A 2025-ös év se volt egyszerű a magyar mezőgazdaságban. A gépforgalmazási ágazatra rálátó szakemberek már az év elején jelezték, hogy a gépbeszerzést támogató pályázatok megjelenéséig nem várható pozitív fordulat a piacon, így ezen kiírások csúszása könnyen azzal járhat, hogy az adott évben nem lesz fellendülés ezen a téren. 2025-ben rengetegen várták a következő precíziós pályázatot, de ennek kihirdetését először tavaszig csúsztatták, majd az év második felére halasztották, végül a jövő évre tolták. Az év során megjelent és elbírált kiírások hatása azonban az év végén elkezdett megmutatkozni, így a termelők, valamint a gépgyártók és -forgalmazók végül egyfajta óvatos reménykedéssel zárták az évet.
Dr. Szabó Levente, a KITE Zrt. vezérigazgatója tavaly ősszel arról beszélt, hogy a 2025-ös év újfent bebizonyította, hogy a mezőgazdaságnak számos kihívással kell megküzdenie. Ezek részben jogi változások, és az ennek való megfelelés, részben a klimatikus változásoknak való megfelelés, részben pedig gazdasági kihívások.
Tovább csökkent a KITE Zrt. profitja 2025-ben
2025-ben a KITE Zrt.-nél jelentősen növekedett a belföldi értékesítés nettó árbevétele az előző évhez képest. Amíg 2024-ben 335,79 milliárd forintot értek el, ez a tavalyi évre 374,34 milliárd forintra nőtt. A külföldre történő értékesítés ezzel szemben csökkent: a 2024-es 79,67 milliárd forintot után tavaly csak 72,67 milliárd forintot tett ki.
A cég bérekre költött kiadásai is emelkedtek: a 2024-es 17,6 milliárd forint után tavaly mintegy 18,3 milliárd forintot tettek ki a bérköltségek. A foglalkoztatotti létszám viszont mindeközben 48 fővel csökkent a vállalkozásnál.
A KITE Zrt. éves beszámolójából az emellett az is kiderült, hogy 2025-ben az üzemi eredmények terén minimális visszaesés történt: a 2024-es 10 milliárd forintos eredmény után ez tavaly 9,7 milliárd forintot tett ki. A pénzügyi műveletek tétele cég beszámolójában 2024-ban -1,3 milliárd forintot tett ki, addig ez 2025-ben -2,2 milliárd forintra változott, vagyis nőtt a negatívum.
Ezek után nem meglepő, hogy a KITE Zrt. év végi adózott eredményében is visszaesés volt megfigyelhető az előző évhez képest. 2024-ben még 8,47 milliárdos pluszban zárta a vállalkozás az évet, ez az eredmény 2025-re már csak 7,2 milliárd forintot tett ki.
Mi a helyzet a cégcsoport többi tagjánál?
A KITE-PLANT Mezőgazdasági Termelő és Szolgáltató Kft.-nél nőtt a belföldi értékesítés nettó árbevétele. 2024-ben ez 695,06 millió forintot tett ki, ám 2025-re 738,06 millió forintra emelkedett. Ezzel szemben a bérköltségek tovább csökkentek: a 2024-es 147,65 millió forint után ez a tétel tavaly már csak 126,8 millió forintot tett ki, igaz a cég alkalmazotti létszáma is csökkent, 3 fővel kevesebben dolgoznak már ott. A vállalkozás üzemi tevékenységében komolyabb visszaesés volt megfigyelhető: 2024-ben ez 10,74 millió forintot tett ki, ám 2025-re 8,24 millió forintra csökkent. A pénzügyi műveletek eredménye egy év alatt -9,57 millió forintról -7 millió forintra mérséklődött. A KITE-PLANT Mezőgazdasági Termelő és Szolgáltató Kft. év végi adózott eredménye minimálisan nőtt 2025-ben az előző évhez képest, a korábbi 1,13 millió forintról 1,16 millióra emelkedett.
A KITE Aprómag Termeltető és Értékesítő Kft. 2025-ben is egyszerűsített beszámolót nyújtott be. Ebből kiderült, hogy a vállalkozásnál az értékesítés nettó árbevétele egy év alatt 779,88 millió forintról 755,2 millió forintra csökkent. A bérköltségeket illetően az egyszerűsített beszámoló nem tartalmazott információt, és cég alkalmazottainak száma sem változott az előző évhez képest. Az üzemi tevékenység eredménye ugyanakkor csökkent: a 2024-es 64,6 millió forint után 57,16 millió forintot tett ki tavaly. A pénzügyi műveletek eredménye 2024-ben -13,4 millió forint volt, ehhez képest 2025-ben -2,9 millió forinttal zártak. A KITE Aprómag Termeltető és Értékesítő Kft. év végi adózott eredménye ismét nőtt, a 2024-es 46,2 millió forint után a tavalyi évet 48,96 millió forinttal zárták.













