Tombola és értékes nyeremények az Agrárszektor 2025 konferencián!
Tombolával és értékes nyereményekkel várjuk az Agrárszektor konferencia résztvevőit az esemény 2. napjának végén! FŐNYEREMÉNY: Az AXIÁL Kft. felajánlásából a szerencsés nyertes egy Fűnyírótraktor Portland Hawk H9212RD-rel lesz gazdagabb!
Szerezze meg jegyét most még Early Bird áron a december 3-4. között megrendezésre kerülő siófoki Agrárszektor 2025 konferenciára, ahol kistermelők és fiatal gazdák most 64.900 Ft + áfa összegért vehetnek részt az év egyik legnagyobb és legrangosabb agráreseményén!
Bikfalvi Istvánné ismertette, hogy tavaly az első negyedéves forgalom még az előző években kialakult trendeknek megfelelően alakult, azaz 2019. első negyedévéhez képest közel 10%-kal nőtt az ásványvizek, ízesített vizek, szénsavas üdítőitalok, gyümölcslevek és jegesteák eladott mennyisége. A koronavírus márciusi megjelenését követően azonban a második negyedévben drasztikusan visszaesett az ágazat értékesítése a kereskedelmi egységekben, illetve lényegében lenullázódott a vendéglátóiparban. A harmadik negyedévben - bár kisebb mértékben, mint a második negyedévben, - de szintén csökkent a forgalom. Átalakult az értékesítés szerkezete is: a kisebb kiszerelések forgalma jelentősen lecsökkent, a nagyobb, gazdaságosabb kiszerelések iránti kereslet pedig emelkedett, tette hozzá Bikfalvi Istvánné.

A titkár rámutatott arra is, hogy a járvány okozta problémák következtében a negyedik negyedévben 10,2%-kal esett vissza az ágazat forgalma az előző év azonos időszakához képest. A természetes ásványvizek forgalma 13,3%-kal, az ízesített vizeké és szénsavas üdítőitaloké 5,9%-kal, a 100 százalékos gyümölcsleveké 10,9%-kal, a gyümölcsitaloké 7,6%-kal, a jeges teáké 13%-kal csökkent az előző év hasonló időszakához képest. Az egyes termékkategóriák tavalyi forgalmáról Bikfalvi Istvánné azt írta, hogy 2019-hez képest a természetes ásványvizek forgalma 10,8%-kal, az ízesített vizeké és szénsavas üdítőitaloké 4,9%-kal, a 100 százalékos gyümölcsleveké 11,3%-kal, a gyümölcsitaloké 2,7%-kal, a jeges teáké 12,3%-kal csökkent.
A Magyar Ásványvíz, Gyümölcslé és Üdítőital Szövetség a magyarországi ásványvíz-palackozók több mint 95%-át, az üdítőital- és a gyümölcslégyártók mintegy 90%-át képviseli. Tagvállalatai évi mintegy 250 milliárd forint termelési értéket állítanak elő, és közvetlenül 4 ezer embert foglalkoztatnak Magyarországon.











