkészülten várták az indulást. A kormány mindenkit arra biztat, hogy éljen az intézkedés által elérhető kedvezményekkel. Az akciózott termékekről a kereskedők kötelesek tájékoztatni a vásárlókat, a fogyasztóvédelmi hatóság pedig ellenőrizni fogja a végrehajtást - zárta közleményét Nagy Márton.