Hadat üzent a kormány az élelmiszermultiknak: megszólal a Spar, a Tesco, az Auchan

Hadat üzent a kormány az élelmiszermultiknak: megszólal a Spar, a Tesco, az Auchan

agrarszektor.hu
Véget értek a „békeidők” a kiskereskedelemben. Egyrészt a fogyasztói igények változását, a makrogazdasági helyzeten túl, megannyi attribútum fűti. Ráadásul az állami szerepvállalás is egyre hangsúlyosabb, és hangosabb. Utóbbira kiváló példa a SPAR és a magyar kormány csetepatéja. Így nem túlzás, hogy igencsak izgalmas lesz a RETAIL DAY 2024 - Powered by Pénzcentrum konferencia csúcsvezetőket egymás mellé ültető kerekasztala. Hiszen április 11-én egyrészt Heiszler Gabriella most először szólal meg élőben a botrány kirobbánását követően, másrészt betekintést nyerhetünk abba is, hogy a versenytársak hogyan látják a SPAR által fémjelzettt, de a teljes szektort érintő helyzetet.

Rangos agrárdíjak az Agrárszektor Konferencián!

A Portfolio Csoport az idén 12. alkalommal rendezi meg siófoki Agrárszektor Konferenciáját, amely az ágazat egyik legnagyobb és legjelentősebb szakmai eseményének számít. A december 4-5-i kétnapos rendezvényen immár 10. alkalommal adjuk át 9 kategóriában rangos agrárdíjainkat, amelyekre az ágazat bármely kiemelkedő szakmai munkát végző szereplője pályázhat, illetve nevezhető.

Nevezzen szeptember 15-ig!

Soha nem látott kihívások tépázzák a teljes kiskereskedelmi szektort, és ezt már igazolja a legtöbb makrogazdasági mutató is. A versenyben csak az képes talpon maradni, aki tudja a megfelelő válaszokat a szektor legégetőbb kérdéseire. Ilyen többek között a szektort régóta feszítő munkaerőhiány kérdése, az egészséges piaci mechanizmusokat jelentősen megbolygató kormányzati beavatkozások, vagy épp a világgazdaságban zajló ellátási zavarok. De természetesen készülni kell a jövő kihívásaira is, így a piaci szereplőknek foglalkozniuk kell azzal, hogy milyen lehetőségeket rejt magában a gépi támogatás, illetve automatizáció, továbbá hogyan lehet a csúcsra futtatni a profitot a mesterséges intelligencia segítségével. Ha te sem akarsz lemaradni, akkor neked is a RETAIL DAY 2024 - Powered by Pénzcentrum konferencián a helyed!

A RETAIL DAY 2024 - Powered by Pénzcentrum konferenciát 3 hangsúlyos előadás nyitja. Elsőként kollégánk, Madár István, a Portfolio vezető elemzője ad a szektorról makrogazdasági kitekintőt; majd az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) új főtitkára, Vámos György utóda, Kozák Tamás nyújt bepillantást a fogyasztási és kiskereskedelmi trendekbe. A nyitóelőadások sorát pedig Neubauer Katalin, a Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség főtitkára zárja, aki a nagy- és kiskereskedelmi piacok szabályozásáról ejt majd szót, különös tekintettel arra, hogy vajon mit miért tesz az állam, és hogyan lehet/kell/muszáj rá piaci, azaz profitorientált szemlélettel reagálni.

Megszólal a Spar, Tesco, Auchan

De a RETAIL DAY 2024 - Powered by Pénzcentrum konferencia talán legjobban várt programpontja a csúcsvezetők kerekasztala lesz, amelynél a kiskereskedelmi szakma krémje reagál majd az olyan fajsúlyos kérdésekre, mint például arra, hogyan lehet a kormány feltűnően aktív szabályozási, piacformálási, adózási (gazdaság)politikájára piaci szemlélettel reagálni. A kerekasztalnál vendégünk lesz:

  • Heiszler Gabriella, elnök - ügyvezető igazgató, SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft.
  • Lucenko Viktória, vezérigazgató, Auchan Magyarország
  • Pálinkás Zsolt, vezérigazgató, Tesco Magyarország
  • Várkonyi Balázs, Extreme Digital, alapító, Vatera és Jófogás, ügyvezető igazgató

Korábban, még a botrány kirobbanása előtt, hosszabban nyilatkozott a Pénzcentrumnak Heiszler Gabriella. Mint az a SPAR Magyarország ügyvezetője elmondta, nagyon örül, hogy a kereskedelem egy másik minisztériumhoz került. Akkor még úgy fogalmazott, hogy

A február végi nyilatkozat óta persze jó sok víz lefolyt a Dunán. Mint ismert, a Spar osztrák anyavállalatának vezérigazgatója, Hans Reisch éles kritikát fogalmazott meg a magyar kormány gazdaságpolitikájával, különösen a különadókkal és egyéb, szerintük versenykorlátozó intézkedésekkel kapcsolatban, amelyek miatt az Európai Parlament költségvetési ellenőrző bizottságánál is bejelentést tettek. Nem sokkal a Die Pressében megjelent nyilatkozat után a magyar kormány is megszólalt, elsőként a Nemzetgazdasági Minisztérium, majd később Lázár János is erős üzenetet küldött az élelmiszerláncnak, nemrég pedig azt is megszellőztették, hogy a magyar kormány rágalmazás miatt bíróság elé citálná a boltláncot. Nem sokkal később a Spar magyar dolgozói levelet kaptak az anyacégtől, amiből az is kiderült, hosszú távra terveznek Magyarországon.

Így nem túlzás, hogy igencsak izgalmas lesz a RETAIL DAY 2024 - Powered by Pénzcentrum konferencia csúcsvezetőket egymás mellé ültető kerekasztala, hiszen egyrészt Heiszler Gabriella most először szólal meg élőben a botrány kirobbanását követően, másrészt betekintést nyerhetünk abba is, hogy a versenytársak hogyan látják a SPAR által fémjelzett, de a teljes szektort érintő helyzetet.

Ha tehát nem akarsz lemaradni arról, hogy mit gondol a retail szakmai krémje a kiskereskedelmi szektor kihívásairól, és milyen gyakorlati megoldásokkal reagálnak mindezekre, akkor 2024. április 11-én neked is a RETAIL DAY 2024 - Powered by Pénzcentrum konferencián a helyed! A rendezvényen kiemelt témáink lesznek:

  • Megszólalnak a retail-szektor legfontosabb döntéshozói a szakma jelenéről és jövőjéről.
  • A nagy- és kiskereskedelmi piacok szabályozása - Mit miért tesz az állam?
  • Az ideális omnichannel kereskedelem előnyei.
  • A vásárlói igények/magatartás kielégítése a dinamikus változások korában.
  • Kihívások és lehetőségek az ellátási láncok fenntartásának biztosítása érdekében.
  • Marketing, kommunikáció és PR a kiskereskedelemben.
  • AI a kiskereskedelemben: Átfogó kép, gyakorlati példákkal az iparág digitális átalakulásáról.
  • Retail-Tech: Digitalizáció, automatizáció, és az ESG szerepe a kiskereskedelemben.

Címlapkép forrása: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
Sustainable World 2024
Egy konferencia a jövő vállalatainak
Fókuszban a KKV versenyképesség - Herceghalom
Ingyenes KKV rendezvény Herceghalmon
EZT OLVASTAD MÁR?