Somogyban már a héten megkezdődött a betakarítás, és az első tapasztalatok szerint mind a gyümölcsméret, mind a beltartalom (jól kitelt gerezdek), színeződés (szép világosbarna) jónak mondható - írja a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács. A tavaszi fagyok idén nem okoztak károkat, a tavalyi 250 mm helyett idén 615 mm csapadék pedig jótékonyan érezteti hatását, viszont a sok eső egyben növényvédelmi problémákat is okozott. Lengyeltótiban közepes termést várnak igen jó méret és minőség mellett. A csapadék döntő része a dió fejlődésének fontos fázisaiban érkezett. A dióburok-fúrólégy nagyüzemi körülmények között nem okozott gondot, de a baktériumos fertőzésekkel meg kellett küzdeni, amiben az egyre szűkülő szerválaszték sem segítette a termelők munkáját. 

Vas megyében sem voltak tavaszi fagyok, és bőséges virágzást követően jó volt a kötődés is. A csapadékos tavasz és nyár miatt szépen ki tudtak telni a szemek a csonthéj kialakulásáig, ezért egyrészt nagyon sok dió van a fákon, és ezek is nagy méretűek. A jövő hét vége felé kezdődik a betakarítás, és itt nagyüzemi körülmények között egészen biztos, hogy kiváló termés várható, mert itt szervezett növényvédelemmel úrrá tudtak lenni a bakteriális fertőzéseken, legfeljebb 5-8%-os veszteség várható, ami ilyen termés mellett belefér. A sok csapadék miatt azonban a szórványdiósokban a Xanthomonas és a dióburok-fúrólégy már most befeketítette a diót - a szórványdiósok aránya Vas megyében megközelíti az 50%-ot. 

Szabolcsban a tavaszi fagyok a mélyebben fekvő területeken is csak a fák alját érték el, nagyobb károkról nem érkezett jelentés, és ebben a régióban a dióburok-fúrólégy az árutermelő ültetvényeken nem okozott jelentős problémát. A bakteriális betegségek a sok csapadék miatt itt is jelen voltak, de fegyelmezett növényvédelemmel kivédhetőnek bizonyultak. Itt is jövő héten kezdődik majd a betakarítás. A gyümölcsméret kedvezően alakul, különösen a tavalyi apróbb termést követően, ilyen szempontból kétségtelenül optimális volt az időjárás.

A hazai 9385 hektáros diótermő terület közel 50%-a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében, 10%-a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében, míg 15%-a a Dunántúl déli részén (Somogy, Vas és Zala vármegyékben) található.

Az ágazat legégetőbb problémái - előre mutató lépések

Támogatások célzottsága kontra a termőterület „indokolatlan” bővülése: Magyarországon az utóbbi években rohamosan nőtt a diótermő terület, ami viszont az árupiacokon már jóval kevésbé fogja éreztetni hatását, mert nagyon finoman fogalmazva a frissen telepített diósok jelentős része nem termelés-, hanem támogatásorientált. Ez azt jelenti, hogy az újonnan telepített ültetvényeket azonnal bejelentik öko, AKG stb. programokba, és minimális fenntartással bent tartják őket a támogatások felvétele érdekében. (Ez nem csak a dió területére jellemző probléma, több gyümölcsfaj esetében is jelentkezik.) A közvetlen, normatív támogatással önmagában nincs probléma, a gondot az jelenti, ha a gazdálkodói szándék nem az áru- és profittermelés, hanem a „támogatásmaximalizálás” és „ráfordításminimalizálás” irányába megy el. Ugyanis ezen támogatások így értelemszerűen nem hasznosulnak kellő hatékonysággal, és nem feltétlenül szolgálják az ágazat technológiai, műszaki fejlődését. A termelők nagyon hasznosnak tartják viszont az ültetvénytelepítési, öntözési és a gépbeszerzési támogatásokat is, amelyek az előző években sokat segítettek a magas színvonalon termelni szándékozó gazdáknak az ültetvények modernizálásában, valamint a posztharveszt és termék-előkészítési műveletek gépesítésében.

Dióbél: a feketén bejövő ukrán és moldáv (román) áru jelenti a legnagyobb gondot a mai napig. Az ilyen áru döntően kistermelőktől érkezik, akiktől nagy felvásárlók veszik meg az árut, majd összeöntik és „exportálják”. Ez egyrészt árletörő hatású, ami az igen árérzékeny magyar fogyasztókat meg is szokta fogni. Tavaly 3900 Ft/kg körül volt a dióbél termelői ára, de a piacokon a külföldi, egyértelműen rosszabb és egyenetlenebb minőségű, napon szárított, potenciálisan szermaradékokat tartalmazó dióbél kilónként pár száz forinttal mindig olcsóbban cserélt gazdát. A megkülönböztethetőség elérése (minőségi alapon) jelentősen javíthatna a hazai termék elismertségén, és építené a fogyasztói bizalmat.

Héjas dió: az európai áruházláncok pultjaira május óta érkezik a chilei és ausztrál dió, november végén megérkeznek a kaliforniai szállítások, és időről-időre megjelennek kínai tételek is. Korábban az európai láncoknál voltak olyan tenderkiírások, amelyek kifejezetten magyar dió beszerzését irányozták elő részint jó minősége, részint előnyös szezonalitása miatt (a chilei és az ausztrál után, de a francia és a kaliforniai dió előtt érkezünk áruval az európai piacokra általában nagyon jó minőséggel), ezek most már nem írnak elő magyar eredetet, csak minőségi követelményeket támasztanak, bárhonnan származhat az áru. Ez ugyanúgy vonatkozik a hazai áruházláncokra is. Bele kell törődni, hogy a magyar dió elvesztette koraiságát a chilei és az ausztrál dió európai piacokra lépésével. Előnyünk lehetne a nagy gyümölcsméret, de ez nem hoz annyival többet, hogy csak ezt használjuk ki. Azonnali, fenyegető veszély az európai piacok szűkülése, a tengerentúli versenytársak megjelenése miatt, akik ráadásul nagyon gyorsan, az utóbbi 10-15 évben fejlesztették fel európai eladásaikat. Belátható időn belül jelentősen, 4 t/ha környékére „lenne célszerű” (értsd: kell) emelni a hazai nagyüzemi termésátlagokat ahhoz, hogy komolyan labdába tudjunk rúgni a riválisokkal szemben. Ellenkező esetben középtávon felkészülhetünk a hazai ültetvények versenyképtelenné válására, hosszú vergődésére.